Egyházunk gyermek- és ifjúsági bizottságának felmérése elsősorban arra irányult, hogy a különböző régiók lelkészeinek a gyermek- és ifjúsági munka tekintetében mire van szükségük, milyen segítséget várnak saját szolgálatuk megújítása, távlati terveik megvalósítása céljából vagy épp gyülekezetük tárgyi és financiális fejlesztése érdekében. Elsőként arra a kérdésre kellett válaszolniuk a megszólított egyházmegyei felelősöknek, gyülekezeti lelkészeknek – különféle számadatok megadása nélkül –, hogy épp milyen típusú gyermek- és ifjúsági munka zajlik, vagy milyen alkalmakat szándékoznak bevezetni az adott gyülekezetben.

„Ez év márciusától májusig megkeresésünkre kétszázötvenkét gyülekezetből száznegyvenkét egyházközség jelzett vis - sza írásos formában” – árulta el GrendorfBalogh Melinda, aki inkább szakmai látleletnek, felmérésnek tekinti kutatásukat, mintsem reprezentatív tudományos vizsgálatnak. A Déli Egyházkerületből negyvenhét, a nyugatiból negyvennyolc, az északiból szintén negyvennyolc gyülekezet lelkésze-önkéntese nyilatkozott. Tehát az arányt tekintve hetvenkét, negyvennégy és ötvenkilenc százalékról beszélhetünk, azaz országosan ötvenhat százalékos lefedettséggel van rálátásunk a gyülekezetekben folyó gyermek- és ifjúsági munkára – ismertette a bizottság elnöke.

Értük dolgozunk, nem ellenük

Régiónként óriási különbségek voltak a válaszadási kedvet és a „bevallott” gyülekezeti szolgálat részleteit illetően is. A bizottság elnöke nem titkolta, hogy bizalmatlanságot és elidegenedést vél felfedezni a nem együttműködő lelkészeknél, és szomorúnak tartja azt a tényt, hogy sokak számára a gyermek- és ifjúsági bizottság csak pályázati ügyekben kompetens.

A lelkésznő beszámolója szerint bár a bizottság épp egy égetően szükséges egységes ifjúsági koncepció kidolgozásán fáradozik, és a kutatást – a nyilatkozatokat teljes titoktartással kezelve – csupán általános tájékozódás, aktuális állapotés igényfelmérés céljával végezte el, sok helyen mégis attól tartottak a megkérdezettek, hogy a bizottság szakmai kérdésekben is releváns kíván lenni.

„Jó volna, ha nyilvánvalóvá válna lelkészeink számára, hogy nem ellenük, hanem értük dolgozunk – fogalmazott a bizottság elnöke –, és senki nem akar senkit előállítani, ellenőrizni vagy felelősségre vonni, mint a vészterhesebb időkben.” Ugyanakkor Grendorf-Balogh Melindában komolyan felvetődött a kérdés, miként lehetséges az, hogy az esetenkénti konkrét elutasító válasz (két egyházmegye teljességgel megtagadta az együttműködést a bizottsággal) semmiféle szankciót nem von maga után, holott ez például a kilencvenes években elképzelhetetlen lett volna…

A rendszerváltás után tapasztalható általános, a történelmi egyházak felé megnyilvánuló bizalom és kapcsolódni vágyás mára már visszájára fordult, és ezen a tendencián a 2013-ban bevezetett kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás a legtöbb gyülekezet tapasztalatai szerint nem segített. (Ennek részleteit írásunk folytatásában tárgyaljuk. – A szerk.) Az egyházon kívüliek ma már előítéletesek és bizalmatlanok az egyházzal szemben, az egyházon belülieket pedig – a lelkésznő meglátása szerint – sokszor a közömbösség, a kiégés, sőt a széthúzás és az egymástól való elhatárolódás jellemzi.

Mindezeknek a hátterében egyrészt állhat az, hogy a különböző régiók lelkészei gyakran nagyon más alapokról indulnak, gondoljunk csak például az infrastrukturális és financiális hátrányokkal működő kisebb vidéki települések szolgálati helyzetére. Másrészt az sem elhanyagolható szempont az elnök nézete szerint, hogy az evangélikus lelkészek között a különböző kegyességi irányzatok miatt ijesztően nagy törésvonalak jöttek létre, ellentétben például a reformátusokkal, akiknél a fiatalabb lelkészek körében sokkal egységesebbek a kegyességi orientációk.

Mindezek alapján elmondható, hogy egyházunk kifejezetten világi (kor)problémákkal küzd. Az ifjúsági bizottság elnöke ennek kapcsán határozott elképzeléseket fogalmazott meg: az akuttá váló problémák megoldása terén csak áldozatokkal, alázattal és összefogással lehetséges az előrelépés. Egy erdélyi mondás nyomán idézi az elgondolkodtató tételmondatot: „Nem az az igazi evangélikus, akinek már a nagyszülei is azok voltak, hanem akinek az unokái is azok lesznek.”

