Egyházunk gyermek- és ifjúsági bizottsága a minden egyházközséghez eljuttatott kérdőívében arról is érdeklődött a kutatásban részt vevőktől, hogy a konfirmált ifjúságot milyen alkalmak szervezésével próbálják a gyülekezetben megtartani. A rövidebb és hos ­ szabb válaszokból is kiderült, hogy a tizenkét–tizennyolc év közöttiek jelentik a legnagyobb kihívást a lelkészeknek. A heti rendszerességű alkalmakra sokkal kevésbé van igény, a kétheti ifjúsági órák, klubszerű találkozások jellemzőek, illetve a közös projektekre való meghívásra nyitottabb ez a korosztály.

Ha nem a beérkezett válaszok alapján vonnánk le következtetéseket, hanem gyülekezeteink számát hasonlítanánk össze az eredménnyel, akkor – Grendorf-Balogh Melinda vélekedése szerint – sok aggodalomra lehetne okunk. És ha további felmérést végeznénk arról, hogy fiataljaink közül fészekrakás után hányan térnek vissza az evangélikus egyházba, számolva a társadalmi (kivándorlás) és a munkahelyi mobilitás realitásával, a jövőképünk rémisztő lehet.

A bizottsági elnök helyzetértékelése szerint nincs garancia rá, hogy a középiskolás ifisek a továbbtanulás évei alatt nem kallódnak el. Probléma, hogy a legtöbb esetben nincs nyomon követés, a szolgálattevők nem tudnak a gyülekezetből kirepült ifjakról, vagy csak virtuális formában értesülnek élethelyzet-változásaikról. Ilyen módon se a lelkészek nem kapnak elég visszajelzést munkájukról, se a fiatalok nem reflektálnak kellőképp lelki életük, hitük megélésének alakulására.

Benső motiváció kell

A konfirmáció, bár szigorú értelemben nem életkorhoz kötött esemény, mégis valamiféle határkőnek, a „felnőttségbe”, felnőtt hitéletbe való beavatásnak tekinthető. Bár egy hetedik–nyolcadik osztályos gyermek még koránt sincs készen sem szellemi-lelki, sem fizikai értelemben a felnőtt életre, a konfirmáció során meghívást, ideális esetben elhívást kap a Krisztus-követő életformára egy olyan védett közegben, ahol őt a talentumai kibontakoztatásának, a saját út megtalálásának tekintetében egy egész közösség segíti, támogatja a maga tapasztalataival, hitével, példájával.

Sokszor azonban úgy tűnik, a fiatalok nem érzik ezt a támogatást és megtartóerőt. Számtalan ellenerővel kell megküzdeniük ahhoz, hogy valódi benső motivációjuk legyen a gyülekezetben maradáshoz. 

A kamaszkor a mai korszellemnek megfelelően talán még nagyobb terhet ró a gyermekekre és a családokra a lehetőségek és a szolgáltatások végtelen piacán, ahol alaposan el lehet veszni. A Kálvin Kiadó gondozásában idén megjelent, Együtt a hit útján című gyülekezetpedagógiai kézikönyv külön fejezetet szentel a pubertáskor lélektani folyamatainak. Rendkívül érdekes szociológiai adatokat és pszichológiai nézőpontokat oszt meg az olvasókkal, amelyek minden hitoktató és gyülekezetépítő javára válhatnak, ha a kamasz korosztállyal kívánnak foglalkozni, párbeszédet indítani.

Kisgyermekekkel való foglalkozáskor is alapvető, hogy a felnőtt tudatosítsa: a gyerekek ellenállása vagy együtt nem működése nem az ő személye ellen irányul, hanem életkori sajátosság, amely számos okra vezethető vissza, és külön koncepció és attitűd kidolgozását igényli. A mai kamaszok ellenállása azonban, ahogy erről az érintett pedagógusok nyilatkoznak, sokszor súrolja a „személyeskedés” határát. Számos pedagógus nem is tud megküzdeni a tekintélytisztelet hiányával, a közömbösséggel, a „kütyümániával” mint korjelenséggel, és pályaelhagyó lesz. Mások pedig maguk is támogatásra, mentorálásra szorulnának, a kiégés tüneteit mutatják, önértékelési zavarokkal küzdenek, nem érzik munkájuk és erőfeszítéseik hatékonyságát, ezáltal értékességüket.

