A Semmi címmel 2011-ben magyarul is megjelent könyv ajánlója az iménti néhány sor. A szerző, Janne Teller, a dán kortárs irodalom egyik zsenije nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy érveket hozzon fel az ellen, hogy az életnek tulajdonképpen semmi értelme, semmi célja nincsen.
Abból az alapvető emberi vágyból indul ki, hogy az életünk dolgainak igenis van értelmük. Mert kell lennie valaminek, ami értelmet ad a mindennapoknak, amiért érdemes felkelni reggelente. Mindenkinek kell, hogy legyen valami, amit feltehet a Fontos Dolgok Halmára. Kell lennie egy közeli vagy távoli célnak, amely felé tart az életünk.
A Máté által rögzített jézusi mondatok a világvégéről csakis akkor ijeszthetnek meg minket, ha nem tudunk mit tenni a Fontos Dolgok Halmára. Csak akkor tölthetnek el minket valós félelemmel, okozhatnak vallásos szorongást, ha úgy érezzük: nem vagyunk biztosak életünk értelmében, nem találjuk a helyünket, nem vagyunk készek arra, hogy akár a mai napon befejezzük a földi hajózást, és végleg kikössünk annál a bizonyos másik partnál.
Jézus sohasem volt apokaliptikus, ijesztgető ember, aki játszani akart volna az emberek félelmeivel. Ellentétben sok kortársával, későbbi követőjével, távolt állt tőle, hogy az amúgy is leterhelt és perifériára sodródott emberekből álló tanítványi körének még egy terhet rakjon a vállára. Ezért is nagyon izgalmas a kérdés, amit feltesznek neki: „Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?”
Jézus a válaszában, bár nagyon reálisan leírja, milyen jelekben gondolkodnak, akik a világvége elképzelését katasztrófákhoz kötik, ezt tanítja: „…ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.” Sőt miután a második részben kifejti az egyéb apokaliptikus elemeket – amelyek akár mai elbulvárosodott híradók címszavai is lehetnének – bátorításként, vigasztalásként, igazi reménységként ezt mondja: „De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.”
Vagyis nem jöhet el az a bizonyos nagy-nagy leleplezés, amíg az Isten országát – amelyről Jézus meggyőződéssel hirdette, hogy még az ő életében eljön – és annak evangéliumát az egész világon nem hirdetik.
A jézusi evangélium nem más, mint hogy nem kell félnünk. Hogy nem a katasztrófák, világjárványok, háborúk sorozata, hanem az Isten országának egyetemes meghirdetése az igazi jel. Jézus arra bátorít minket, hogy ne rémüljünk meg, és hogy aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az evangélium továbbmondása, továbbadása pedig az igazi jel, amelyhez erőt a teljes Jézusra hagyatkozás adhat. Mert ha figyelünk arra, amit ő mond, akkor nincs miért szoronganunk. Ha elhisszük, hogy miatta és általa van értelme az életünknek, és van célja a világunknak, akkor nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket esténként.
Jézus ezt mondta a vérfolyásos asszonynak, és ezt mondja neked és nekem is: „Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged.” (Mt 9,22) Így lehet félelemből megnyugvás. Szorongásból hit. Ijesztegetésből vigasztalás. Tétlenségből az evangélium továbbadása. Az élet hiábavalóságának mantrázásából reménység.
És ha nem is úgy, mint Pierre a regényben egy szilvafára felmászva, de mi is világgá kürtölhetjük, hogy az életnek igenis van értelme, mert minden látszat ellenére van reménysége az életünknek, van reménysége a világnak: Isten szeretete, ami, aki a názáreti Jézusban, akit Krisztusnak vallunk, egyszer és mindenkorra igenné, ámenné vált a világ számára. A te számodra is. Akár képes vagy, akár nem vagy képes most valamit tenni a Fontos Dolgok Halmára.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 86. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2021. február 7-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.