Gyülekezeti kirándulásra mentek a csornaiak és kapuváriak

Gyülekezeti kirándulásra mentek a csornaiak és kapuváriak

Share this content.

Forrás: rabakozszive.hu
Csorna – Kapuvár – A Csornai Evangélikus Egyházközség szervezésében népes és lelkes közösség látogatta meg szeptember 15-én az egykori Bars és Hont vármegye nevezetességeit.

A kirándulók elsőként Nagysallóban hajtottak fejet az 1849. április 19-i győztes csata emlékművénél. Az ütközet rábaközi vonatkozással is bír: a Damjanich és Klapka által vezetett honvédseregnek a Garamon való átkelését megakadályozni igyekvő osztrák hadak egyik vezetője az a Wyss dandártábornok volt, aki két hónappal később éppen a csornai csatában halt hősi halált.

Nagysalló után Léva következett, amelynek várát éppen hétszáz évvel ezelőtt említik először egy oklevélben mint Csák Máté egykori birtokát. A várban, amelyhez csatlakozva a 16. században Dobó István, majd fia, Dobó Ferenc reneszánsz kastélyt építtetett, több kiállítás is látható: a vártörténeti, népművészeti és a helyi polgári életmódot bemutató tárlatok mellett például egyedülálló játékmackó-kiállítás, illetve Ladislav Bieliknek, az 1968-as prágai tavasz egyik dokumentumfotósának – Léva város szülöttének – emlékszobája.

A kirándulók megtekintették a hontbagonyai vízimalmot, illetve a középkori eredetű evangélikus templomot Hontalmáson, amelyet 1459-ben Csehországból betört huszita fegyveresek erődítményként tartottak megszállva, lőrésekkel rendelkező falat húzva az épület köré. A középkori jellegét őrző templomban ezen a délutánon magyarul és szlovákul egyszerre hangzott fel a lutheránus keresztények himnusza, az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű ének.

Képeket itt láthatnak.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!