– Sokan nem tudnak róla, vagy csak felületes ismereteik van arról, hogy ma a keresztényeket hány országban üldözik, mennyien vannak hitük miatt veszélyben. Miből jött az ötlet, hogy ennek a kutatását elkezdje?

– Először gyermekeim sem értették, hogy pontosan mi ez a téma. Amikor mondtam nekik, hogy a mai keresztényüldözésről írok, ezt kérdezték: „Miért, olyan van?” Sajnos a valóság az, hogy a keresztényüldözés jellemzi a 21. század elejét. A kötet megírásának egyik kiváltó oka az volt számomra, hogy a jelenlegi kormány egy keresztény kurzust hirdetett meg, melyet az Európai Parlamentben is elmondtak. Ehhez a politikai ellenfelek igen durván szóltak hozzá. Ebből láttam, hogy a mai politikai korrekt beszédbe nem fér bele, hogy valaki felvállalja azt, hogy keresztény, vagy – ennél továbbmenve – programjának tekinthesse azt.

– A kötet egyik megrázó megállapítása, hogy ma több száz millió üldözött keresztényről beszélhetünk. Milyen kutatásokra támaszkodva válik megalapozottá ez a döbbenetes szám?

– Alapvetően két világszervezet van a világon amelyik a keresztényüldözés monitorozásával foglalkozik. Az egyik a hollandiai alapítású, de Amerikában működő Open Doors, a másik a Christen in Not nevű szervezet, melynek Bécsben van a székhelye. Az Open Doors 10-15 éve egy meghatározott szempontrendszer alapján vizsgálja, hogy melyik országban milyen mértékű a keresztényüldözés. A különböző atrocitásokat pontozzák, és minden évben megjelentetnek egy olyan összeállítást is, melyből látszik, hogy melyik országban milyen veszélyben élnek a keresztények. Ez az üldözési sorrend. A készülésnél alapvetően ezt a módszert tanulmányoztam, valamint a kötetben bemutatom a 2015-ös országsorrendet, amellyel természetesen rögtön vitába is szálltam a kötetben.

– A kötetben részletesen kifejti, de talán itt is említsük meg a vita alapját…

– Én más ország-sorrendet állítanék fel. Meglátásom szerint ott, ahol egyik évről a másikra ugrásszerűen megnövekedik a keresztényeket ért atrocitások száma, azt máshogy kell kezelni. Másrészt Észak-Korea tizenhárom éve vezeti a ranglistát, s bár abszolút erős a keresztényüldözés, mégse felejtsük el, hogy ott összesen 2-300 ezer keresztény él. Nigériában, ahol a Boko Haram működik kilencven millió keresztény él. Irakban és Szíriában másfél millió keresztény élt, mára számuk elenyésző lett. Szomália a 2015-ös rangsorban a második helyen van, ott azonban néhány száz keresztény él. Azt gondolom, hogy a vizsgálatnál és pontozásnál azt is figyelembe kéne venni, hogy a keresztényüldözés hány embert érint.

– Egy másik eltérés, hogy míg az Open Doors megállapítása szerint százmillióra tehető az üldözött keresztények száma, addig Ön négyszázmillió üldözött keresztényről beszél…

– Az eltérés valóban meglepő. Én az Open Doors által keresztényeket üldözött országok keresztény lakóinak számát egyszerűen összeadtam és így jött ki az egyébként lefelé kerekített szám.

– Mi a különbség a keresztényüldözés és a keresztényellenesség között?

– Ahol a keresztények a fizikai létükben veszélyeztetve vannak, azt üldözésnek tekintem, ahol verbális, vagy törvénykezésben megnyilvánuló megkülönböztetés van csak, azt keresztényellenességnek hívom. Az Open Doors a szóban tett ellenséges megnyilvánulásokat is üldözésnek tekinti, én ezt árnyaltabban látom.

– Kötete tizennyolc éven felülieknek íródott. A Szomáliából, Pakisztánból, Indiából, Észak-Koreából és még számos országból bemutatott esetek brutalitását nemcsak olvasni, hanem megírni is nehéz lehetett. Hogyan élte meg, hogy az Önnel azonos hitűek millióit üldözik ma?

