– Hívő református, mégsem látni keresztet vagy bármilyen keresztény jelképet az országházban lévő irodájában. Tudatos döntés ez?

– Nem tudatosan van ez így. Amikor beköltöztem ide az irodába, változatlanul hagytam a berendezést, leszámítva egy kis polcos szekrényt, ahova a politikához kötődő személyes tárgyakat teszem. Mentségként csak azt tudom mondani: mindig is átmeneti állapotnak tekintettem, hogy itt vagyok.

– Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? címmel tartottak előadást  27. tusnádfürdői nyári egyetemen az ön részvételével, de ott nem tudta elmondani: ön milyen Európát szeretne? Ön szerint létezik keresztény Európa?

– Mint vízió természetesen létezik, mint valóság távolodunk tőle. Azt is újra meg kell határoznunk, hogy mit jelent ma ez a fogalom és egyáltalán mi az, ami elérhető belőle. Ha azt nézzük, milyen a vallásgyakorlók aránya Európában, azon belül is Nyugat-Európában, akkor a helyzet elkeserítő. 
Amikor viszont politikai értelemben használjuk a kereszténység fogalmát, akkor többszörösen óvatosnak kell lenni. Ez a kategória semmiképpen nem szűkíthető a gyakorló hívek közösségére. A politika szempontjából nem az a legfontosabb – persze nem is érdektelen –, hogy ki a gyakorló hívő, hanem, hogy elfogadjuk-e még társadalmi mérceként azokat az alapelveket, sarokköveket, amelyeket keresztény etika Európában megteremtett. Tusnádfürdőn nem említettem Antall József rendkívül kifejező mondását, amely szerint „Európában az ateista is keresztény”, hiszen a kereszténység ebben az értelemben etikát, viszonyulást, kultúrát – a szó nem lejáratott, eredeti értelmében – európaiságot jelent.

– Tusnádfürdőn úgy fogalmazott, hogy nem csak hitbeli kategóriát jelent a keresztény Európa, hanem például viselkedési kultúrát is. A kereszténységnek, mint alapértéknek meg kell nyilvánulnia a társadalompolitikai kérdésekben, a nemzetpolitikában egyaránt. Mit jelent a keresztény értékrend ön szerint?

A választ és az interjú további részeit a KötőSzó blogon olvashatják.