A hála egy csodálatos érzés, azonban a hétköznapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Elég csak napi imáinkra gondolni, hányszor kérünk valamit, és ha megkapjuk, megköszönjük-e azt. Egy kis somogyi városkában, Tabon azonban még nem felejtették el az emberek ennek fontosságát.

A vasárnapi istentiszteleten a lelkész házaspár hálaadó énekkel, Székely Gézáné verssel mondott köszönetet a termésért, a legfiatalabbak pedig az igehirdetés alatti gyermekfoglalkozáson Arató Beáta vezetésével, szép rajzaikkal adtak hálát.

Az oltáron azonban nemcsak zöldségek, gyümölcsök kaptak helyet, hanem egy szép, helyi szokás szerint a családtagok, gyermekek, unokák fotói is.

„A jó Istennek hálát adunk, hogy adott ebben a nagy szárazságban is ételt, italt, valamint családot, szerető férjet, gyerekeket, unokákat. Én már egy idős asszony vagyok, 78 éves, és hálát adok, hogy ilyen szép családom van” – mondta a hagyományról szólva Ápelesz Jánosné. „Fontos, hogy a gyülekezet, és az itt szolgáló lelkészek továbbvigyék ezt, az Istennek hálát tudjunk adni, hogy gondoskodik rólunk, hogy szeret bennünket. Elfordult a nép tőle, de Ő mégis szeret bennünket. Ezt akarjuk neki megköszönni, és ezzel tartozunk az utókornak is, ezért támogatjuk az egyetemi hallgatókat, hogy olyan lelkészek legyenek, akik számontartják az ünnepnapokat, akik tudják, hogy mit, miért tesznek” – tette hozzá. A termények ugyanis nem csak az oltár díszítéséül szolgálnak, hanem évről évre az Evangélikus Hittudományi Egyetem diákjai kapják meg a gyülekezet adományaként. 

„Régen a gyülekezetekben ez nagyon sok helyen szokás volt, hogy a lelkész-, kántor-, hitoktatóképzést támogatja a gyülekezet ilyen terményadományokkal, ám egyre inkább kiveszőben van. Tab azonban nagyon hűségesen őrzi, és ez szerintem egy nagyon szép és jó hagyomány – emelte ki Endreffy Máté lelkész, akinek hallgató korából szép emlékei vannak erről. „Nekem teológus éveimben is nagyon jól esett, hogy gondol ránk a gyülekezet, éreztük azt, hogy nincs annyira távol a budapesti teológia és a gyülekezeti élet. Ezek is jó alkalmat adtak arra, hogyha távolból is, de gondoljunk egymásra, ne csak akkor, amikor időnként elmegyünk szupplikálni, igét hirdetni, hanem így is gondol egymásra a gyülekezet és az egyetem.” 

Endreffyné Sikter Anna is kedves emlékként idézte fel a tabi termények fogadását. „Amikor megérkeztek Tabról az adományok, és mondták, hogy lehet menni segíteni, már az is összehozta a csapatot, hogy közösen pakoltuk be a nagy rakományt a kollégium épületébe, úgyhogy egy közösségformáló jellege is volt ennek, és örömmel töltött el bennünket, hogy közösen fogyaszthattuk el ezt az ételt. Úgy emlékszem, ez többnyire vasárnap volt, amikor este az ember megérkezett a kollégiumba, még ott volt benne az otthonról elszakadás érzése, és megérkezett a rakomány étel, ráadásul az én kis szülőföldemről, akkor az hatalmas örömmel töltött el engem. Hozzátette: „nekünk ez egy nagyon jó élmény volt, és hálásak vagyunk, hogy most mi lehetünk azok, akik Tabról vihetjük az adományt, úgyhogy ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ennek az ünnepnek a teljességéhez.”