- Mindenki úgy házasodik, hogy azt élete végéig tartónak képzeli, mégis felbomlanak a házasságok. Mi lehet ennek az oka? A statisztikai adatok alapján a házasság hetén kívül mintha a válás éve lenne. Önök hogyhogy nem váltak még el?

Mohay Tamás: – Mi úgy kötöttünk házasságot, hogy az egy életre szól. Semmilyen konfliktus nem tudott odáig eljuttatni bennünket, hogy a szétválás gondolata felmerüljön bennünk. Kollégáink, barátaink körében azonban látjuk, hogy milyen gyakran törnek szét a házassági kapcsolatok... Akik megházasodnak, azok közül nyilván sokan ezt nem gondolják feltétlenül életre szólónak. Mi azért tartjuk a házasságot öröknek, mert a férfi és nő közötti szent, Istentől rendelt életközösségnek látjuk. A keresztény tradícióval szemben a polgári házasságkötéssel terjedt el az a gondolat, hogy a házasság polgári intézmény. A megkötött házasságok nagy része ennek értelmében civil módon köttetik. A házasságot a törvény gazdasági és érzelmi közösségként definiálja és semmi többet nem mond róla. Érdemes lenne egy olyan közvélemény-kutatást készíteni, ami azt kutatja, hogy ki mennyi ideig tervezi a házasságot...

– A felvilágosodást megelőző korról azt lehet olvasni, hogy a házasságot inkább gazdasági, mintsem érzelmi kapcsolatra vezették vissza. A házasságokat akkor mégsem bontották fel...

Keresztes Ilona: – Kérdés, hogy a házasságnak az-e az értéke, hogy megmarad, vagy az, hogy boldog. Az is kérdés, hogy mit jelent az, hogy boldog házasság. Az én fogalmaim szerint a boldog házasság azt jelenti, hogy feltétel nélkül és megkülönböztetetten szeretjük egymást, és csakis egymást. Úgy, ahogy egymást szeretjük, úgy senki mást nem szeretünk, és ahogy most egymást szeretjük, az örökké fog tartani. Sok minden történhet az emberrel, ami megnehezítheti a boldog házasságot: jöhet betegség, anyagi nehézség, családi konfliktusok, és ezek közepette is meg kell tudni maradni. Elgondolkodtató, hogy a Szentírás a vőlegény és menyasszony közötti szeretethez hasonlítja Isten és az Egyháza közötti kapcsolatot. A régi házasságok, bár gazdasági, politikai és anyagi érdekek alapján köttettek, azért lehettek mégis tartósak, mert az akkori társadalom erkölcstelennek és elfogadhatatlannak tartotta annak felbontását. Ebben az időben azonban hatalmas volt a házassági hűtlenség. Az asszonyok boldogtalansága senkit nem hatott meg. Nem volt szokás panaszkodni, csak csendben tűrni. Nem véletlenül alakult ki a mondás, hogy „az asszonynak nagy köténye van, amely mindent eltakar.” Ezt az időt nem sírnám vissza, és nem is másolnám az akkori gyakorlatot. Sokkal szebbet tudunk ma, amikor szabad választás alapján szabadok vagyunk arra, hogy kiválasszuk és szeressük azt, aki hozzánk való. Régen, ha a tisztességen csorba esett, azt úgy akarták orvosolni, hogy elleplezték. A valódi cél viszont az volna, hogy ami hibás, azt sikerüljön kijavítani. Sokan tanácstalanok, nem tudják mit tegyenek. A régi világ sok rossz mintát hagyott maga után, míg ma a társadalom átlépett a ló túloldalára. Hiszek abban, hogy a szabadságérzetünk nem ezt kívánja.

– Önnek mit jelent a boldog házasság?

Mohay Tamás: – A boldog házasság annak a törekvésnek a következménye, hogy a házasság valódi lényegét valósítjuk meg az életünkben. Akkor lesz boldog a házasság, ha ezt a fajta végleges és elkötelezett szeretetet – az embernek az Istenre való hasonlatosságát – próbáljuk valóra váltani. Azaz ahogy az Isten szeret minket, mi is hasonlóan igyekezzünk szeretni. Amennyiben ezt kitartóan műveljük, akkor az elvezet – nemcsak Istenhez, hanem a boldogsághoz is. Fontos megjegyeznünk, hogy nem valami múltbéli állapot után vágyakozunk vissza nosztalgiával. Szó sincs arról, hogy volt valami régen, ami jó volt és azt óhajtjuk – hanem vágyunk valami jóra, amit értéknek tartunk.