– Alapvetően rázott meg az a sok brutalitás, ami ma keresztényeket ér. Az üldözés technikájáról korábban fogalmam sem volt. Megdöbbentő, hogy számos országban keresztényeket megvernek, majd elégetnek, mégpedig elevenen égetik el őket. Szinte elképzelhetetlen, de sajnos igaz, hogy tavaly is fölakasztottak egy három hónapos csecsemőt, vagy egy terhes édesanyából kitaposták a nyolc hónapos magzatot, aki halva született, majd az édesanya is meghalt. Szörnyű, hogy ilyen brutalitások megtörténhetnek ma. A kötetben nem kevés esetet hozok, de tudni kell, hogy ezek csak kiragadott, példaként említett történetek, töredékei annak, ami ma történik…

– Számos egyházi szervezet hallatja hangját a keresztényüldözés ellen, Ferenc pápa, a Lutheránus Világszövetség vagy az Egyházak Világszövetsége többször is felszólalt az üldözöttek mellett. Az a fajta keresztény demonstráció, mely az üldözött keresztények melletti kiállást politikai erővé formálná mintha mégis elmaradna.

– Ez a nagy gyengeségünk! A kereszténységnek is vannak véleményt formáló vezetői. Nekik kellene karakteresen állást foglalni. Ki kell mondanunk, hogy európai keresztényként nem fogalmazunk meg olyan felhívást, mely érdemi változást hozna. Nem állunk ki a keresztény értékrend mellett, nincs eléggé hangsúlyozva, hogy az emberi együttélés alapszabályánál jobbat nem találtak még ki mint a tízparancsolatot és a szeretet kettős parancsolatát. Ezt nemcsak a szocializmus idején, hanem ma sem tanítják. Ma az európai szellemi folyamat az, hogy az európai alkotmányból kihagyták a keresztény gyökerekre való hivatkozást. Ezért is fontosnak érzem a kötelező hit és erkölcstan oktatást. Ezzel a gyerekekhez el fog jutni az a fajta alaptanítás, mely talán a jövőben nagyobb felelősség felé formálja a szemléletünket…

– Ön hogy látja: a keresztényüldözés és migráció mennyiben áll párhuzamban egymással?

– A keresztényüldözés részben a háttere a mai migrációnak. Tisztáznunk kell, hogy a Közel-keleten jelenleg vallásháború folyik. Sokan erre azt mondják, hogy igen, a szunnita és a síita lakosság között, én azt állítom, hogy igen, de mind a kettő a kereszténység ellen tör. A Szaúd-arábiai főmufti kimondja, hogy „keresztényteleníteni kell”. Ezt az utasítást hajtja végre az Iszlám Állam. Amennyiben ezt elfogadjuk, akkor rögtön a keresztények lesznek a menekültek. Robert Fico úgy fogalmazott, hogy „ha valakit be kell fogadni, akkor ő a keresztényeket fogja.” Én is ezen a véleményen vagyok: Európa fogadja be a keresztényeket, de ne mást! Ez egyébként minőségi javulást hozna az európai kereszténység számára, hiszen míg európai keresztényként semmit sem kocáztatunk, addig ők az életüket is feláldozzák a hitükért…

– Milyen fogadtatása van a kötetének?

– Számos kényes kérdés, szubjektív megközelítés is szerepel a kötetben, mégis állítom, hogy egy olyan témát igyekeztem legjobb tudásom szerint feldolgozni, melyet sajnos korábban még más ilyen formában nem tett meg. Voltunk a Budavári Könyvünnepen. A múlt héten tartott könyvbemutatóra pótszékeket kellett bevinni. A kiadó visszajelzése alapján jól fogynak a kötetek. A könyv megjelenését követően először az Új Ember írt ajánlót. Az Evangélikus Életben mentorom, dr. Korányi András egyetemi tanár, egyháztörténész írt egy kritikus hangvételű, de pozitív véleményt. Ő így fogalmazott: „Ez a könyv minden kereszténynek kötelező olvasmány lehetne.” A hetvenháromezer példányban megjelent Óbuda Újságban egy nagyon nagy visszhangú cikk jelent meg.
A Magyar Kurír katolikus hírportál is részletesen foglalkozott a könyvvel. A Lánchíd Rádióban, a Kossuth Rádióban, a Pax Televízióban is műsor készült, vagy készül a kötetről. Vidéken is lesznek könyvbemutatók. Ahova hívnak, oda megyek.