Megfoghatatlan fiatalok?

Hasonlóképp a lelkészek számára is ennek a korosztálynak a megszólítása jelenti a legnagyobb próbatételt. Hajduch-Szmola Patrik, a Pécsi Evangélikus Egyházközség lelkésze arról számolt be, hogy bár a konfirmációs korosztálytól az érettségizőkig nagy tömegben kötődnek a gyülekezetükhöz fiatalok, a kötődésük lazának és kiszámíthatatlannak mondható. Ez egyrészt a nagyvárosi lét kulturális és szabadidős lehetőségeinek, a programok sokaságának tudható be, másrészt a korosztályi jellegzetességeknek.

A „megfoghatatlan” fiatalok csoportját a lelkész „különleges korosztálynak” nevezi, és megvallja: annak ellenére, hogy tudnak róluk, hívogatják őket, sőt nyaranta akár húsz ifis segítő is feltűnik a különböző táborokban, év közben – a korábbi tapasztalatok tanulságai miatt – nem tartanak számukra heti rendszerességgel külön alkalmat, de projektszerűen megszólíthatók.

A Nagyvelegi Evangélikus Egyházközség lelkésze, Bence Győző úgy látja, hogy a fiatalok nagyon is leköthetők, sőt vágynak a kihívásokra, a felelősség gyakorlására, az egyéni kreativitás kibontakoztatására, az aktivitásra. Ha ezekkel az igényükkel számolnak a gyülekezet vezetői, és valódi szolgálattevő lehetőséget adnak nekik, akkor hasznos és hűséges tagjai lehetnek egyházuknak. Mindezt persze a lelkész is kísérleti úton tapasztalta meg: a korábbi benyomásai arra sarkallták, keresse a fiatalok gyülekezetbe vonásának lehetőségeit. Úgy látta, hogy a heti rendszerességű ifis beszélgetés kevés, nem elégíti ki a legtöbb fiatal tudásvágyát és ambícióit: ugyanazok a témák kerülnek elő évről évre, és jószerével ugyanazok a válaszok hangoznak el egyházi oldalról.

Alternatív utak

Bence Győző két évvel ezelőtt hívott először fiatalokat tágabb körből, az egyházmegyéből a gyülekezetükbe, és két hétvégén át tartó képzést tartott nekik. A célja az volt, hogy a képzésben részt vevők a saját gyülekezetükbe visszatérve olyan szolgálattevők legyenek, akik alapos felkészítést kaptak a rájuk váró feladatokra. Inspirációt mindehhez a korábbi, cserkészvezető-képzésben szerzett tapasztalatai adták. Rájött arra, hogy a fiataloknak konkrét iránymutatásra van szükségük ahhoz, hogy aztán hasznosnak érezhessék magukat, és önállóan is kezdeményezni tudjanak a korosztályos alkalmakon. Mostanra a kísérlet ott tart, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszékén a teológushallgatók tantárgyként is felvehetik majd a tavasz folyamán.

A nagyvelegi lelkész bízik benne, hogy Pángyánszky Ágnessel, az egyetem gyakorlati intézetének vezetőjével egyeztetve a gyülekezeti gyermekszolgálatra felkészítő képzés módszertanának megismerése gyakorlati segítséget nyújthat majd mind a gyülekezeti lelkészeknek, mind pedig a gyermekfoglalkozások teológiai-pedagógiai hátterét megismerni vágyóknak.

