– 2012-ben költöztetek Komáromból Orosházára. A váltással együtt milyen feladatokat, területeket kaptál a gyülekezet munkájában?

- Tavaly augusztustól vagyok orosházi lelkész. Ez év májusától, megválasztott, parókus lelkész. A „váltás" nem volt egyszerű. A komáromi kicsiny gyülekezetből, ahol 18 évet töltöttem, meghívtak egy „óriás" gyülekezetbe. Mivel már elkezdtem akkor-azóta befejeztem - a SOTÉn a mentálhigiénés képzést, amely kimondottan a lelkigondozásra készít fel, ezért a gyülekezetei munkának ez a része került előtérbe. Az egyéni lelkigondozás mellett az önsegítő csoportok indítása is feladatommá vált. Így indítottam egy női kört tavaly: Hölgyválasz névvel, és nemsokára megfogalmazódott az igény gyülekezetünkben a gyászfeldolgozó csoport indítására is.

– Honnan jött az ötlet és az indíttatás erre? 

- Orosházán észre kellett vennünk azt a tényt, hogy a temetés után a gyászoló sok esetben egyedül marad, a családban próbálják megélni a gyász időszakát, de sokak nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. A feldolgozatlan gyász testi és lelki tünetekben kiált segítségért. Ezért az egyház, azaz a mi gyülekezetünk segítséget kíván nyújtani ebben a nehéz időszakban. Nagyon sok segítséget kaptam a gyász és a csoportdinamika kérdéseiben a SOTE-képzésen, ez adta az alapot a csoportvezetéshez.

- Van emellett valamilyen személyes indíttatásod is a gyász témájában? 

- Igen. Az átélt, megélt és feldolgozott gyász alapfeltétel. Megtanultam, hogy úgy vagyok hiteles, ha saját sebeimen keresztül közelítek mások sebei, sebződései, könnyei felé. Három közeli hozzátartozómat veszítettem el 6 év alatt, kétévente temettünk. Először nagynénémet, majd édesapámat és édesanyámat. Mindhárom gyászfolyamat mást és mást tanított meg az életről, halálról, családi összetartozásról és önmagamról.

- Egyedül vezeted a csoportot vagy van segítséged? 

- Elsősorban a szervezésben nagy segítség számomra egyik gyülekezeti tagunk, aki most végzi a gyászcsoport-vezetői tanfolyamot. Jó ötleteivel segít és amit tanul, azt a gyakorlatban is láthatja megvalósulni.

- Mekkora az érdeklődés a csoport iránt?

- A gyász a tabutémák közé tartozik. Ezzel számolni kell. Amikor veszteségekről, gyászról van szó az emberekben önkéntelenül is kialakul az ellenállás. A kezdő „gondolatindító” találkozáson sokan megjelentek. A gyászcsoportba való felvételt interjú előzte meg, hogy a csoportvezetők előzetesen képet kapjanak a jelentkezők aktuális, égető kérdéseiről. A csoportot kilencen kezdték el. Az első négy alkalom nyitott volt. Most tizen vagyunk ebben a zárt csoportban.

– Orosházán mennyire tudnak rólatok az emberek? Hol hirdettétek eddig ezt a lehetőséget?

- A gyülekezetben hirdettük és levélbeli meghívót azok kaptak, akiknek szerettét két hónapja, vagy maximum egy éve temettük el. Tehát a gyász 2-4. stádiumában vannak. Ezért jelenlegi csoportunk is vegyes, és ez így jó. Most úgy látom, hogy amikor a lelkészi hivatalban „rendezik” a temetést és kérik az egyházi szertartást, már akkor érdemes egy kis figyelemfelkeltő lapot a gyászolók kezébe adni az induló csoportról, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

- Hogyan zajlanak az összejövetelek? 

- Ez az a kérdés, amely a szigorú titoktartás miatt a legnehezebben megválaszolható. Általánosságban elmondhatom, hogy az ismerkedés, alaphelyzet megvilágosítása után, az énfejlesztés kap nagyobb teret, majd a veszteségfeldolgozáson és a jövőkép kialakításán fáradozunk. A témák sorrendje meglehetősen csoportfüggő. Ha égető kérdés kerül elő, nem szoktam feltétlenül ragaszkodni az eredeti időbeosztáshoz. Ne higgye senki, hogy az összejövetel elején kiosztjuk a 100-as papírzsebkendőt és amíg tele nem sírtuk nem mehet haza senki. A tartalmas szavak, beszámolók, bibliai igék, zenehallgatás, imádságok mellett elmélkedünk, zenére mozgunk, relaxálunk, viccelődünk és egymás együttérzése által feltöltődünk. A kreativitás nagy szerepet kap a foglalkozásokon.

– Milyen gyakran vannak az alkalmak és hol tartjátok ezeket?

- Hetente tartjuk, két órát vesz igénybe egy foglalkozás. Októberben kezdtük és a tíz alkalmat, amelyre „szerződtünk” december közepén fejezzük be. A helyszín egy nyugalmas gyülekezeti vendéglakás, állandó, meghitt helyet sikerült kiválasztanunk. A csoporton múlik, hogy miként tud a jövőben, kíván-e a jövőben együttműködni, találkozni. A lehetőség adott.

- Mik a jövőbeli terveitek e téren? Lesznek újabb és újabb csoportok?

- Az első csoporttal kapcsolatos tapasztalatok kiértékelése után az a tervünk, hogy igény esetén egy évben legalább kétszer lehetne indítani egy-egy gyászfeldolgozó csoportot. Az őszi időszakban, mint ahogy most is indult ez és egyet tavasszal. A tízszer két óra időtartam megfelelő, szívesen kipróbálnám a kéthetenkénti lehetőséget is. Az emberi tervek megformálásánál még fontosabb, hogy figyeljünk arra, hogy vajon mi lehet Vígasztaló Istenünk terve ezzel a kezdeményezéssel. Meddig és legfőképpen milyen módon élteti azt?

- Egyházunkban hogyan lehet népszerűsíteni ezt a „munkaágat”? 

- A megfelelő csoportvezetők képzése után már csak a lehetőséget kell biztosítani. Meggyőződésem, hogy önmagát reklámozza és népszerűsíti ez a „munkaág”, tehát hamar bekerülhet a köztudatba gyülekezeti, de akár városi szinten is, hogy ilyen lehetőség van. Aki érintett az ügyben - kinek ne lennének veszteségei, alapvető kérdései élet-halál témakörében? - előbb-utóbb rátalál erre. Jó példa, hogy az egyház felkarolja és támogatja a kezdeményezést. Országszerte üdvözölhetjük és kaphatunk hírt a keresztyén egyházak támogatásával újabb és újabb gyászcsoportok létrejöttéről. Újra kiemelem, hogy sok esetben életmentő csoportok ezek, a gyászoló ember alapvető szükségleteire épülnek és erőforrásaikat éppen a kritikus időszakban aktivizálják. A gyászfolyamat segítésével azt érjük el, hogy a mentális egészséget védjük, a felborult egyensúly helyreállításán munkálkodunk. A csoportban való részvétel - ellentétben a négyszemközti beszélgetéssel lelkésszel vagy akár pszichológussal- arra ad lehetőséget, hogy az úgynevezett „csoportbölcsességből” részesedjünk és épüljünk általa. A népszerű mesebefejezést használom végezetül én is: „Aki nem hiszi, járjon utána!”