– Nyaralósként fiatal korod óta jársz Nagyrévre. Miért kezdted el Nagyrévet fotózni?

– Egy ezredmásodperc rögzítése Nagyréven – aminek természeti szépsége, nyugodtsága, csendessége mindig is nagyon tetszett – egy idő után számomra elkezdett kihívást jelenteni. Foglalkoztatott, hogy hogyan tudnám feldolgozni, bemutatni és megörökíteni ezt, a számomra igen fontos települést. Évekkel ezelőtt kitaláltuk ennek a kiállításnak az ötletét, hogy minél többet rögzíthessünk ebből a zsákfaluból, az itt élő emberekből, az ő környezetükből. Alapvetően úgy érkeztem Nagyrévre, hogy nagyon szeretek fotózni. Számomra a fotózás nemcsak az, hogy valami szépet alkossunk, hanem a pillanatok intenzívebb megélése és megragadása.

– Mit jelent számodra Nagyrév?

– Erőforrást! Mindig élmény megérkeznem ide és fájdalom elmennem innen. Számomra egy olyan hely, ami a jó beszélgetésekhez, nagy sétákhoz, a természet megtapasztalásához köthető. Az emberek itt köszönnek egymásnak…
Megfogott, hogy mindenki név szerint ismer mindenkit, hogy az itt élő emberek teljesen máshogy élnek mint a városokban, hogy egészen más, sokkal természetközelibb az életfelfogásuk. Mindeközben – és az egész kiállítás ötletét is alapvetően ez adta – észrevettem azt is, hogy a nagyréviek nem tartják szépnek, értékesnek ezt a falut. Az itt élők nem értették, hogy miért fotózunk, azt mondták, hogy semmi értelme ezt a környéket megörökíteni. Én máshogy látom! Szépnek! Az értékeket látom, ezt szeretném megmutatni.

– Természetfotók alkotják egy részét a kiállításnak. Mit jelent számodra a természeti környezet?

– Kisgyermek koromtól kezdve megbecsülöm, hogy nyaralónk egy százhatvan éves holtág partján van, és ennek szépségét élvezhetem akár fürdésről, akár horgászatról, vagy a madarak megtekintéséről van szó. Az élő Tisza szépsége, vagy ahogy a madarak repülnek a víz felszínéhez majdnem hozzáérve szintén lenyűgöz. Bár a falu élete ma szervesen nem kötődik sem az élő-, sem a holt-Tiszához, mégis, azt gondolom, hogy a víz közelsége mindig is fontos része lesz a településnek. Az itt élők nyomon követik a víz életét. Gondoljunk csak az évszakokra, a tiszavirágzásra, a haltelepítésre. Ezeket a számomra kuriózumnak tűnő természeti csodákat az itt élő emberek saját környezetükben élhetik át. Ez, a környék csöndjével, nyugalmával együtt sokak számára jelenthet kikapcsolódást. Idén tavasszal is közel száz kócsag keltett. Csónakkal sikerült őket megközelítenem. Egészen megrendítő érzés volt látni és megörökíteni az ő jelenlétüket.

– Az emberábrázolás is többször megjelenik fényképeiden. Dolgozó, munkába menő férfiakat örökítettél meg…

– Az itt élők többségének van egy kis földje, melyet próbálnak lehetőségeik szerint megművelni, miközben ki vannak téve a természet szeszélyének. Nem csodabogárként tekintek rájuk, hanem különlegesnek, példaértékűnek érzem életüket, főleg úgy, hogy tudom, hogy a sokszor vissza sem térülő egész éves kemény munka mekkora fáradtságot jelent. Tiszteletet ébresztenek bennem.

