Folytatja iraki programját az Ökumenikus Segélyszervezet

Folytatja iraki programját az Ökumenikus Segélyszervezet

Share this content.

Forrás: segelyszervezet.hu
Budapest – A Szíriából az utóbbi időszakban Irakba érkező menekültek 97 százaléka a főként kurdoklakta északi régióban talál átmeneti menedéket. A hosszúra nyúló menekült életformából fakadó nehézségek, a kimerülő tartalékok, a térség válságos gazdasági helyzete, a dráguló árak és a kevés megélhetési lehetőség egyre nehezebb helyzetet teremt a mintegy negyedmillió, zömében szír állampolgár számára.

Az egyre küzdelmesebb életkörülmények, a belső menekültek nagy száma és a térség destabilizálódása újabb, a környező országokba és Európába irányuló menekülthullámot idézhetnek elő.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a napokban a térségbe érkezett munkatársai egy nagyszabású program előkészítéséhez végeznek felméréseket Erbilben és Dohukban. A tervezett program, a Szíriából érkező menekültek iraki integrációja mellett, a menekülteket befogadó közösségeket is támogatja. A felmérések során a segélyszervezet szakemberei több menekülttábort, valamint önálló háztartásban élő menekült családot is meglátogatnak, továbbá helyi civil és kormányzati szervezetek képviselőivel is találkoznak hosszú távú együttműködések kialakítása érdekében.

A küldöttség a helyi szervezetekkel partnerségben, egy kisebb segélyakciót is végrehajt az út során,  több mint félmillió forint értékben. Az Ökumenikus Segélyszervezet ennek keretében egy speciális célcsoport helyzetén javít. Tizenöt mozgássérült menekült kap speciális eszközöket (kerekes székek, mankók, gyógyászati segédeszközök), melyek a mindennapi mozgásukban segítik őket. Bálint Gábor, a segélyszervezet helyszínen tartózkodó munkatársa elmondta: az elhúzódó válság miatt, egyre nagyobb szükség van a humanitárius segítségnyújtás mellett, a hosszú távú megélhetést biztosító programokra, valamint a speciális igényű menekültek megfelelő ellátására a krízisövezetben, illetve a szomszédos térségekben. A helyi segélyprogramok hozzájárulhatnak az újabb, Irakot elhagyó menekülthullámok mérsékléséhez. Később pedig, ha a térségben kialakult biztonsági helyzet javul, egy szomszédos országból – megfelelő újjáépítési programok mellett – többen vissza tudnak majd települni eredeti lakóhelyükre.

Az Ökumenikus Segélyszervezet elsőként 2003-ban hajtott végre önálló segélyprogramot Irakban. 2014-ben és 2015-ben több alkalommal szervezett humanitárius segélyakciókat a térségben, melyek során menekülttáborokban élő belső menekülteket, illetve a környező országokból érkező családokat, gyermekeket és időseket támogatott. A humanitárius segélyezés mellett az Egyházak Világtanácsának (World Council of Churches, EVT) felkérésére, menekülttáborokat látogattak meg, az ENSZ és egyéb világszervezetek számára pedig ajánlásokat is készítettek korábban az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!