A történelem küzd, feszül műveiben, és Pósa Zoltánnak tulajdonképpen csak egy a problémája: hogyan lehet szóval lelket, mondattal sorsot, drámával mélységet, kritikával belső háborgást ábrázolni úgy, hogy szemünk ne akadjon meg a gondolaton, hanem az írás egésze mutassa meg teljes erővel a lelkét. Művészete monumentális. Hidat épít két egymáshoz sodródott, valójában össze nem illő történelmi korszak partjai között, miközben a szent és a profán határán egyensúlyoz idő feletti örök aktualitásban. Szerelmes verseiben egyetlen szerelmének áhítata, lelkesedése, megértése és rajongása lüktet.

Gáspár Ferenc a monográfiában Pósa Zoltánról – már a címben is utal rá – úgy akar beszélni, mint akinek nyitott az élete. Szeretné elénk állítani a lélek emberét, feltárni műveinek szerkezetét és megmutatni, miféle törvények szerint alakult szelleme. Közvetítő szerepében döntő a barátságuk, amely rajta keresztül fokozottan, a valóságnál is színesebben, mintegy megszépülve érzékelteti Pósa Zoltán belső világát.

Kritikusai, olvasói is csodálkozva keresték a magyarázatát, mi az oka annak, hogy Pósa Zoltán mondatai másképpen hangzanak, mint kortársaié. Az az oka, hogy a hétköznapi dolgokat úgy vette birtokba, hogy belefúrt a szenvedélyek mélységeibe, a szeretet végtelenjébe. Nem elvontan, hanem rokonszenvezve vagy haraggal, szeretettel vagy gyűlölettel. Amikor Pósa Zoltán emberről, örömről, szenvedésről, gyötrelmekről ír, ezeket nemcsak láttatja, hanem érzi is, összefonódik velük.

És van Pósa Zoltán alkotásainak még egy döntő jellegzetességük: szerzőjük nemcsak író, költő, hanem vallásos, hívő református keresztyén is. A valláson itt nem az élet egyik részét, szokásait, gyakorlatát értem, hanem a léleknek azt a gyötrelmes és egyetemes vonását, amely az élet minden rezdülését az egyetemessel, a végtelennel, magával Istennel fűzi élő kapcsolatba. Érzelmileg azt jelenti: az életnek minden jelensége édes vagy keserű, fényt vagy árnyékot nyer, vonzásban vagy taszításban űz vagy hívogat, egyetemes értékkel kerül összeköttetésbe.

Pósa Zoltán megismerése olyan, mint az adventi fényben úszó sugárúté, ahol ezer elrejtett vezeték a lámpák különbö- ző csoportjait gyújtja fel, mert egy elrejtett fényközponttal (Jézus Krisztussal) hozza őket kapcsolatba. Gáspár Ferenc könyve ennek a fényszimfóniának a változatait és fordulatait tárja elénk. Miután Pósa Zoltán alkotásai színesek: hangulatot, érzéseket is támasztanak – gazdagok színben és fényben.

Gáspár Ferenc stílusára jellemző: a minden embert foglalkoztató nagy kérdéseket, vágyakat, titkokat, magukkal ragadó meglepetéseket úgy fogalmazza meg, hogy az olvasó érzelmileg is részesévé válhat Pósa Zoltán életének, munkásságának.