Gömöri evangélikusok Budaörsön

Gömöri evangélikusok Budaörsön

Share this content.

Forrás: gomorilap.sk, szöveg: BK
Budaörs – A budaörsi evangélikus közösség lelkészét húsz évvel ezelőtt iktatták be. Ebből az alkalomból közös gyülekezeti csendesnapra került sor Budaörsön, és a Sajógömöri Evangélikus Gyülekezet képviseletében tizenketten voltak köszönteni Endreffy Géza budaörsi lelkészt.

A budaörsi és sajógömöri evangélikusok határon átnyúló kapcsolata példaértékű bizonysága a keresztény összetartozásnak. Tizennégy éve, hogy együttműködnek, segítik egymást. Mondhatnánk úgy is, hogy segítséget kapnak a testvérgyülekezetüktől.

„A mi lelkészünk, Rusznyák Dezső, évekig imádkozott, hogy legyen testvérgyülekezete a Gömöri Evangélikus Egyházközségnek. Több helyen próbálkozott és mindig visszautasították. A budaörsiek pedig voltak nálunk, és 2005-ben felvették velünk a kapcsolatot határon átnyúló együttműködés céljával. Az évek alatt egy nagyon élő kapcsolat alakult ki a két gyülekezett között” – tudtuk meg Lóczy Tibortól, a Sajógömöri Evangélikus Gyülekezet missziós munkatársától.

A cikk a továbbiakban itt olvasható.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!