Gary Chapman párterapeuta különböző felekezetű lelkészekkel találkozott – Frissítve videóval!

Gary Chapman párterapeuta különböző felekezetű lelkészekkel találkozott – Frissítve videóval!

Share this content.

Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus, hangmérnök: Kiss Bogdán, tolmács: Krisz Éva
Budapest – Magyarországra érkezett Gary Chapman, a világszinten ismert és elismert párkapcsolati szakértő, baptista lelkész és terapeuta, aki az öt szeretetnyelv pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója, s akinek a munkássága milliók házasságára volt hatással. A szerző még a magyarországi előadásainak sajtótájékoztatója előtt fontosnak tartotta, hogy találkozzon különböző felekezetek lelkészeivel, hogy együtt imádkozzanak körútja sikeréért a Wesselényi utcai baptista imaházban.

Gary Chapman munkásságát a Harmat Kiadó vezetője, Herjeczki Kornél ismertette a lelkészeknek, és elmondta, hogy a kiadó gondozásában már 15 évvel ezelőtt megjelent a szerző első könyve és máig közel negyven kötetét adták ki magyarul. Ezután arra kérte az előadót, hogy tartson tanácsadást a lelkészeknek arról, véleménye szerint hogyan lehet elérni a fiatalokat és hogyan lehet őket bevonni a gyülekezetekbe.

Gary Chapman a téma kapcsán elmondta, hogy az egyházak képviselőinek nyitniuk kell az emberekhez és a szükségleteket felmérve, nem behívni kell őket a templomokba, hanem oda kell menni, ahol az emberek vannak. Saját tapasztalatait ismertette, melyek szerint ők a spanyol ajkú gyülekezeti tagok alapcsoportját úgy teremtették meg, hogy gyerekek korrepetálásával kezdtek foglalkozni, ami miatt a szülők elkezdtek felnézni a gyülekezeti tagokra, akik viszont elmondták nekik, hogy Isten szeretete mozgatja őket ebben a szolgálatukban.

Ezután a különböző korosztályokhoz való viszonyulást sorolta fel Chapman. A tinézsereket kosárlabdázási lehetőséggel, modern zenével, szólították meg, majd amikor megnyíltak, az Isten iránti érdeklődésüket keltették fel. „Bár a hangos zene nem minden korosztálynak tetszik, a tinédzsereket ily módon lehet megszólítani. Ha Istent dicsőítik, Jézusról énekelnek, az jó dolog, csak ez számít. Jézus is ott kereste fel az embereket, ahol ők voltak, ahol ők jól érezték magukat” - magyarázta.

Hasonlóképpen a fiatal felnőtteknek, akik koruknál fogva szeretnék megváltoztatni a világot, olyan lehetőségeket, aktivitásokat kell kínálni (például a park rendbetételét), amelyekben a változáson tudnak munkálkodni. A lakótelepeken élő fiatalokat házasságot jobbító kurzusokkal, segítő hozzáállással lehet a gyülekezetekbe bevonni.

Az előadó hangsúlyozta a példamutatás fontosságát is. A kereszténység megélése minden szónál többet mond - tette hozzá, majd saját példáját mondta el: „Az én házasságom sem működött, de aztán Krisztus példája megfordított mindent. A Biblia tanított meg az odafigyelésre. Jézus is megmosta tanítványai lábát, szolgált nekik. Nekünk is nyitnunk kell a másik felé és meg kell értenünk a hozzáállását, gondolatait.”

Chapman szerint három alapvető kérdést kell feltennünk a házastársunknak: Mit tehetnék hogy segítsek neked? Hogyan tehetném könnyebbé az életedet? Hogyan lehetnék jobb férjed (feleséged)?

„Ki kell nyújtanunk a kezünket a másik ember felé, szolgálni kell egymás felé, hiszen Isten egymás számára teremtett bennünket. Isten nem akarja azt, hogy lelkészként egyedül járjuk az utunkat. Közösséget, barátokat és házastársat ad a nehézségek leküzdésére” - vallotta Chapman, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy vezető lelkipásztorok segítségével imádkozzanak együtt az egész hét missziójáért, azért, hogy a házasságok megjavuljanak.

A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Szeverényi János missziói lelkész mondott imádságot. Az alkalmon – más egyházak lelkészei mellett – számos evangélikus lelkész volt jelen.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!