A bevezető igei köszöntőjében Bence Imre esperes Jézus szavát idézte: A kövek kiáltása tragédiát jelent, mert a kövek csak úgy tudnak kiáltani, hogy egymáshoz verődve zuhognak a mélybe. Ott, ahol elhal a hozsanna kiáltása, a Jézus segítségére való epekedő szomjazás, és ott ahol nem Jézust dicsérik, - „áldott, aki jön!” -  ott pusztulás vár az emberre, társadalomra, világra, ott csak a kövek kiáltanak,  zörögnek, pufognak tompa puffanással, s nincs élet. Ha ezek elhallgatnak.... mondja Jézus a hozzá hozsannát zengő sokaságról. Ha ezek elhallgatnak...

Énekkaraink többsége régi múlttal rendelkezik, s van, amely néhány éve alakult, ne hallgasson el a hozsanna,  a segítséget kérő buzgó ima, és a Jézus dicséretét zengő ének az ajkunkon, nehogy a kövek kiáltása, a pusztulás legyen úrrá a világon- mondta köszöntőjében az esperes. 

Ebben az évben a zsoltárfeldolgozások kerültek a középpontba: A szervezés munkáját elsősorban Bence Gábor kelenföldi egyházzenész és Prőhle Péter megyei zenei felelős végezte. Így alakult, hogy elsősorban a közös éneklésre került a hangsúly, hogy azok az énekkarok is énekelhessenek, amelyek – valamilyen technikai ok miatt - nem tudtak volna önálló műsorral bemutatkozni. 

Az ünnepi istentisztelet első részében három kórus mutatkozott be. A pesthidegkúti- (karnagy Pósné Kukorelly Eszter) és a budahegyvidéki kórus (karnagy: Hikisch Zoltán) szolgálata utána a Budavári Gospel Kórus (vezeti: Szuhai Mónika) hozott új hangszínt a lelkes, bizonyságtevő énekével. 

Hokker Zsolt lelkész igehirdetésében az Isten ajándékáról egészen személyesen beszélt: az énekelni nem tudó kisfiút a Krisztussal való találkozás formálta örömmel éneklő emberré. S ezért Istené a dicsőség.

Az igehirdetés után pedig az összevont kórus „remegtette meg” a budafoki templom ablakait. A Bence Gábor (Kelenföld) Kecskés Ágnes (Budaörs), Hikish Zoltán, (Budahegyvidék), Váraljai Janka, (Szentendre), valamint Hollóné Kovács Márta (Óbuda) által vezényelt művek a közel 80 tagú kórus előadásában szólaltak meg, és olyan erővel, amelyben ott érezhettük az Isten újjá teremtő erejét. 

A közös éneklés örömében gazdagodhattunk ezen az estén, amikor a gyülekezet és az összevont kórus versszakonként váltva szólaltatta meg az egyik legismertebb zsoltár feldolgozását, a Mint a szép, híves patakra kezdetű énekünket.  

A vendéglátó gyülekezet pedig – ahogy egy  hagyományos találkozón lenni szokott - terített asztalokkal és meleg szeretettel várta a vendégeket. 

Valóban ezeknek, a hitből fakadó énekeknek, a kórusok bizonyságtételének nem szabad elhallgatnia, mert ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. 

(Én jobban szeretném a kórusokat hallgatni!)