– Amitől félünk, amitől szeretteinket féltjük: vajon miért van egyáltalán betegség? Miért engedi Isten? Kapcsolatban van az eredendő bűnnel?

– A bűnesetkor az ember elszakadt Istentől, a teremtmény a Teremtőtől. Akkor ott nemcsak egy kapcsolat romlott meg, hanem az embernek az önmagához való viszonya is megtört. Ennek következménye, hogy egyedül maradt, Isten nélkül kiszolgáltatottá vált, mert rátört a bűn, a mulandóság, a halál. Az ember egyik büntetése az, hogy Isten megszabta életének idejét. Amikor bűnről gondolkodunk, nem szabad arra a következtetésre jutnunk, hogy Isten büntetése lenne bármilyen betegség. Isten szeretetével nem fér össze, hogy embereket rákkal vagy akár csak egy lábtöréssel büntessen. Viszont Isten tudtával történik ez is, mint minden. Isten irgalmassága mindennél nagyobb. De vannak betegségek, amelyek az Istentől való elszakadásnak az egyenes következményei. Például a depresszióban, egyéb lelki bajokban szenvedők esetében a betegség biztosan visszavezethető arra, hogy az ember elveszítette azokat a kapaszkodókat, amelyeket Isten maga kínál önmagában. Ez még egy magunkfajta hívő keresztény emberrel is megtörténik. Ekkor fontos felismerni, hogy külső segítségre van szükségünk. Lelkészként azt javaslom: forduljunk lelki vezetőhöz, akivel az Istennel való kapcsolatunkra „rá tudunk nézni”. Mindenképpen olyan segítőhöz forduljunk, akiben megbízunk, mert bizonyosak vagyunk abban, hogy hűséggel és imádsággal fog kísérni, amíg szükséges.

– Mire taníthat minket a betegség, van-e személyiséget fejlesztő „funkciója”?

– A betegség ideje az egyik legjobb alkalom arra, hogy végiggondoljuk önmagunkat. Hol tartok az életemben? Egyik felnőtt konfirmandusom azért jár a felkészítőre, mert egy idegbecsípődés okozta háromnapos kényszerpihenés alatt rádöbbent arra, milyen távol van Krisztustól. De különösen igaz ez a nagy betegségekre: bizony megállásra, számvetésre kényszerítenek. Egy pár napos ágyban fekvés is lelassítja az örökö- sen pörgő embert, és olyan gondolkodásra készteti, amely egy életszakaszt is meghatá- rozhat. A betegség maga kevésbé tanít, de ez az idő minőségileg más, és szembesít a gyengeségünkkel, mulandóságunkkal, kiszolgáltatottságunkkal, ami természetesen nem baj, mert előrevisz. Pál apostol egyik legfontosabb mondata hasonló felismerésből születhetett: „...amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,10) Azt tapasztaljuk, hogy gyengeségeinkben Isten mindig jobban ránk talál – a beteg ember nyitottabb, szüksége van valakire, aki Ura az életnek-halálnak, akinél a végességünkből fakadó válaszok vannak. – Számos bibliai példát ismerünk a betegség, szenvedés elviselésére, az egyik Jób könyve, Pál pedig ezt írja: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.” (2Kor 12,7) Sok elmélet született arra nézve, vajon mi lehetett ez a tövis… – Sokan egy szűnni nem akaró, fájdalommal teli betegségre gondolnak. Pál sokat szenvedett, rabságot, üldözést, botütést, börtönt, hajótörést kellett elviselnie. Mégis: sugárzik belőle az öröm; bátorít, vigasztal – annak ellenére, hogy nagyon nagy nyomorúságokat él át. Krisztust ott tudja maga mellett. Nincs egyedül. Dacolni tud betegséggel, nyomorult kínokkal. Ereje Krisztusban van. Kitartást tanulhatunk Páltól: fájhat a testünk, gyötörhet betegség, de semmi nem választhat el minket Krisztustól.

– Sok tanulmány beszámol, tudományos kutatásokra alapozva, hit és gyógyulás összefüggéséről. A Napidoktor.hu cikke szerint például igazolható, hogy a szívátültetésen átesett betegek gyógyulási aránya jobb hívő emberek esetében, és a nőgyógyászati daganatos megbetegedésekből való gyógyulás aránya is magasabb, ha vallásos a beteg. A hit kapaszkodó, a közösség megtartóerő, és a vallásos ember életmódja is elősegítheti a gyorsabb gyógyulást.