Bence Győző szerint egy jól felkészített fiatal sokkal több energiát és kreativitást tud akár egy tábori, akár egy gyermek-bibliaórás alkalomra magával vinni, mint egy mindezt rutinból működtető felnőtt. Nem nehezednek még rá úgy az életgondok, a napi kötelező feladatok, ezért teret tud engedni a fantáziájának. „Ha egy fiatalt megbízol egy feladattal, az lesz a mindene” – állítja a lelkész. Bízunk benne, hogy ezt egyházunkban minél többen megtapasztalhatják az új stratégia minél szélesebb körű megismerésével.

Talán épp ezt a hatékonyabb „bevonást” tudják alkalmazni azok az alternatív keresztény közösségek, illetve karizmatikus gyülekezetek, amelyek sok fiatalt magukkal ragadnak, és akár a felekezetükkel való teljes szakításra késztetnek. Hangsúlyozzuk, hogy bár ez a jelenség nyomokban érintheti az evangélikus egyházat is, tömeges elvándorlásról azért nem beszélhetünk. Az erről való gondolkodásban az az út bizonyulhat hatékonynak, mely megpróbálja az új közösségek sikeressége mögötti tényezőket minél összetettebb formájában meglátni és ebből saját létére és működésére vonatkoztatva a megfelelő konzekvenciákat levonni.

Kapunyitási pánik

Az egyetemi évek beköszöntével új világ nyílik, és egyre több lehetőség adódik a hitélet alternatív megélésére, vagyis egyre nagyobb a hagyományos gyülekezeti vallásgyakorlási forma alternatívája. Az evangélikus gyökerű Tamás-mise, a kételkedők és keresők istentisztelete például a leleményes misszió kortárs megnyilvánulása, amely sok képi és zenei elemmel be is vonja a hallgatóságot a vasárnapi ünneplésbe, és még csak konkurens alkalomnak sem mondható, hisz rendre délután zajlanak ezek az istentiszteletek egy hónapban egyszer.

A pályaválasztás, később a munkába állás, illetve a párválasztás és elköteleződés időszaka napjainkban igencsak bonyadalmakkal teli. Az egyik legérdekesebb jelenség a fiatal felnőtt korosztállyal kapcsolatban az, amit az Együtt a hit útján című könyv úgynevezett „kapunyitási pániknak” nevez. Ennek egyik jellemzője a döntések, a lépések, a cselekvés, az önállósodás elhalasztása. „2014-ben a 18–34 éves korosztály kétharmada a szüleivel élt Magyarországon” – szembesít a könyv a megdöbbentő adattal.

Bár a nagyvelegi kísérleti projekt célcsoportja a tizennyolc–huszonöt éves korosztály, a legtöbb gyülekezetben a nagyifit és az egyetemista korosztályú ifit külön tartják számon, és heti rendszerességgel – az egyetemi városokban értelemszerűen a legnagyobb részvételi aránnyal – tartanak számukra alkalmakat. Két egyetemi város egyházközségét, a pécsit és a szegedit kérdeztük meg tapasztalataikról.

Bár mindkét helyen jó hatásfokkal működik az egyetemista korosztályi csoport, mindkét egyházközség lelkésze némi létszámcsökkenésről számol be az előző évekhez képest. Pécsett tizenháromezer diák tanul, ennek köszönhetően nagy a lehetőség a merítésre, ugyanakkor történelmi okai is vannak gyülekezetükben a jól működő egyetemi ifinek – számol be Hajduch-Szmola Patrik lelkész. Már a hatvanas években is működött ugyanis erős egyetemi ifjúsági óra, sőt már Káldy Zoltán – későbbi püspök – pásztorolása alatt is létezett. A tradíción kívül muníciót ad a folytonos megújuláshoz az ifiből kinőtt „gyümölcsök” sokasága is, mint például a Pécsi gospelkórus.

