Megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy engem valaki szeret, valaki meglátogat. Van, akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani, csak csöndben vagyunk. És vagyunk. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.

Nekem nem az egyetemen tanították meg a nonverbális [nem beszéd általi – a szerk.] kapcsolatot, hanem az újpesti Károlyi-kórházban. Amikor egyszer tényleg nagyon az életem peremén voltam, hol lesüllyedtem, hol felemelkedtem, belépett az ajtón a szobámba valaki, az arcát ma is látom, a nevét azóta sem tudom. Nem szólt egy szót sem, pillanatra letérdelt az ágyam mellé – mindenféle belém volt szurkálva: infúzió, transzfúzió, amit csak akarok –, megfogta a kezemet, amelyik szabad volt, a homlokát a kezembe tette, éreztem a homloka melegét. Egy idő múlva felállt, valami nagy melegség költözött a szívembe, azután fölibém hajolt, azt hiszem, megcsókolta a homlokomat, és szó nélkül kiment. Míg élek, el nem felejtem.

Bizony énnekem nagyon sokba került, hogy ezt megtanultam. Nem könyvből. A halálom peremén tanultam meg, micsoda hallatlan sugárzó ereje van az ilyen lelkigondozásnak, amikor egy szó sem esik. Egyetlen szó sem. Valaki ott van az élet-halál peremén, a másik letérdel mellé, megfogja a kezét, öt percig sugározza a szeretetét, homlokon csókolja, és kimegy. Hiszen mit tudsz tenni valakivel, aki rákos, és tudja, hogy te is tudod, hogy ő is tudja… Hazudjunk? Az ajtóban beigazítjuk az arcunkat, hogy mosolyogjunk? Nem. Többet ér a szó nélküli szerető együttlét.

Látjátok, ezt csak a kórházban lehet megtanulni, nagyon mélyen, élet és halál peremén. Amit a sátán rosszra akart fordítani, azt Isten jóra fordította. Tanultam valamit, amit könyvből nem lehetett volna megtanulni. Azt hiszem, megtanítani sem nagyon, csak felhívni a fiatal generáció figyelmét, hogy bármikor kerülhetnek ők is olyan helyzetbe, amikor átélik ezt. Legalább hadd tudják, hogy van ilyen. Amikor jobb egy szót sem ejteni, csak éppen a másik mellett lenni szavak nélkül és szeretni.

Pál apostol így mondja: „Akik az Istent szeretik, minden a javukra van…” (Róm 8,28) Még egy kórházi ágy is a Károlyi-kórházban. Így ér össze a fény és az árnyék, a szenvedés és a szavak nélküli szolgálat. Nagy iskolákat kell kijárni, de nem mindig az iskola padjaiban. A legnagyobb leckét általában nem könyvből tanulja az ember, hanem az élet és a halál mezsgyéjén meg a térdein.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2019. október 6-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.