Gáncs Péter az MEE elnök-püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: a Föld sója-találkozó középpontjában nem egy fűszer, hanem maga Jézus áll, aki „teremtő szavával sónak nevezi egykori és mai tanítványait”. Jézus szava - „Ti vagytok a Föld sója” - nem kívánság és nem is parancs, hanem ajándék, olyan „küldetés, amit betölthetünk, megélhetünk e néhány napban, és amit tovább is adhatun”" Európa különböző országaiba hazatérve - fogalmazott az evangélikus püspök.

A keresztény ember küldetése, hogy „sószóróvá váljon Isten kezében”, hogy szétszórja a világban a jézusi örömhírt. E küldetés jegyében pedig fontos lenne „kinyitni templomainkat és közösségeinket”, amelyek Európában többnyire meglehetősen zártak - mutatott rá.

Gáncs Péter kitért arra is, ma az egész európai közösséget kiégés fenyegeti: a kereszténység őrzi „üres műemléktemplomait” és „kiüresedett tradícióit”, de „kiégett belőlünk Krisztus örömhíre”.

Jézus azonban „ma is előttünk jár, ma is vissza tudja adni küldetéstudatunkat, ahogy megtette az emmausi tanítványokkal, az őt háromszor is megtagadó Simon Péterrel vagy Tamással”. A találkozó végén pedig - akárcsak egykori tanítványait - Jézus „bennünket is szétszór Európa tájaira, hogy ez a sok tekintetben kiégett föld új zamatot kapjon” - fogalmazott az evangélikus püspök.

A liturgiában a résztvevő egyházak vezetői illetve az úrvacsoraosztásban a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészei, teológusai, a találkozó segítői vettek részt.

Az istentiszteleten a Közel Zenekar és a Fóti Evangélikus Kántorképző Intézet 150. tanfolyamának növendékei is felléptek. Vezényelt: Bence Gábor, orgonált: Mekis Péter. Az istentisztelet offertóriumát a kötcsei szociális mintagazdaság program fejlesztésére fogják fordítani.

Az idén tízedik alkalommal megrendezett ökumenikus találkozót először 1991-ben a kelet-németországi Görlitzben, legutóbb 2014-ben a lengyelországi Boroszlóban tartották meg.

A négynapos rendezvényre Erdélyből, Lengyelországból, Szlovákiából, Németországból, Csehországból, Romániából, Ausztriából, Ukrajnából, Finnországból, Oroszországból, Fehéroroszországból és Amerikából is érkeztek.

A Föld sója-találkozó programjai között szerepelnek előadások, pódiumbeszélgetések, de lesznek tematikus elmélkedések, városnézések, filmvetítések, kórus- és zenekari koncertek, valamint számos sportesemény is. További információk: www.foldsojatalalkozo.hu

Gáncs Péter elnök-püspök igehirdetése, 2016. július 7. csütörtök este, Budapest-Tüskecsarnok:

Alapige:

Jézus mondja: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni?” (Mt 5, 12a)

Sokan röviden csak „só-fesztiválként” emlegetik ezt a várva-várt találkozót, pedig itt sokkal többről van szó, mint egy fontos fűszerről. A találkozó igazi főszereplője, centruma nem a só, hanem az a Jézus Krisztus, aki teremtő szavával sónak nevezi egykori és mai tanítványait. Az Ő provokatív kérdésére kell világos választ találnunk: „Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni?”

Mivel lehetne visszaadni? Fogalmazzunk pontosabban: Kivel lehetne, és kivel lehet visszaadni?! Éppen azért gyülekeztünk össze Közép-Európa különböző országaiból és egyházaiból, hogy együtt találjuk meg, frissítsük fel jó ízünket, zamatunkat, amit egyedül közös Urunktól, Jézus Krisztustól kaphatunk vissza. Valójában erről, a solus Christus-ról szól a 499 éve elindult lelki forradalom, a reformáció!

Jézusra szavára figyelünk most, aki nem egy jámbor jó kívánságot formál meg, hiszen nem azt mondja: de jó lenne, ha a föld sója lennétek…

De igéjében nem is kemény parancsot ad ki, amit valahogyan teljesítenünk muszáj. Nem azt mondja, hogy a föld sójává kell lennetek…

Az Ő szava teremtő szó. Olyan, mint a teremtés hajnalán a „legyen világosság!”, amely nyomán ezt olvassuk: „És lett világosság.”

„Ti vagytok a föld sója” – ez nem kívánság, nem feladat, hanem ajándék, küldetés, amit be tölthetünk, megélhetünk. Amit Jézustól kaptunk és kapunk, azzal tartozunk a világnak, azt adhatjuk tovább a környezetünknek, teremtménytársainknak.

Némi vizuális fantáziával élve, úgy látom, és úgy szeretném láttatni most ezt a csarnokot, mint egy hatalmas sótartót, ahová egybegyűjtött minket közös Urunk, hogy felfrissítsen, újra töltsön minket ajándékaival, amelyeket majd szétszórhatunk a világban. Ilyen módon tölthetjük be tanítványi küldetésünket, hogy a sóhoz hasonlóan jó ízt, zamatot vigyünk az emberek életébe, és próbáljuk megakadályozni a romlást, hiszen a só egyik küldetése, hogy konzervál, megóv, megőriz a romlástól.

Ilyen sószórónak láthatjuk templomainkat is, amelyeket az egyház Ura kézbe vesz, hogy a bennük összegyűlt keresztényekkel, azaz krisztusi, krisztusszerű, krisztus-ízű emberekkel „besózza” az ízetlen, romlásra hajlamos világot.