– Minden házasságban vannak boldogtalan időszakok. Önök ezt hogy küzdik le?

Keresztes Ilona: – Szerencsére nehezen találunk ilyen időszakokat a házasságunkban. Mi nagyon jól egymásra találtunk. Hasonló családokból érkeztünk, így nem volt nehéz szóhasználatunkat, anyagi szintünket összehangolni. Nagyon szeretem Tamás egyéniségét, tisztaságát és műveltségét. Mindketten láttunk veszekedéseket a szüleinknél, így mindig arra törekedtünk, hogy vigyázzunk egymásra. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a konfliktusok úgy rendeződjenek el, hogy mindenki elmondhassa saját véleményét és egyúttal figyeljünk arra, hogy ne okozzunk a másiknak sebeket.

Mohay Tamás: – Az utóbbi időben jövünk csak rá a gyakorlatban is, hogy nem szabad ítélkezni. Hogy mennyire nehéz ezt a hétköznapokban megélni, azt talán jól jelzi, hogy ehhez nekünk húsz év házasság kellett. Ez azt jelenti, hogy tudnom kell, hogy tévedhetek én is. Még ha egy konfliktusban nem is sikerül egy közös igazságtartalomra eljutni, akkor is az elfogadás maximumára kell törekedni. Ebben nekünk nem voltak példáink, hiszen olyan helyről jöttünk mindketten, ahol az ítélkezésnek elég sarkos formái voltak felfedezhetőek. Megtapasztalhattuk, hogy sokan az előítéleteikből táplálkoznak. Vannak, akik büszkék arra, hogy első pillantásra felismerik, kiben mi lakik, és ezt jó emberismeretnek tartják. Lehet az is, ám sokszor inkább a kitartó figyelem hiánya, és ha az első benyomás nem igazolódik, sokszor csalódhatunk, és a megértés képessége is csorbulhat. Sok ítélet mélyén ez húzódik meg. Ezt mi tudatosan igyekszünk visszaszorítani magunkban.

– A házasságban az ember nemcsak a másikról tud meg sokat, hanem – mintegy tükör által – saját magát is jobban megismeri. Önök mit tanultak egymástól?

Mohay Tamás: – Hogy én saját magamat elfogadjam, ahhoz az Ili segített hozzá. Ili látja bennem a jót, én pedig sokkal előbb veszem észre és emelem ki a saját hibáimat. Nagyon sok türelemre és felelősségre jutottam el a házasságon belül. A megértés, a tapintat tanulása mellett igazán a titok az, ami körülveszi a házasságot. Mi hiába élünk huszonnyolc éve házasságban, azt, ami minket leginkább összeköt, azt újra és újra a lehető legnagyobb rácsodálkozással igyekszünk megfejteni.

Keresztes Ilona: – Tamás mellett a szabadságot élem meg. Miközben a legtöbben attól tartanak, hogy a házasság rabság, közben nem veszik észre, hogy szárnyakat is adhatunk egymásnak. A házasság nem béklyó, amely ránk kattan egy életre, hanem egy életállapot, amelyben minden nap minden helyzetünkben szabadon döntünk, és szabadon cselekszünk. Olyanná válik a házasság, amilyenné formáljuk. Én például a házasságom idején több területen is képezhettem magam, és rátaláltam a valódi hivatásomra. Megtehettem, hogy négy kisgyerek mellett munkába állok egy teljesen új területen. Hatalmas dolog, hogy az lehetek, aki vagyok, és úgy szeretnek, ahogy vagyok.

– A házasság hete több rendezvényén is beszélni fognak fiatalokkal. Mit fogalmaztak meg számukra?