Van még hová fejlődni

Ami a rétegalkalmak megoszlását illeti a különböző gyülekezetekben: a száznegyvenkét válaszadó gyülekezet közül hatvankettőben működik rendszeres gyermekalkalom (gyermekbibliakör, vasárnapi iskola), és hatvannyolcban tartanak heti vagy kétheti rendszerességgel ifjúsági órát. Egyik sem éri el az ötven százalékot, tehát van még hová fejlődni. Mindemellett körülbelül tíz gyülekezet jelezte, hogy semmilyen korosztályos program nincs náluk, s hogy a későbbiekben lesz-e, van-e rá szándék, az szintén soktényezős kérdés minden érintett gyülekezet esetében, és nagyban függ a helyi segítő csapat megszervezésétől és aktivitásától is.

A legnépszerűbb rendszeres alkalom a családi istentisztelet, hiszen hetvennégy egyházközségben tartanak ilyet, a legtöbb esetben havonta, máshol a nagy ünnepekhez kötődően. Az évente szervezett események közül a legkedveltebb a nyolcvannégy gyermektábor, néhányról a szeptember 8-án megjelent lapszámunkban adtunk körképet.

Grendorf-Balogh Melinda örvendetesnek nevezi, hogy negyvenkét gyülekezetben működik baba-mama kör (30%), amely egyébként a szakirodalom által az egyik legkevésbé megtámogatott munkaág – jelenleg leginkább az egyéni kreativitástól függ a menete és tartalma a gyülekezetekben.

A szülőség kezdete igen érzékeny időszak, sok – főleg otthon maradó – édesanya érzi magát elszigetelve, magára hagyatva, és ilyenkor, még ha távol kerültek is egyházuktól, közösségre vágyva igyekeznek visszakapcsolódni.

A lelkésznő szerint mindenféle rétegalkalom hatékony működtetéséhez bizonyos karizmára van szükség. És fontos, hogy az alkalom megtartására vállalkozó lelkész vagy hitoktató a nyelvezetében és a korosztályában közel álljon a célcsoporthoz.

Kreatív megoldások is születnek

Angyalföldön ő maga kilencedik éve tart baba-mama kört. Hangsúlyozza, hogy ezeknek az összejöveteleknek, bár személyesebb beszélgetésekre is lehetőséget adnak, mégis elsősorban az ige körüli összegyűlésről kell szólniuk. Még ha az adott gyülekezet lelkésze nincs is abban az élethelyzetben, mint a baba-mama körösök, a családi élettel kapcsolatos tapasztalatok híján is meg tudja szentelni az alkalmat egy rövid áhítattal, hogy az egész működni tudjon. Nem is beszélve arról, hogy hosszú távú lehetőségeket is magában rejt a baba-mama kör: vele és általa több családot lehet hívogatni a gyülekezetbe.

A probléma az általános gyökértelenség, amely ma már korjelenségnek mondható. A fiatal szülővé vált felnőtteknek, még ha megkereszteltették is a gyermeküket, sokszor nincs se megszilárdult világképük, se valódi elköteleződésük, ezért a hagyományos templomba járás helyett könnyen választják inkább a színesebbnek, élvezetesebbnek vélt vasárnapi világi programokat, például egy zenés rendezvényt vagy kézműves-foglalkozást, bábszínházat. És ha a templompadban ülve rosszalló pillantásokat kapnak az idősebb, csendes percekre vágyó, a kisgyermekes életformától már távol került korosztálytól, ez az ellenállás érthető is. A kölcsönös érzékenység elismerése azonban az egymásra való odafigyeléshez is vezethetne.

Biztató, hogy a családi istentiszteletekre egyre több kreatív megoldás születik, gondoljunk csak a Mocorgó és a Tipegő istentiszteletek sikerességére. GrendorfBalogh Melinda egyrészt hangsúlyozza, hogy ez a műfaj sem one man show – egyemberes műsor –, másrészt elárulja: nagy befogadókészség kell egy gyülekezetben ahhoz, hogy a gyermekeket tényleg beengedhessék a templomtérbe vagy épp a gyülekezeti terembe. Sokakat ugyanis egész egyszerűen zavar a zsivaj, az elevenség, és könnyen elfelejtik Jézus azon parancsát, hogy „engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa” (Mt 19,14). A lelkésznő szerint mindenkinek el kell döntenie, mi a prioritás számára, amikor a jövőről gondolkodik. Bár lehet, a kérdés inkább az, hogy gondolkodunk-e a jövőről egyáltalán.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2019. október 6-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.