A sort folytathatjuk, miként a Példabeszédek könyvének harmadik fejezete is csokorba gyűjti mindazt, aminek „megvan a rendelt ideje az ég alatt”. Végül ez a szentírási szakasz lett az árnyjáték vezérfonala.

A sokféle élethelyzetet erőteljes mozdulatok kimerevítésével állóképpé formálták a fiatalok. Ezeket három fázisban le is fotóztuk. Míg szólt a zene és lassan peregtek a képek, módunk volt befelé figyelnünk. Énünknek nem csupán látható, fényes, hanem rejtett, árnyékos oldalára. Fölkereshettük tehát egzisztenciánk külvárosait is.

„Az árnyék sűrűségében meglapul valami ismeretlen” - hallhattuk később Petőcz András versében, a „Hajnaltól hajnalig” című versösszeállításunk keretében.

Kísérhettük a Fény útját, belekapaszkodva az újrakezdés minden reggeli ígéretébe: „A felső fénybe ér a szenvedély, az árny a felső fénybe ér, az éj s minden hiány a felső fénybe ér.” (Weöres: A felső fény)