Ítélet és elfogadás
Alexandra korábban a Kötőszón is írt vitaindító cikket a válás egyházi megítéléséről. Új bejegyzésében a párkapcsolati krízis lelki részére helyezi a hangsúlyt. „Tudom, hogy a református egyházban ugyanúgy a bűn következményének tartják a válást (sőt inkább úgy szokták megfogalmazni, hogy a válás bűn), de hirdetik, hogy a kegyelem erre az esetre is érvényes, és van új élet, újrakezdés. Ennek ellenére tudtam, hogy a válásom után lesz részem megjegyzésekben, ítéletben, megaláztatásban. Igen, abban a közegben, amely hisz a bűnbocsánatban, és vallja, hogy »ne ítélj, és nem ítéltetsz«.”
A szerző, habár valóban kapott megjegyzéseket, mint írja, az elfogadást is megtapasztalta saját egyházában. „A saját gyülekezetem, a saját kiscsoportos bibliaköröm a legnehezebb időkben segített, Isten és ők felemeltek. Azokban az időkben is és azóta is a kislányommal együtt járunk az alkalmakra. És amikor én nem tudtam elviselni magam, mert olyan hihetetlenül negatív voltam (…), ők akkor is elviseltek, sőt gyógyítottak. Később pedig, amikor lelkészi gyakornoki szolgálatot végeztem egy évig, akkor a gyülekezet tagjai részéről tapasztaltam meg ugyanezt az elfogadást, felismerve és meglátva azt, hogy bizony, akik érintettek a témában: elváltak, szüleik vagy gyermekeik váltak el, azok nem fognak elítélni.”