Göncz Árpádot minden idők legjobb köztársasági elnökének nevezte búcsúztató beszédében Mécs Imre, a volt államfő egykori rabtársa az egykori köztársasági elnöki temetésén, pénteken az Óbudai temető 16-os parcellájánál. „Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad" - mondta személyes hangú beszédében Mécs Imre.

Göncz Árpád államfővé választását úgy jellemezte, hogy egy nagyon bölcs és jó paktum eredményeként lehetett a frissen megalakult Magyar Köztársaság elnöke. „Te minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél", szeretet övezett, de ha kellett, nagyon határozott tudtál lenni - jelentette ki. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni.

Megemlékezése közben Mécs Imre úgy írta le a volt államfőt, mint aki „ember volt, az embereknek az embere", a szegény embereknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak a szócsöve.

Göncz Árpád az őszinte szív és a nyílt szellem embere volt, aki nemcsak szeretni tudott, de szeretetre méltó is volt - mondta a volt köztársasági elnököt búcsúztató pannonhalmi főapát, pénteken az Óbudai temető 16-os parcellájánál.

Várszegi Asztrik - akit még Göncz Árpád kért meg a búcsúztatására - úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút „teljes tisztelettel és szeretettel" a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől. 

A püspök a teremtő Istennek megköszönve Göncz Árpád életét, felidézte megismerkedésüket, és azt, hogyan ismerte meg emberségét, gondolkodását, az emberek, a magyarság, az emberiség iránti szeretetét, és „mint börtönt járt és börtöntől többször fenyegetett embernek a mély szabadságvágyát".

A főapát Göncz Árpádot mint hívő embert zelótának (a szentíráshoz buzgón ragaszkodónak) mondta, aki jellemzése szerint „Isten igéjét radikálisan értelmező és követelő keresztény volt".

Várszegi Asztrik beszéde

„Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.” (Sirák fia könyve 3,1–4)

Kedves Zsuzsa, kedves gyászoló Göncz Család!
Kedves gyászoló Barátaim! Kedves Mindannyian!

Ez az óra a gyász, a búcsúzás, az elengedés órája! Sirák fia bibliai könyve tanít bennünket erre, még ha mi hajlandók is vagyunk erről megfeledkezni. Igen, kedves Testvéreim, ez az elengedés és búcsúzás órája. Nem mindegy, hogyan engedjük el és hová engedjük szerettünket.

Tisztelettel és szeretettel búcsúzunk Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenek előtt az Embertől, aki szeretni tudott és, aki szerethető volt. A teremtő Istennek köszönjük meg életét.

Korábban nem ismertem Göncz Árpádot, csak nevét és irodalmi munkásságát. 1992-ben egy pápai bencés öregdiák, Árpád egykori börtöntársa keresett meg. Ő mondta: meg kell ismerned Árpádot. Börtön-, és cellatársam volt, Árpádban úgy bízom, mint saját lelkemben, Árpádra és Zsuzsára bíztam családomat, amikor lecsuktak és nem tudtam, hogy élve szabadulok-e, mert mindkét vesémet leverték a börtönben. Ők befogadták, megóvták az enyémeket. E személyes tanúságtétel után találkoztam Göncz Árpáddal, az őszinte szív és a nyílt szellem emberével. Harmadik találkozásunk lehetett, amikor személyesen arra kért – ennek már több, mint húsz esztendeje –, hogy majd ha elérkezik óra, temessem el.

Kedves Elnök Úr, Kedves Árpád, itt vagyok, hogy ígéretemet, ha nem is könnyű szívvel, teljesítsem. Sokak nevében mondhatom, hogy teljes tisztelettel és szeretettel köszönök el Tőled.

Apa és fia korkülönbséggel ragaszkodtunk egymáshoz. Megismertem emberségét, gondolkodását, az emberek, a magyarság, az emberiség iránti szeretetét és mint börtönt járt és börtöntől többször fenyegetett embert, mély szabadságvágyát. Hitét tekintve zelóta, Isten igéjét radikálisan értelmező keresztény volt. Amikor (2003-ban) kezembe nyomta a Sarusok új kiadását és elolvastam, tudtam, hogy ha valóban nekem kell őt temetnem, a Sarusok drámáját idézem. Úgy éreztem, hogy a barát és az eretnek párbeszéde Árpád őszinte hitvallása volt.

„Te barát, te tudod, hogy a mi hitünk egy, de azt hiszed, úgy egy, mint a libikóka: egyik vége lenn, a másik fönn. Azt hiszed. neked van igazad, te vagy fönn, te üdvözülsz, s én jutok a kárhozat helyére. De a szíved mélyén félsz, hogy én kerülök fölül, én állok majd az Isten jobbján, s az ítéletkor te billensz le a pokol fenekére… mi van, ha Isten nem inkvizitor, és a szándékot ítéli, nem a tettet? Még a végén osztoznod kell velem a mennyországon…”

Kedves Elnök Úr! Kedves Árpád! A feltámadt Jézus Krisztusnak a nevében állok itt koporsódnál, aki azt mondta övéinek – és sokakkal Te is az Övé vagy keresztséged révén –, hogy aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog.

A keresztre feszített názáreti Jézus nem inkvizitor, Ő az irgalom Jézusa, nála van hely, sok hely van nála. Szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak. Tudta, mint Te is tudtad: „De jaj, szolga csak egy van: az Isten, S uraktól nyüzsög a végtelenség.” (Weöres Sándor)

Ő megért Téged és magához ölel Téged.

Elnök Úr, Árpád! Isten veled! A viszontlátásra!

A temetésen részt vett Erdő Péter bíboros, Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester, Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnökök, Heinz Fischer osztrák elnök, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, valamint számos hazai és külföldi közéleti személyiség.

A temetésen együtt énekeltek a gyászolók Koncz Zsuzsával. Az énekesnő Bródy Jánossal közösen a Ha én rózsa volnék című dalt adták elő, majd amikor az utolsó versszakban Koncz Zsuzsa hangja elcsuklott, a tömeg énekelt helyette. 

Update: Sajnos a videót később eltávolították...