Pénteken érkeztünk meg a festői szépségű Romantische Strasse nevű útvonalt érintve Creglingenbe. A fiatal családok – kiknek körét az ösztöndíj időszaka alatt hívogattuk havonta UtiTársalgó alkalmainkra – autókkal érkeztek a Jugendherberge hálózathoz tartozó szállásra.

Az első este az áhítatot követően (Jn 13,22–24 alapján a körről és a székekről volt szó) vidám játékok következtek, melyek segítették az közelebbi ismerkedést. A csoportot az évszakok segítségével négy csapatra bontottuk, és a legek vetélkedőjében megtudhattuk, hogy a résztvevők miben tűnnek ki igazán. Volt akinek a legszebb a hangja, vagy a leghosszabb a haja, de olyan is akadt akinek a hasa volt csodás, hiszen kisbabát vár. Ilyen előzmények után a többi társasjáték már könnyen ment.

Szombat reggel az áhítathoz választott zsoltárt a gyerekek olvasták, szakaszokra osztva, és az örömről hallhattak gondolatokat a Fil, 4,4–6 alapján.

A délelőtt további rézében a Tauber folyón túli vízivilág nyújtott nagy élményt a gyerekeknek (is), ahol a foci mellett a bátrabbak meg is mártózhattak a tóban, majd a híres Tilman Riemenschneieder oltárt csodálhattuk meg az evangélikus Hergottskirche csendjében.

Ebéd után két csapat egy érdekes szabaduló játékban vehetett részt, de ennek egy általunk szerkesztett szelídebb változatában. Senkit sem zártunk be, de hét állomássoron kellett végigmenni ahhoz, hogy a láda kulcsát megtalálják.

A délután második felét a felnőttek beszélgetéssel, a gyerekek kézművességgel és papírbéka-ugró versennyel töltötték.

Este az áhítat után (Lk 13,29) az asztalokról beszélgettünk, majd filmhíradó következett, természetesen magunkról magunknak. Az igen hosszúra nyúlt nap végét a tábortűz körül töltöttük. Vasárnap reggel élő templomot építettünk, majd következett Németország egyik legszebb városának, Rothenburg ob der Tauber–nek a felfedezése. A középkori ódon várfalakon sétálva még a gyerekek is lelkesedtek a városnézés iránt, különösen a fagyizás után.

Ebéd után búcsút vettünk e szép vidéktől, de a programok még nem értek véget. Heilbronn–ban a Mathiäskirche-ben a három órakor kezdődő magyar istentiszteleten találkoztunk, ahol négy lelkész volt jelen, és a gyerekek egy harangjátékkal ajándékozták meg a gyülekeztet.

Az ezt követő szeretetvendégségen már a búcsúé volt a főszerep, de nem a Luther által is elítélt cédulákra gondolok, hanem a szomorkás búcsúzkodásra, hiszen a hétvége résztvevői egymástól vettek búcsút és tőlünk pedig mindenki. Nagy öröm volt feleségemmel ezt a hétvégét megszervezni és lebonyolítani. Külön hálásak vagyunk azért, hogy az eltelt kilenc hónap munkája ilyen szép hétvégével zárult.