Győrben zenés istentisztelettel ért véget az Ars Sacra fesztivál

Győrben zenés istentisztelettel ért véget az Ars Sacra fesztivál

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Győr – Zenés családi istentisztelettel zárult a győri Öregtemplomban az Ars Sacra fesztiválhét 2018. szeptember 23-án, vasárnap. Az ünnepi, úrvacsorai alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Csorba János, Jánosa Attila és Vancsai József helyi lelkészek végezték.

Az istentisztelet különlegességét a zenei betétek jelentették, melyeket a győri Liszt Ferenc Énekkar és Kamaraegyüttes adott elő Csorba János karnagy vezetésével. Közreműködött emellett Szücs Péter Pál énekművész, Somfai Elemér egyházzenész, orgonista, valamint Váray Tamás nyugalmazott főiskolai docens, a gyülekezet kántora.

Elhangzott többek között Gárdonyi Zsolt Hálaadó ének című korálmotettája, Johann Sebastian Bach és Melchior Vulpius korálfeldolgozásai, Weltler Jenő Szelíd szemed, Úr Jézus című kórusműve, valamint egy zsoltárfeldolgozás és további korálok Szücs Péter Pál, illetve Csorba János által írt harmonizációban és hangszerelésben.

A kereszt jelentőségére helyezte a hangsúlyt 1Kor 1,17 alapján tartott prédikációjában Szemerei János. „Jézus nem azért jött el, hogy az emberiség romlottságát mutassa meg, hanem hogy Isten velünk való szándékát, irántunk való szeretetét jelenítse meg” – fogalmazott a püspök, majd arra biztatta a jelenlévőket, vegyék észre Krisztus keresztjének személyesen őket érintő valóságát.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!