Ami Pécsett még kuriózum, az az egyetemi ifi utóélete, amely az úgynevezett „öfiben”, vagyis az örökifjak alkalmában ölt testet. Az egyházunkban egyedülálló alkalom a negyven-, ötven-, hatvanéves korosztályé: az ifjúsági és a bibliaóra műfaji keveréke. A „régi motoros” ifisek még szívesen élik újra az egykori alkalmak lazább, beszélgetősebb keretét, ugyanakkor közös szellemi-lelki élményekre is igényük van az ige tükrében.

Sallangmentesen a kollégiumban

Budapest XIII. kerületében 2000 óta működik az evangélikus értelmiség kinevelésére, szakmai képzésére koncentráló Luther Otthon – Szakkollégium (igazgatója Barthel-Rúzsa Zsolt lelkész). Az itt lakó kollégistáknak kötelező a szakkollégiumi munkában való részvétel. A szakmai programok között olyan általános érdeklődésre számot tartó kurzusok szerepelnek, amelyek bármilyen területen tanulmányokat folytató diáknak hasznosak lehetnek a későbbiekben. Köztük természetesen teológiai kurzusok is helyet kapnak, bár elsősorban az ismeretterjesztés mint a „misszió” célzatával – ez utóbbi külön „munkaágat” jelent, a diákok lelkivezetése elsősorban az intézmény lelkészének feladata a kollégiumban.

Megkérdeztük tehát az illetékes lelkészt, Grendorf Pétert a kollégiumban végzett ifjúsági munka tapasztalatairól. Gyülekezeti feladatai mellett kezdetben nagy kihívást jelentett számára a Luther otthoni szolgálat, amelyet 2015 áprilisa óta lát el. A képzett fiatalok, kiváltképp a természettudományokban jártasak „alaposan meg tudják izzasztani az embert” – mondja az öniróniát sem mellőzve. Ugyanakkor elárulta azt is, hogy az utóbbi évben nagyon megugrott az áhítatok látogatottsága. Lehetséges, hogy ez az intézményi „szigorításnak” is köszönhető: a korábbi fakultatív részvétel helyett immár kötelező a diákok számára az év elején esedékes, lelkipásztorral folytatott beszélgetés és három áhítaton való részvétel. De – tegyük hozzá, amit a nyilatkozó nem tett – valószínűsíthetően jelentős mértékben köszönhető az otthonlelkész személyének, hozzáállásának, stílusának is.

Grendorf Péter állítja: annak ellenére, hogy a fiatalok a szélrózsa minden irányából érkeznek, és sok különböző tudományterületen folytatnak tanulmányokat, közösségüket tekintve homogénnek mondhatók. A legtöbben vidéki városokból vagy falvakból jönnek, és itt kezdik meg önálló, felnőtt életüket – hasonló kihívásokkal néznek tehát szembe. Ugyanakkor különlegesnek mondható ez a missziói terep, mert a fiatalok még relatíve szabadnak mondható élethelyzete lehetővé teszi, hogy tapasztaljanak, találkozzanak, beszélgessenek, hogy kérdéseket tegyenek fel.

A Luther Otthon – Szakkollégium lelkésze kiemeli: fontos, hogy az otthonban a fiatalok mindenféle egyházi külsőség nélkül szembesülhetnek az evangéliummal, és ez újszerűségével, egyszerűségével, sallangmentességével inspiráló lehet számukra. Így a lényeg felől indulva megérkezhetnek a hagyományos gyülekezeti közösségbe is.

Persze a kollégiumban végzett lelkipásztori szolgálat eredményessége nem mérhető, és utánkövetése szinte lehetetlen, jóllehet sokan Budapesten maradnak munkába állásuk után is. A lelkész biztatni igyekszik az otthont elhagyókat, hogy menjenek tovább a hitben való erősödés útján, ápolják a már létrejött hitbeli kapcsolataikat, találják meg közösségüket és szolgálatukat egy helyi gyülekezetben.

