Év elején a tavalyi esztendő értékelésére, egyfajta számadásra, illetve idei előtekintésre kértük egyházunk elnök-püspökét, a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetőjét, Gáncs Pétert.

– Január első napjaiban még sokszor vétjük el a dátumírást, így talán nem tűnik olyan távolinak a 2012-es év, hogy ne egy kis visszatekintéssel kezdjük a beszélgetésünket. A tavalyi esztendő egyik kiemelkedő feladata egyházunkban az általános tisztújítás lebonyolítása volt. A zsinati választások utáni, december 9-ei EvÉlet Égtájoló rovatában is olvashattunk arról, hogy nem minden esetben zajlottak mintaszerűen az események.

– A protestáns egyházak jellemzőjeként a különféle grémiumok joga a jelöltekről dönteni. A demokratikus választás pedig – a politikai élethez hasonlóan – magával hozza a kampány lehetőségét is annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Az sem meglepő, hogy a jelöltállító közösségek megpróbálnak minél több szavazatot gyűjteni a saját emberüknek. Sajnos a különböző szintű választások során az ügyhöz olykor méltatlan harcok folytak egy-egy pozícióért. Ez azért szomorú, mert az egyházi választások esetében nem a hatalom megtartásáról vagy megszerzéséről van szó, hanem áldozatokkal és lemondással járó szolgálatról. Például egy-egy bizottsági elnöknek a szabad ideje terhére kell minden ülésen jelen lennie, azokat előkészítenie, minden különösebb anyagi elismerés nélkül...

– Ez akkor azt jelzi, hogy egyházunk bővelkedik az ügyért lelkesedő, alkalmas emberekben!

– Szeretném én is ezt gondolni. A tapasztalat azonban néha azt mutatja, hogy mivel gyarló emberek vagyunk, nem mindig sikerül a hatalom iránti vágy kísértését legyőznünk. Ezért tekintem igei alapnak az egyházban, hogy minden hatalom Jézus Krisztusnak adatott. A Miatyánkot pedig nem szabad végigimádkoznunk, ha nem tudjuk teljes szívvel kimondani: „tied az ország, a hatalom és a dicsőség”.

– Az utóbbi évek EvÉlet-cikkeit olvasva néha az az érzésem, az olvasók táborában nem mindig arat osztatlan sikert, ha valaki bátran le meri írni bizonyos kérdésekről a véleményét. Püspök úr mit gondol erről?

 – E tekintetben kétféle szemlélet van hetilapunkkal kapcsolatban. Egyfelől szeretik olyan „reklámújságnak” gondolni, amely közösségünket csak a jó oldaláról mutatja be, azt a képet sugallva, hogy nincsenek problémák és konfliktusok. Vannak, akik a lapban megjelenő, viszonylag csekély számú kritikai írást is nehezen viselik el. Másfelől az Evangélikus Élet egyházunk olyan fóruma, amelyben a különböző vélemények ütközhetnek. Jó lenne, ha ez minél többször higgadtan megtörténne, mert az építő jellegű vitákra nagyon is szükségünk van.

– Hadd kapaszkodjam bele az „építő jellegű” minősítésbe. Az egyházi berkekben, a különböző fórumokon is elharapódzni látszanak olykor a személyeskedő, szeretetlen megnyilvánulások…

– A vitakultúránk sajnos még tényleg gyerekcipőben jár.

– Hogyan lehetne ezen változtatni?

– Az alap az lenne, ha komolyan vennénk, amit Pál apostol a szeretethimnuszban írt: töredékes az ismeretünk. Senki se gondolja magáról, hogy a teljes igazság birtokában van. Sokszínűek vagyunk, sokféleképp látjuk a dolgokat – pont ezt a sokszínűséget tartom a protestáns egyházak egyik pozitívumának. A különféle témákról igenis legyen meg kinek-kinek a saját véleménye, de hallgassuk meg és tartsuk tiszteletben a másikét is.

– A protestánsok másik fontos jellemzője a demokrácia. Ha ez sokszínűséggel és szabad véleménynyilvánítással jár, akkor alakulhatnak ki azok az egyházi „lövészárkok”, amelyekről a zsinat megválasztott lelkészi elnöke, ifj. Hafenscher Károly írt a december 9-ei EvÉlet vezércikkében?

– Reménységem szerint ezeken az „árkokon” át lehet lépni. Óvatosan kell kezelni az idézett cikkben is szereplő zsinati váltóállítás képét. Talán szerencsésebb lenne a hajó szimbolikáját használni, amelynél csak pontosítani kell az irányt, hiszen az eddigi vezetési koncepcióval sem akartunk rossz irányba haladni...

– Miben kellene újratájolni egyházunk legmagasabb szintű testületének a munkáját?

– Hogy egyet említsek: korábban a zsinat főleg törvényhozó funkciót töltött be. Hat évvel ezelőtt a közgyűlés megszüntetésével olyan feladatokat is felvállalt – például némely bizottsági elnök megválasztását –, amelyeket nem feltétlenül ennek a testületnek kell elvégeznie. A kevesebb, de hatékonyabb zsinati ülésezés erősítené a zsinat tekintélyét.

