Elnézést, ha személyes emlékkel kezdem. Pátkai Róberttel együtt laktam a hűvösvölgyi kollégiumunkban teológus korunkban. Zárójelben megjegyzem, hogy Klárival (†Czégényi Klára) való esküvőnkön ő Robi húgának, én pedig sógorának esküvői ruhájában álltam, azóta is ezt a fényképet őrzöm, és különösen Klári halála óta sokat nézem. Akkor teológusként, talán szeniorként jártam végig a szobákat, költögetve teológus testvéreimet. Így kerültem Robi szobájába is reggel az ébresztő után, és biztattam Robit, keljen fel. Azt mondta, még nem kel fel, „hadd szenvedjen ez a kutya test.” Hát ez azóta is sokszor eszemben van, és nem tudok mosolygás nélkül emlékezni.

Aztán Robi csak felkelt sőt nagy útra kelt. Őszintén be kell vallani, hogy volt egy időszak, amikor „elhallgattuk” testvéri kapcsolatainkat, „éreztük a különbséget” a távozók és itt maradtak között. Ma már azt mondom: sajnos. 

Robi nemcsak „felkelt", hanem valóban nagy utat járt be. Az angliai magyar evangélikusok püspök lett, „az angliai evangélikus magyarok pásztora” – ahogy Sárközi Mátyás bevezetésében emlékezik rá. 

Sajnos ő is elvesztette Zsókát, kedves feleségét, és legutóbbi levelében éppen a gyászesettel kapcsolatban azt írta, hogy már nem emlékszik mindenre, rám még igen. Ez jól esett. Nagy útjáról én sem akarok most emlékezni (pedig érdemes lenne), de a Bakay Péter szerkesztésében most megjelent könyve sok emléket ébresztett bennem. Jó volt olvasni, végig lapozni, és bár tudom, hogy Liverpoolban él, közel maradt hozzánk, 

Talán nem árt a könyv legalább nagy részeit felidézni, mert nemcsak sajátosan „robisak”, hanem elgondolkoztatóak is, még figyelmeztető gondolatokként is tanulságosak.

A könyv fejezeteinek címei a „Tudom, kinek hittem” vagy a „Magyarnak lenni” – mind-mind vallomások és a történelemről, hazaszeretetről, emigrációról szólnak Pátkai Róbert szemüvegén keresztül.

Lehet, hogy az emigrált magyar testvéreinkbe ez a mély hazaszeretet jobban beleivódott, mint az itthon maradtakba? Ne vitassuk most. Örüljünk a könyvnek. Örüljünk Pátkai Róbert nagy útjának, és az út megjelent tanúságának. 

Meg kell jegyeznem, hogy öröm volt számomra Sárközi Mátyás baráti–írói bevezetése is. Vele akkor szoktam együtt lenni, amikor a „Sztehlo–gyerekek” találkoznak megmentőnk, Gábor bácsi és felesége (családja) sírjánál. 

Azt hiszem nem szükséges a könyvet ajánlanom. Érdemes nemcsak Pátkai Róbert útját, hanem „szellemi sétáját” is együtt bejárni. 

A könyv megvásárolható a Luther Kiadónál.