– Nem merném senkinek azt mondani, hogy légy hívő, és néhány évvel tovább élsz, légy hívő, és kevésbé leszel beteg. De azt a bizonyságot valóban el tudjuk mondani, hogy a hit olyan fantasztikus erő, amely számtalan helyzetben megsegít bennünket. Emlékszem, első gyermekünk születésekor három hónapig rettenetes félelmek között éltünk, mert a kislányunk „pihén” lélegzett. Hatan vagyunk testvérek, édesanyám tehát tapasztalt szülőként némi aggodalommal figyelte az újszülött Villő észlelhetetlen levegővételét. Attól féltünk, hogy egy éjszaka leple alatt nem vesz levegőt, és megfullad. Mi lesz, ha elveszítjük?! A harmadik hónap után jutottam el oda, hogy igazán le tudtam őt tenni Isten kezébe. Idősebb embereknél látom, milyen áldás az, ha valaki nem foglalkozik a betegségével. Nem az az istene, hogyan tartsa magát életben, hanem a zsoltárolvasás, az imádkozás, mások kínlódásának enyhítése az erőforrása. Olyanfajta derűt látok bennük, amely nemcsak a környezetüket gyógyítja, hanem láthatóan őket magukat is. Szemben azokkal, akik „rágörcsölnek” a betegségükre, és még jobban megbetegítik magukat. Isten el akarja venni az aggodalmaskodás terhét rólunk. Hit által elfogadva az egészségi állapotunkat nem a félelem, a pánik fog meghatározni minket. A kríziseken is csak Isten tud átsegíteni. Meg kell tanulnunk krízisben maradni. A krízis idő. Bármennyire furcsa, de egy beteg gyógyulása is más, ha ezt tudatosítja és átéli: Isten ott van vele a krízisben.

– Mit tehetünk mi a gyógyulásunkért, és mit tesz Isten? Mit kérjünk tőle? Néha ez utóbbit sem tudjuk…

– Mindenekelőtt el kell döntenünk, hogy szeretnénk-e meggyógyulni. Ha igen, akkor imádságunkban kérhetjük, amire az imént utaltam: hogy Isten legyen velünk a betegségben. Rövidítse le a szenvedést. Hatalmában áll ezt megadni. De azt, hogy mi mó- don tegye, már nem írhatjuk elő a mindenható Istennek. Minden lelki betegség kezdete hallatlan nagy lehetőség Isten behívására. Keressünk keresztény szakembert, aki maga is gyakorolja a hitét, ez óriási segítség. Van azonban olyan súlyos betegség, amelyből nem lehetséges meggyógyulni, csak elfogadni. De ehhez is Istentől kérhetjük az erőt. Minden betegség az ő tudtával történik.

– Lelkészi-mentálhigiénés szemléletű praxisából kiemelne egy érdekes esetet, amikor megtapasztalta hit és gyógyulás kapcsolatát?

– Lelkészi szolgálatom elején felkeresett egy negyven év körüli édesanya, a kamasz lánya miatt kért segítséget. A lánynak rémálmai voltak, sötétre festett szobában élt, éjjel nem, csak nappal tudott aludni. A gyógyszerek ellenére látomásokat, lidérceket látott. Az anya egy lelkésztől várt segítséget. Beszélgettünk, majd a harmadik alkalom után belátta: ő vihette be fiatalkorában a családba az okkult dolgokat a démoni erőkkel való meggondolatlan, „játéknak” szánt kísérletezgetéseivel, szellemidézéssel, asztaltáncoltatással. Egyik álmában házukban valamifajta fojtogató füstben fuldokolt. Halálfélelmében és valóságos légszomjában eszébe jutott néhány hónapja magáévá tett köszönésünk, és az ártó hatalom felé fordulva hangosan kimondta: „Erős vár a mi Istenünk.” Az álombeli füst formájában megjelenő métely – számára a Gonosz – lassan visszahúzódott és eltűnt. A történet vége az, hogy a lányával is megosztotta a tapasztalatát, és a lányban lassan elindult valami: Isten valóban erős vár. Ezt az élményt konfirmáció és a hűség követte.

– Mit tehetünk mi magunk beteg embertársainkért?

– Először is fogadjuk el őket úgy, amint éppen vannak. Aztán megértéssel forduljunk feléjük. Legyünk mellettük, éreztessük velük, hogy van támaszuk. Mondjuk el nekik, hogy betegségükben is fontosak a családtagjaiknak. Hallgassuk meg őket, hagyjuk beszélni. Érezzék, hogy fontosak a barátaiknak, fontosak Istennek. Jób mellé ugyan három barát is odaszegődött – de nem igazán tettek jót, amikor kioktatták, és őt okolták azért, ami vele történt. És még valami. Ha hosszan tart egy betegség, akkor legyen valaki, akiből erőt meríthetünk, hiszen támasznak lenni nem könnyű.

Betegekért. Hatalmas Isten, emberi gyarlóságnak erős gyámola és oltalmazója, ki kezében vannak életünk határi: könyörgünk felségednek a te beteg szolgáidért: vigasztald őket, bátorítsad és erősítsed, hogy jó néven vegyék és csendesen szenvedjék látogatásidat. Gyógyítsd meg őket, szent nevedért, a reájok bocsátott csapásból, hogy megismérvén hozzájok való jóvoltodat, méltó hálát adjanak irgalmasságodért […]. Oh, áldott Jézus, ki meggyőzted a halál fulákját, légy segétséggel beteg szolgáidnak. Ki az Atya és Szent Lé- lek Istennel egyetemben élsz és uralkodol. Amen. (Pázmány Péter Keresztyéni imádságoskönyvéből, Graz, 1606)  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 7. számában jelent meg, 2016. február 7-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.