– Édesapád filmes volt?

– Evangélikus „hippilelkész”. Filmezett, rockzenélt, és volt egy házi filmlaborja is. Óriási archívuma van a 60-as évekig visszamenőleg az egyházi eseményekről. Sokszor én is beálltam a kamera mögé, de apám szárnyai alól került ki Tóth Zsolt is, aki többek között A vizsgát fényképezte. Külföldről kapott bibliai témájú filmeket is szinkronizált, és ezeket istentiszteleteken vetítette. A kertünk végében pedig rockzenei fesztiválokat rendezett, az egész megyéből és Budapestről is oda jártak a fiatalok, dúlt a Woodstock-hangulat.

– Kik léptek fel?

– Keresztény zenekarok. Apám, Győri János Sámuel alapította az egyik első keresztény rockbandát, a Hermonst. Klipjeik is voltak, és rendszeresen koncerteztek, pedig ennek a műfajnak az átkosban sok ellenzője volt az egyházügyi hivatalnál.

– Illegálisan játszottak?

– Nem voltak betiltva. Templomokban játszották a rock and rollt. Apám annak a generációnak tagja, amelyik a hatvanas években elkezdte a beatzenét, és maga barkácsolta a hangszereit. Volt úgy, hogy a nagymamám írta nekik a dalszövegeket.

– Politikailag üldözték a családotokat?

– Apám azt szokta mondani, hogy amit akkoriban el szeretett volna érni, azt mind megvalósította. Pakolgatták jobbra-balra az országban, de mindig volt, aki mellé állt. Jámbor ember, nem tudott fennakadni ezen. Kiskőrösön kezdte a lelkészi pályafutását, de áthelyezték, miután az ifjúsági körben összeállított és sokszorosított egy beszámoló füzetet. Az éjszaka leple alatt kellett elköltöznie Békéscsabára, ahol az egyik legnagyobb evangélikus közösség élt. Én ott születtem, de onnan is tovább kellett költöznünk, mert a fiatalok nem a KISZ-be, hanem keresztény rockzenei estekre jártak. Választás elé állították: vagy befejezi a lelkészséget, vagy elmegy egy 300 fős kis faluba Nógrádban. Ahol persze folytatódott minden: a végén még az úttörőtábor lakói is hozzánk jártak.

– Mellette találtad ki, hogy operatőr leszel?

– Én tehénpásztor akartam lenni. Aztán állatorvos. Biológiaszakra jártam, de kamaszként rám tört a művészkorszak. Faltam a régi filmeket, fotózgattam. Az utolsó évben már be se nagyon jártam a gimibe, mert hajnalig laboráltam.

– Nem bántad meg, hogy nem állatorvos lettél?

– Mindig megbánja az ember, hogy nem valami más lett. Lehetnék kvantumfizikus vagy biológus, aki a tudomány határait feszegeti. De most élvezem, hogy operatőrként feljöttem nullára.

– Nullára?

– Mindenki mínuszról indul. Ha már szereztél annyi rutint, hogy csípőből tüzelj, és ne a technikai problémák kössék le az agyadat, akkor tudsz a mögöttes tartalmakról gondolkodni. Én most jutottam el ide.

A teljes interjú itt olvasható.