- Evangélikus iskolák kórustalálkozóján megnézhetjük, mit is mond Luther az éneklésről. Ő is, családja is szeretett énekelni, mint tudjuk. Valahogy úgy látta, hogy az éneklés több, mint kellemesség. Az éneklés és a zene az életünk igazi alkotórésze, általa ki tudunk fejezni olyasmit, amire nem találunk szavakat.  Sőt még ennél tovább is megy: azt mondja, hogy a zene kiűzi a rosszat a szívünkből. Úgy is fogalmazhatunk, hogy kiűzi az ördögöt. 
A három igehely, amit találtam, amikor erre az alkalomra készültem, mind ugyanarról szól: hogy kaptunk egy ajándékot. De szólhatunk Babits Mihály szavaival: „Minden embernek a lelkében dal van”, csak éppen nem tudunk róla, hogy mekkora kincsünk van. 
Ilyen gondolatokkal készültem a találkozóra, és persze közben nagyon irigyeltem mindenkit, aki egy egész hétvégén át közösen énekelhet a társaival. 

- Énekelni jó, az ének kiűzi a rosszat, megfogalmazza a megfogalmazhatatlant – igen, ezt talán már mindenki átélte valamikor, aki ismeri az éneklés örömét. De miért is kell mindezért összejönni? Miért kell találkozni – hosszú és fárasztó utazás árán?

- A zene által megteremtett közösségnél nem tudok elképzelni közösségibb együttlétet – hiszen teljesen ismeretlenek között alakul ki kapcsolat, szinte azonnal. Kiderül az éneklés közben, hogy összetartozunk, és még a levegőt is együtt vesszük. Ez jobb akármilyen HD-s minőségű közös élménynél. Sok kórustalálkozón voltam már, mindig nehezen indultam, és mindig nehezen jöttem el.

- Ennek a találkozónak nemcsak az a jellegzetessége, hogy gimnazisták jönnek össze az éneklés jegyében, hanem az is, hogy mindez egyházi keretek között zajlik. Más egy egyházi kórustalálkozó, mint egy világi? Nagy a különbség?

- Nagy különbség  nincs… Luther mindenkiről beszél, amikor az éneklést ajánlja a szív gyógyítására. És hát persze az egyházi zenélést is lehet rosszul csinálni. Fontosnak tartom, hogy a kóruskultúra kincseiből minél több értéket meglássunk – a gregoriántól a 20. századig. Minél több kincset fedezünk fel, annál több ponton tudunk rácsodálkozni az énekkultúra hatalmas gazdagságára. Sosem szerettem kijelenteni, hogy a fiataloknak gitáros zene, az időseknek komolyabb való. Vagy hogy a régi jobb, az új rosszabb. Nem, mindent igyekezni kell megismerni, de azért azt is tudni kell, hogy az igazi értékért meg kell dolgozni. Ami könnyen megy, könnyen csúszik – belefektetett munka nélkül, az nyomtalanul is megy tovább. Aki könnyen készül, azt nehezebben hallgatják, és kockázatos általában a könnyebb ellenállás felé indulni. 

- Vagyis nem törsz pálcát a könnyűzene felett sem? 

- Nem, nem. A szinvonalas dzsesszzenét például nagyon szeretem hallgatni, és az igénytelen komolyzene idegesít. Látni kell az értékeit minden műfajnak, és persze nem várjuk el a hóvirágtól, hogy orchideát virágozzon, hanem szeretni kell benne a hóvirágot. Kívánok tehát minden fiatal gimnazistának és minden lelkes kórusvezetőnek és énektanárnak áldott találkozót, kincsekben – orchideákban és hóvirágokban – gazdag együttlétet!

- Köszönjük!