Istennel töltött idő. A missziói konzultációra elsősorban pályakezdő kollégák, illetve olyan lelkészek kaptak meghívást, akik kifejezetten missziói gyülekezetépítésben, „gyülekezet-újraélesztésben” munkálkodnak.

Témabevezető vendégként Sóskúti Zoltán református lelkészt hívtuk meg, aki őszintén szólt közel egy évtizedes rákoskeresztúri gyülekezetépítési tapasztalatairól: örömeiről és kudarcairól. A missziói elkötelezettségű, nyitott és befogadó gyülekezet hitvallását így fogalmazta meg: „Olyan gyülekezetté kell válni, ahol a tagoknak fontos, hogy a kívül valók bejöjjenek, és otthonra találjanak közösségünkben. Ahol komolyan veszik, marasztalják és segítik mindazokat, akik bármilyen módon, bárhonnan, bármi célból gyülekezetünk hatókörébe lépnek – munkálva a bejövők megtérését, Krisztusba gyökerezését…”

Hangsúlyozta, hogy ennek a munkának hűséges és hosszabb távú végzésére csak annak a lelkésznek lehet esélye, aki komolyan veszi az „Istennel töltött idő” nélkülözhetetlen és semmivel sem pótolható erőforrását. Többen is rezonáltunk arra a provokatív kijelentésére, mely szerint „az Istennel töltött idő a lelkész munkaidejének szerves része”. S itt nem a mindennapos szolgálatokra való készülésre kell gondolnunk, hanem arra az elkülönített, védett, minőségi időre, amikor lelki egészségünk, erőnlétünk, feltöltődésünk érdekében vagyunk kettesben Istennel: elmélyült imádságban, igeolvasásban, meditációban és tartalmas csendben. Ebben az Isten előtti csendben fedezhetjük fel újra meg újra Mesterünktől kapott személyes karizmáinkat, és töltődhetünk fel a Lélek ajándékaival: erővel, szeretettel, józansággal, bölcsességgel és kreativitással.

Talán elsőre kicsit utópisztikusnak tűnt lelkész testvérünk állítása, aki hangsúlyozta: ahogyan elvileg minden dolgozó magyar állampolgárnak heti két szabadnap jár, úgy a lelkészt is megilletné külön egy-egy szabadnap a családjával, illetve munkaadó Gazdájával.

E nélkül előbb-utóbb elkerülhetetlenül fenyeget a rutin, a megfáradás, a kiégés veszélye. Hiába prédikálunk szépen a reformáció örökségéről és áldásairól, ha mi magunk eközben lassan deformálódunk. Mindannyian rendszeres és személyes reformációra, más szóval: rehabilitációra szorulunk! Ez a súlyos gondolat viszont már továbbvezet a piliscsabai hivatásgondozó nap tapasztalataihoz.

Gyertya és öntözőkanna. Jelképes üzenetet hordozott az a tény, hogy a sokunk számára szinte kultikus helynek számító piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthon fatemplomában egy égő gyertya és egy zöld öntözőkanna körül foglaltunk helyet. Ezek a hivatásgondozó találkozók különleges keresztmetszetét adják az egyházkerület lelkészi karának: a legfiatalabb résztvevő mindössze öt, a legidősebb pedig immár nyolcszor öt éve áll a szent szolgálatban. Az együtt töltött huszonnégy óra célja a hivatásunkból fakadó gondok és örömök, tapasztalatok őszinte megosztása Jézus Krisztus világosságának fényében és melegében, annak jelenlétében, aki kezében tartja azt a bizonyos öntözőkannát, hogy megóvjon a kiszáradás veszélyétől, és megajándékozzon a növekedés reménységével.

Erre a találkozóra is hívtunk külső vendéget, hogy elkerüljük a belterjesség kísértését. Nem először gazdagította hivatásgondozó alkalmainkat dr. Nagy Zoltán professzor, egyházkerületünk egykori másodfelügyelője. Most sem csalódtunk benne. Előadásában igazi „napnyugati bölcsként” átfogó körképet rajzolt elénk a 21. század lelki és szellemi kihívásairól és a lelkészi szolgálatban rejlő speciális válaszadási lehetőségekről.

Hadd idézzem, szinte távirati stílusban, a neves orvosprofesszor néhány továbbgondolást igénylő tanácsát, illetve kérdését a helyes lelkészi magatartással kapcsolatban:

• l Korunk lelkészének egyfajta „tolmácsként” kellene segítenie Isten és ember kommunikációját (vö. Ljudmila Ulickaja Daniel Stein, tolmács című könyvével).
• l A hatalmi helyzet az egyház romlását okozza…
• l Lelkészként, orvosként hivatásunk gyakorlása során gyakran válunk kísérőkké. Lesz-e ebből hitbéli megtapasztalás, amelyet a tanítványok végül átélhettek? (Emmausi modell!)
• l Mindehhez egészséges lélek, gazdag belső világ, megújulási képesség, folyamatos spirituális élet, dinamikus hit és ennek gondozása szükséges.
• l A túlzott lelkiismeretesség saját lelkünk elhasználódásához, kiégéshez vezethet…

A hivatásgondozó találkozó végén lelki útravalóként kaptuk meg Gyökössy Endre Életünk Helyreigazítója című könyvét, amelynek kulcsszava éppen a jézusi rehabilitáció: „Jézus képes helyreállítani bennünk a testi-lelki-szellemi rendet, hogy életünk teljes és örömös legyen.”

E nélkül a személyes „rehabilitáció” nélkül csupán fakuló emlék marad az ordináció éppúgy, mint a reformáció. Ebben a közös felismerésben megerősödve fogadtuk az újra „forgalomba állító zöldkártyát”, a zöld lapra nyomtatott hivatásáldást:

Forduljon Feléd áldásával az Élet Istene:

a Rád váró tiszta Forrás, az Érted hűséges Szeretet,

aki megszólított, s akinek hívására egykor elindultál…

(Varga Gyöngyi)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 45. számában jelent meg, 2016. november 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.