– Az új zsinati lelkészi elnök három „b” betűs szóval – bizalom, békesség, bátorság – foglalta össze az elkövetkezendő ciklus vezetői jelszavát a zsinat november végi ülésén. Püspök úr az oktatásiintézmény-vezetők és iskolalelkészek december elején rendezett révfülöpi találkozóján „e” betűs főnevek köré csoportosította gondolatait.

 – Egység, együttműködés, egyensúly volt a három szó. Egyházunk logójának „e” betűjéből indultam ki, amely az evangéliumra is utal. Ha ugyanabból a forrásból, az evangéliumból merítünk, akkor egységben látjuk az egyházat, tudunk együttműködni, egyensúlyban tudjuk tartani az egyház hajóját.

– Idén ősztől esedékes a hittanoktatás felmenő rendszerű kötelező bevezetése. Hol tart most az előkészítés?

– Nagy lehetőség, de még nagyobb felelősség és feladat ez az egyházak számára, hiszen immár két generáció nőtt fel iskolai vallásoktatás nélkül. Számos településen az egyházaknak nincsen más esélyük a fiatalokat utolérni, mint az iskola.

A reménység mellett azonban sok megoldatlan logisztikai és személyi kérdés akad még. Meg tudják-e oldani az iskolák az órarendi és tantermi egyeztetéseket, az egyházak pedig tudnak-e kellő számú és felkészültségű hitoktatót biztosítani? Fontos tisztázni, hogy ebben az új helyzetben mi lesz a sorsa a továbbra is nagyon fontos gyülekezeti hitoktatásnak...

– A tavaly szeptember 9-ei Égtájolóból idézek: „Eddigi püspöki szolgálatom legnagyobb élménye volt ez a pár nap.” Vagyis az a szeptember 1-jei hétvége, amikor három napon belül egy óvoda, három általános iskola, három gimnázium és egy kollégium evangélikus egyházi átvételére kérhette Isten áldását. Vízkeresztkor, Jézus megkeresztelésének ünnepén talán nem fölösleges imatémaként felvetni ezeknek az oktatási intézményeknek a még meg nem keresztelt tanulóit és pedagógusait…

– Főleg, hogy a vízkereszt a misszió ünnepe is! Az ünnepi tanévkezdés után igyekszünk segíteni a hétköznapokban is megtalálni új oktatási intézményeinkben a missziói szolgálat helyes tartalmát és formáját. Szeretnénk jézusi fényt, ízt, zamatot adni az eddigi értékek mellé, illetve olykor a korábbi értékek helyett. A só bibliai képénél maradva: fontos megtalálni a bölcs mértéket, mert nemcsak a sótlanság, hanem a túlsózás is veszélyes lehet, és ehetetlenné teheti az ételt. Sok időre, türelemre, felülről kért és elfogadott bölcsességre van szükségük iskoláink vezetőinek, pedagógusainak, lelkészeinek. Rajongás lenne gyors, látványos eredményeket elvárni. Mi vetjük a magot, plántálunk, öntözünk, olykor gyomlálnunk is kell, de a növekedést egyedül az egyház Ura adhatja meg.

– A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülődve a 2013. esztendő a Reformáció és tolerancia mottó jegyében zajlik majd egyházunkban. Kihívásokkal teli a téma…

– Izgalmas, ugyanakkor veszélyesen félre is érthető az idei mottó. Túlpolitizált napjainkban kívánatos, hogy ne legyen politikai mellékíze a téma feldolgozásának. Az lenne szerencsés, ha arra indítana minket a cím, hogy elsősorban önmagunkkal kerüljünk tisztába, majd azt keressük, mi az, ami összeköt vagy épp elválaszt másoktól. A tolerancia egészséges megélésére annak nyílik esélye, akinek tisztán megfogalmazott identitása van.

– Mit emelne ki egyházunk 2013-as tervei közül?

– Becsüljük meg a már kissé megszokott rendezvényeinket is, mint például az egyre többeket vonzó egyházkerületi missziói napokat, az országos evangélizációt, valamint a különböző rétegeket megszólító konferenciákat. Különleges esemény lesz az első erdélyi Szélrózsa ifjúsági találkozó, amelyre augusztus első napjaiban kerül sor Sepsiszentgyörgyön. Kiemelném még, hogy szeptember 14-én Székesfehérvár ad otthont az evangélikus presbiterek második országos találkozójának, amely komoly esélyt kínál a közös útkeresésre és erőgyűjtésre az új hatéves szolgálati ciklus elején.

– „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” – szól az év igéje. Miben látja püspök úr ennek üzenetét?

– A déli kerület falinaptárán, kicsit szabadon értelmezve az apostoli igét, tudatosan nagybetűvel írtuk: az Eljövendőt keressük. Nem valamit keresünk 2013-ban, hanem Valakit! Azt az élő Jézus Krisztust, aki hitünk és reménységünk szerint szintén keres minket, hogy egész életünk és szolgálatunk ura, mozgatója és megtartója legyen az induló esztendő minden napján. Ennek boldog megtapasztalását kívánom minden kedves Olvasónknak!