Mohay Tamás: – Ma több bátorság kell a házasságkötéshez, mint harminc éve. A mi időnkben a fő sodor az volt, hogy ha elérjük az adott kort, akkor megházasodunk. Mára ez megváltozott. A megkötött első házasságok száma majdnem a felére csökkent. Nagyobb küszködésbe kerül megtalálni az igazit, hiszen sok minden zavarja össze a képet. Sok negatív minta kerül a fiatalok elé, ami megnehezíti a párválasztást: a mutatós, dekoratív, kifelé élő, önmagát megvalósító emberek filmekben, reklámokban, számos felületen piedesztálra kerültek. Az elmélyült ismeretre és figyelemre való hajlandóság és készség csökkent, sok a felületesség. Így leginkább a bátorságot és a házasság vállalásának szépségét, felelősségét szeretnénk hangsúlyozni.

Keresztes Ilona: – Fontos lenne, hogy az egyes életszakaszoknak legyenek valódi megünneplései. Őszintén örülünk, ha egy gyermek feláll, vagy megtanul írni. A kamaszkornál viszont mintha megállna a növekedés. A boldog és szabad kamaszkort igyekeznek aztán sokan felnőttként is őrizni. A növekedés új felelősségekkel jár, és ehhez bátorság kell. Mi nagyon szeretnénk bátorítani a fiatalokat arra, hogy merjenek feljebb lépni néhány fokkal, hiszen rengeteg örömöt rejteget a házasság és a gyermekek érkezése. Ne féljenek!

Mohay Tamás: – Sokan tartanak attól, hogy összekössék a házasságot a gyermekvállalással, pedig az élet folytonosságát érzelmileg és anyagilag is a házasság tudja biztosítani. A születő élet és az afölötti öröm szerves része a házasságnak. Ennek hiánya viszont benne tartja a generációkat egyfajta kamaszos felelőtlenségben.

Keresztes Ilona: – Asszonynak lenni, változó korban lenni is nehézséggel jár, de minden ilyen szakasz valójában egy lépcső, ami fölfelé visz. Az öregség felé vezető út csak látszólag lehajló ág, valójában egyre feljebb vezető lépcső. Lehet, hogy testileg és lelkileg gyengül egy öregember, de fantasztikus tapasztalata és rálátása van az alatta lévő generációkra. A régi világban természetesnek számított, hogy kislányból nagylány lesz, majd anyává válik.

– Sokak idős korukra sem találnak párt maguknak, vagy házasságuk megingott, tönkrement és egyedül maradtak. Mit üzennek nekik?

Keresztes Ilona: – Tamás találta ki azt a jelmondatot erre a hétre, hogy. „Aki keres, azt megtalálják”. Nem baj, ha valaki negyven, vagy negyvenöt éves, nyugodtan keresse az élete párját. Csak bízzon benne, hogy meg fogja találni, és ne pótolja ki kalandokkal. Akinek viszont már van párja, azt biztatni szeretnénk, hogy merjen dönteni és merje vállalni az elköteleződést.

Mohay Tamás: – Annyi kapcsolat megy tönkre attól, hogy emberek nem tartják tiszteletben a meglévő kapcsolatokat és alkalmi örömök reményében erősnek vélt kapcsolatokat tesznek tönkre, hogy fontosnak tartom megjegyezni, hogy a keresés során ki kell hagyni a házasokat. A jó keresés ugyanis nem rombolásra, önös érdekekre épül, hanem a szeretet tiszta keresésére.

– A gyermekvállalás a felmérések alapján egyre idősebb korra tolódik. Mi kell a gyermekvállaláshoz?

Keresztes Ilona: – A háború után megnőtt a gyermekvállalási kedv, mert az emberek élni akartak, és ezáltal újjászületni. Most jólét van és mindenki egyre nagyobb biztonságot akar. A jólétbe született gyerekek húsz-huszonöt évesen már élethosszig biztosítva akarják látni maguknak azt az életszínvonalat, amelybe beleszülettek. Aki a háborúból került ki már a béke is nagy dolog volt. Aki a békébe született, de látott már gazdasági válságot, az azt mondja, hogy ezt a jólétet el is lehet veszíteni, így ne veszélyeztessük egy családdal. Őket bátorítjuk, hogy élünk annyira jól, hogy „beleférjen” a házasság.