– Miért fontos neked a kampány? Miért érezted úgy, hogy csatlakozol az akcióhoz?

– Mivel a közösségi oldalakon, a videómegosztókon nagyon sokan követik a munkásságomat, úgy éreztem, ez felelősséggel is jár. Az idézőjeles „celebség", vagy inkább ismertség nem merülhet ki a magamutogatásban. Fontos, hogy értéket is közvetítsünk. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy szeretnék olyan kampányban is részt venni, ahol segíthetek másoknak, illetve felhívhatom a figyelmet arra, hogy bárki adományozhat a rászoruló családoknak.

– Mikor találkoztál először az Ökumenikus Segélyszervezettel?

– A program keretében kapcsolódtam be szervesen a munkájukba, de előtte is ismertem a szervezet tevékenységét. Figyeltem a tévében, az interneten a kampányaikat, láttam a videókban, ahogyan elviszik az adományokat a rászorulóknak. És persze ismerem a szlogenjüket: Esélyt az esélyteleneknek. Ez motivál engem is: esélyt kell adni mindenkinek, aki hátrányos helyzetben él. Ezért is csatlakoztam a programhoz, remélem, tudok majd segíteni, és sikeres lesz az akció. A cél az, hogy ezer iskolatáskát töltsünk meg, és ezt osztjuk majd ki azoknak a családoknak, amelyek nem tudják saját erőből megvenni a gyereknek a tanszert, tornacuccot vagy iskolatáskát. Ez óriási segítség a családoknak, és persze a gyereknek.
Ha úgy kezdheti a tanévet, hogy van új cipője, új tolltartója, nem alakul ki benne szégyenérzet, és örömmel járhat az iskolába. Ha viszont kopott ruhában, szakadt táskával megy iskolába, előfordulhat, hogy a hátrányos helyzete miatt nem szeret majd suliba járni – amely hosszú távon meghatározhatja a gyerek jövőjét.

– Tizenhét évesen nagyon komolyan beszélsz a felelősségről, a segítségről, az adományozás fontosságáról és a jövőről. Hogyan látod, miért alakult ki benned ez a fajta érzékenység? Találkoztál a környezetedben hasonló jelenséggel?

– Először otthon láttam, hogy milyen jó segíteni másokon. Néhány éve a szüleim ingyenesen nyaraltattak rászoruló családokat a Balatonnál – óriási érzés volt látni, hogy az ott nyaraló szülők és gyerekek milyen boldogok. Szóval, otthon is láttam a támogató környezetet – ebben nőttem fel. Aztán később, amikor a videóim népszerűvé váltak a videómegosztó portálokon, és műsorvezetéssel is elkezdtem foglalkozni, úgy gondoltam, hogy az irodalmat, művészetet közelebb szeretném hozni a gyerekekhez. Járni kezdtem tehát az ország iskoláit, és az osztályokban rendhagyó irodalomórákat tartok. A 45 perces tanóra keretében próbálok klasszikus és kortárs költőket, verseket bemutatni a gyerekeknek, kicsit másként, mint a hagyományos irodalomórákon. Az a célom, hogy a diákoknak öröm legyen a tanulás, ne feszengjenek, ne legyen unalmas, inkább egy izgalmas kalandban legyen részük az órákon. Nos, ezeken az rendhagyó irodalomórákon látom az ország különböző szegleteiben, hogy bizony sok osztályban rászoruló gyerekek is ülnek a padokban. Nincs vadonatúj ruhájuk, a tolltartójuk, táskájuk is használt. Óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: hogyan segíthetnék? Ezért is örülök, hogy részt vehetek az Ökumenikus Segélyszervezet kampányában. Itt a helyem, hogy segítsem az iskolakezdésben ezeket a gyerekeket – legalább a versemmel, videómmal. Arra kérek mindenkit, aki megnézi a videómat, hogy ne csak egy „lájkot" nyomjon rá, hanem hívja fel a 1353-as adományvonalat is, és segítsen. Igazán nem nagy összeg a 250 forint hívásonként, de a rászoruló családoknak hatalmas segítség, az iskolakezdesegyutt.hu oldalon pedig még több módon lehet csatlakozni az összefogáshoz. Azt gondolom, hogy a hátrányos helyzetből a legbiztosabb kitörési lehetőség az iskolázottság. Ha pedig valaki nem érzi jól magát az iskolában, később sokkal nehezebben boldogul majd az életben.

Az interjú teljes terjedelmében az origo.hu oldalon olvasható el.