Ezt szimbolizálandó készült ez a különleges sószóró, amelyet a kezembe tartok, ami majd meg is vásárolható. A magyar keramikusművész alkotása a híres wittenbergi vártemplom magyarországi kistestvérének, a szolnoki evangélikus templomnak a formáját idézi. Ha levesszük a tornyát, világossá válik, hogy küldetésünk nem csupán a jézusi íz tárolása, őrzése, hanem sokkal inkább annak a szétszórása a világban, megosztása mindazokkal, akik még Krisztus jó íze nélkül élnek.

Ennek a küldetésnek a betöltése érdekében szükséges több szempontból is kinyitni templomainkat és közösségeinket, amelyek sajnos, különben többnyire meglehetősen zártak. „Erős vár a mi Istenünk” – hazánkban a szép lutheránus hagyomány szerint így köszöntik lelkészüket a gyülekezeti tagok. Hatalmas erő van ebben a zsoltárversben, amely Luther Márton énekét, egyházunk himnuszát ihlette.

De ha beakarjuk tölteni só-küldetésünket, akkor ki kell lépünk a templomok „erős várainak” biztonságos fedezékéből. Tovább kell, hogy gondoljuk a hitvalló bizonyságtételt: Erős vár a mi Istenünk, nyitott kapukkal…

Erre a találkozóra is azért gyűltünk össze ebbe a hatalmas csarnokba, „sótartóba”, hogy végül majd jó ízt vigyünk tovább oda, ahová küldetésünk szól. Ennek érdekében szeretnénk élettel, friss ízekkel megtölteni ennek a találkozónak minden percét, minden programját. Bibliatanulmányok, komoly előadások, fórumbeszélgetés, vagy éppen a közösséget építő ének, zene, tánc és játék, mind-mind a lelki, szellemi felfrissülést, töltekezést szolgálják, hogy együtt nyerjük vissza krisztusi küldetésünk gazdag ízét és örömét.

Lehet, hogy a kémiában nem fordulhat elő, hogy a só ízét veszíti. Hiszen akkor már nem is nevezhető sónak, hanem olyan értéktelen salakanyaggá válik, amiről Jézus így beszél: „Semmire se való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek”.

Egy jól ismert kortörténeti magyarázat szerint a Mester talán azokra a sótartalmú kövekre utalt, amelyeken akkoriban a lepényszerű kenyereket sütötték. Ezek a kövek egy bizonyos idő után elveszítettek a sótartalmukat, kiégtek, és ezért kiszórták őket az utakra.

Kiégtek! Nagyon ismerős ma ez a szó, ez a reális veszély, az úgynevezett „burn out”, amely mindenkit fenyeget, aki emberekkel foglalkozik, aki úgy próbál segíteni, adni másoknak, hogy közben nem figyel arra, hogy neki is rendszeres újratöltődésre van szüksége.

Napjainkban az egész európai kereszténységet fenyegeti ez a kiégés-szindróma. Gazdag a múltunk, de sajnos, a jelenben gyakran ízét veszített, kiégett kövek vagyunk csupán. Őrizzük templomaink műemlék köveit, őrizzük kiüresedetett tradícióinkat, de már kiégett belőlünk a jézusi kreatív szeretet jó íze, zamata, küldetésünk öröme.

Sokan emlegetik, hogy „poszt-krisztiánus” korba érkeztünk, az emberek nagy része már túl van a kereszténységen, elege van az egyházakból, főleg pedig az egyházak hivatalos szolgáiból, papjaiból, püspökeiből…

De a károgó hangok helyett, én inkább hallgatok a húsvét hajnalán, a nyitott sírnál megszólaló vigasztaló angyali szóra, mely szerint a Feltámadott mindig „előttünk jár”. Ő ma is vissza tudja adni elveszített hitünket, reménységünket, szeretetünket, küldetéstudatunkat.

Ahogyan ezt megtette az emmausi tanítványokkal, akiknek kihűlt szívét újra áthevítette szavával. Ahogyan ezt megtette kétségekkel küszködő tanítványával, Tamással, vagy az őt háromszor megtagadó Simon Péterrel…

Mi is jó esélyt kapunk, hogy ebben a három napban megújuljunk az egymással, és a közös Mesterünkkel való találkozás ajándékai által.

S végül majd, a találkozó csattanójaként, reménységünk szerint Urunk szimbolikusan a „kezébe veszi” ezt a csarnokot szombaton este, és szétszór minket Közép-Európa legkülönbözőbb tájaira, hogy ez a sok tekintetben ízét veszített föld, rajtunk keresztül újra friss zamatot, és jó ízt kapjon Jézus Krisztustól.

Ezért könyörögjünk most énekeskönyvünk egyik idevágó énekének, Scholz László evangélikus lelkész imádságának a soraival:

„Ízt ad a só, megtart, óv romlatlanul. Ilyen hivatást szánt népének az Úr. Mért vagyunk még romlás, ízetlen halom? Emlékeztess minket, só az asztalon!
Megváltottál, Jézus, önnön véreden. Könyörülj most fáradt, gyarló népeden! Legyünk végre azzá, mi benned vagyunk: Vonzó látvány, íz, fény - úgy lesz holnapunk!”

(EÉ 473, 1.4)

Ámen.

Az esemény kiemelt támogatói:
Budapest Főváros Önkormányzata, Bajor Egyház (ELKB), VELKD, Gustav-Adolf-Werk, Magyarország Kormánya, Reformáció Emlékbizottság, Visegrad Fund, Tarr Kft.