– A természet szépsége, a dolgos emberek mindennapjai mellett sokkal nehezebb lehetett a sokszor omladozó házak között felfedezni a szépséget…

– Nagyrév azért nagyon izgalmas számomra, mert itt közel tudok kerülni az alapértékekhez. Akár csak az évszakok általi változást megfigyelve találkozom a születéssel, növekedéssel és elmúlással. Sajnos az elmúlt tíz évben nagyon sok fejlődésre, megújulásra utaló beruházást nem láttam. Közben tudom, hogy Nagyrév kijött az adósságból és – visszanézve az öt-hat éve készült képeimet –, élesen látom, hogy szépül a település. Ugyanakkor csak halványan látom hogy lenne közös elhatározás, ami húzó ereje lehetne a falunak. Tisztában vagyok vele, hogy számos szociológiai kutatás rámutat arra, hogy a kistelepülések veszélyben vannak, hiszen nincsen munka, így a fiatalok elvándorolnak. Akár a természet, akár a falu vagy annak egyes utcáit nézve látom: az elmúlás itt nagyon közel van. Azonban az is feltűnő, hogy bár szerény körülmények között, de sokan mégis kitartanak és próbálják az életüket itt élni!

– Hogyan képzeled el Nagyrévet tizenöt év múlva?

– Ezt a többször emlegetett elmúlást a falu nem fogja könnyen megúszni. Szerintem ahhoz, hogy ez elkerülhetővé váljon, a nagyrévieknek meg kell találniuk azokat az értékeket amik körülveszik őket, amire építeniük lehet és nem belenyugodni abba, hogy zsákfaluként ez egy elszegényedő és elnéptelenedő település. Lehetne beszélni Európai Uniós pályázatokról, de leginkább a lelkületről. Én azt szeretném, hogy Nagyrév ne egy kihaló település legyen, hanem egy olyan hely, amely felfedezi, éli és értékeli környezetét. A két folyó által adott lehetőségeket, a csendet, a falusi életforma értékeit ha itt észreveszik, akkor azáltal megváltozhat a mai tendencia. Mindemellett azt is tudom, hogy a holtág mai állapota aggasztó, hogy elég egy nagyon meleg és hosszasan kitartó nyár és – a felmérések alapján – a víz nagyon nagy veszélybe kerül. Ezt jó lenne elkerülni…

– Melyik az a fotó, amit a jelen kiállítás alkotásai közül kiválasztanál, ami leginkább megmutatja számodra az itteni hangulatot?

– Erre nehéz válaszolni, mert mindegyik itt szereplő képhez nagyon sok élmény kapcsolható. Mindegyik a szívemhez nőtt és élesen él bennem, hogy milyen körülmények között készült. Talán a nádasról készült fotómat említeném, ahol a felszálló seregélyeket fotóztam. Egy különleges rejtekhelyről úgy sikerült elkészítenem azt a képet, hogy a madarak észre sem vették, hogy elég közel vagyok hozzájuk. Azt éreztem, hogy akkor lehetőségem volt eggyé válni a természettel, úgymond láthatatlanná válni.

– Terveid között szerepel a kiállítás folytatása?

– Egyrészt tervezem, hogy a jelen kiállítási anyagot máshol is bemutassam, hogy az általam látott nagyrévi értékek mások számára is láthatóak legyenek. Ezen kívül az az igazság, hogy most már Nagyrévet nem tudom fotózás nélkül elképzelni. Nem tudom, hogy mi lesz a kiállítás utóélete, hogy a nagyréviek hogyan fogadják képeimet, de bízom benne, hogy örömet szerzek velük számukra. Terveim között van, hogy két-három év múlva egy újabb anyagot mutassak majd be, ami sokkal inkább arra fókuszál, hogy az itt élő embereket, az ő munkájukat és annak szépségét hogyan látom. Ez a cél nagyon fontos számomra ahhoz, hogy akár hajnalban felkeljek csak azért, hogy minél jobb pillanatokat tudjak képi formában megfogalmazni a nagyrévi értékekről. Számomra ez kihívás…

A Hét év Nagyréven című kiállítás szeptember közepéig tekinthető meg Nagyréven. Az interjút követően kiderült, hogy lesz folytatás, ugyanis a szolnoki Agora kiállítótere várja a kiállítást és az érdeklődőket az ősz folyamán.