A Gustav Adolf Segélyszervezet elindította 139 projekt adománygyűjtési akcióját

A Gustav Adolf Segélyszervezet elindította 139 projekt adománygyűjtési akcióját

Share this content.

Forrás: epd.de, fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Lipcse – Az új év kezdetén indította el a Gustav Adolf Segélyszervezet (Gustav-Adolf-Werk / GAW) azt a segélyakcióját, amelynek keretében Európa, Latin-Amerika, Közép-Ázsia és a Távol-Kelet összesen 139 projektjére szeretnének adományokat gyűjteni.

Összesen 1,6 millió eurót szeretnének 2016-ban összegyűjteni, amely összeg százezerrel több, mint az előző évben volt  jelentette be a Németországi Protestáns Egyház diaszpórát segítő segélyszervezete 2016. január 4-én, Lipcsében. A projektben több mint negyven partneregyház vesz részt.

A „Közösen egyház lenni” mottójú programban többek között egy romániai projektet is támogatnak majd, amelynek keretében roma származású időseket, gyerekeket és anyákat segítenek. Fókuszban vannak a Szíriában és Libanonban lévő protestáns gyülekezetek is. Ezeknek az egyházaknak elsősorban az iskolai és a diakóniai munkában van szükségük támogatásra.

A Gustav Adolf Segélyszervezetet 1832-ben alapították Lipcsében és a szervezet a Németországi Protestáns Egyház megbízásából diaszpóra helyzetben lévő protestáns egyházakat támogat. Nevük II. Gusztáv Adolf (1594–1632) svéd evangélikus királyra utal, aki a protestantizmus nagy védelmezője volt.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!