Erősítik az egyházi kötődést

A Luther Otthon – Szakollégiuménál jóval kisebb, családiasabb, három éve működő Melanchthon Evangélikus Szakkollégium légköréről és célkitűzéseiről a kollégiumvezetőt kérdeztük. Szabó B. András lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa elmondta, hogy az egyetem kollégiumának égisze alatt a szakkollégium önszerveződésre épül, és kifejezetten demokratikus intézménynek mondható: a közösség maga alkotja meg a saját szabályait, és dönt a következő félév tematikájáról, meghívott vendégeiről, tehát kifejezetten felnőttkihívások elé állítja a kollégistákat.

Bár a kollégiumba való felvétel és a bennmaradás is teljesítményhez kötött, a diákok – kiváltképp félév elején – lelkesnek és kezdeményezőnek mondhatók. Elsősorban amolyan – tudományos igényességgel működő – „önképzőkörként” írható le tehát a szakkollégium; három különböző hitéleti vagy teológiai kurzus közül kettőt kell választaniuk a résztvevőknek.

A lelki élet a kollektív kollégiumi áhítatokhoz és a közös ünnepekhez kapcsolódik, hiszen a cél az evangélikus egyetemen tanulókkal való közösségteremtés. Ennek kötetlenebb formája a szakkollégium által szervezett kvízesteken valósul meg, de idén megnyitják a kapukat a külsősök előtt is. A kortárs irodalomra helyezve a hangsúlyt olyan vendégeket hívnak körükbe, mint Tóth Krisztina, Dragomán György és Háy János.

A szakkollégium működésének legfőbb célja a más egyetemeken tanuló, az evangélikus egyházhoz valamilyen formában kötődő fiatal bentlakók egyházi kötődésének megerősítése és egy tudásalapú, keresztyén értékrendű közösség létrehozása.

Meghatározó szerepben a lelkész

Ami az egyházi kötődés fenntarthatóságát, a kapcsolatok alakulását illeti: több, fiatal felnőttekkel foglalkozó lelkész is beszámol arról, hogy a csoportjaikban egymásra talált párok őket kérték fel esketőiknek. Grendorf Péter otthonlelkész mellett ifj. Cserháti Sándor, a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkésze is említi ezt az egyébként nem meglepő jelenséget. Ami ebből számunkra érdekes lehet, az az, hogy mennyire meghatározó a fiatalok számára a lelkész személye.

A másik pedig, hogy a manapság igen nehézkesnek bizonyuló párválasztást mennyire segíteni tudja egy jó közösség kialakulása. Arról az örömteli jelenségről, hogy „nagyifisei”, elhagyva a helyi gyülekezet kötelékét, más településen található gyülekezetben is otthonra találtak, tehát megtartották szoros kapcsolatukat az egyházzal, és nem morzsolódtak le, a megkérdezettek közül egyedül ifj. Cserháti Sándor számolt be.

A kamaszkor megrázó határtapasztalat a gyermekkor és a felnőttkor küszöbén. A felnőttség fogalma és mibenléte pedig igen relatív fogalom kortalanságot hirdető napjainkban. Mivel az iskolai oktatás (beleértve a kötelezően választható hit- és erkölcstant is) elsősorban a lexikális tudás megszerzésére koncentrál, az értelmi intelligencia fejlesztését tekinti feladatának, ezért az egyházaknak, azokon belül pedig a gyülekezeteknek igen nagy hiánypótló szerepük lehet. Olyan tanulási és fejlődési lehetőséget tudnának kínálni a fiataloknak, amelyre máshol – kiváltképp, ha az otthoni közeg sem ad elég muníciót számukra – nincs módjuk. Elmagányosodott társadalmunkban valódi közösséget, a kérdések és a problémák artikulálásakor valódi figyelmet, a bajban támaszt, a válaszúton biztatást, az önkeresésben valódi tükröt, az istenkeresésben valódi iránytűt adhatnának. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 43–44. számában jelent meg 2019. november 3-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.