Szeretem ezt a fényképet. Szeretem, mert a képen felcsillanó szempár kifejezi azt a fajta érdeklődést, nyitottságot, mely Hankiss Elemért jellemezte. Ő ugyanis nemcsak kijelentett, hanem kérdezett, belülről jövő, biblikus értelemben vett gyermeki kíváncsisággal mert kérdezni. Ez volt a jó értelemben vett fegyvere, ami miatt most nemcsak a tudomány, hanem sokak tanítómesterévé vált. Rá- és mögé kérdezett, de nem azért, hogy ezzel előnyt kovácsoljon magának, hanem sokkal inkább azért, mert érdekelte a mögöttes tartalom, mondhatni a lényeg. Ez vált szenvedélyévé. Gondolatai, az önmaga felé feltett kérdések a mindenséggel megmért súlyától váltak meghatározóvá. Otthon volt a világban. Úgy közelített társadalmi és szellemi gondolatok felé, hogy kereste: szimbólumok, kijelentések, társadalmi változások, vagy vallási tételek mögött mi az, ami valójában van vagy lehet. Sokrétű, tudományt és mai gondolkodásunkat egyaránt meghatározó munkásságából most elsősorban egyházunkra gyakorolt hatásáról tennék említést.

Talán sokan ismerik a kezdetben a Magyar Televízióban vetített, majd kötet formában megjelent A tízparancsolat ma című sorozatát, ahol a szellemi élet egy csoportjával a Dekalógus régi és mai jelentéslehetőségeit tette középponttá. A nagy sikerű sorozattal nemcsak rávilágított a parancsolatok aktualitására, hanem színvonalasan és sokak számára érthetően lehetőséget nyújtott az érdeklődők számára arra is, hogy a Biblia világát, annak teológiai, kultúrtörténeti és az európai kultúrát meghatározó szerepét fel- és megismerjék. Ugyanígy A Nincsből a Van felé – Gondolatok az élet értelméről című művében is a kultúra különböző oldaláról kereste a Van-t, az Örököt és annak az ember számára nyújtott felfedezési lehetőségét. Ebben már igen személyesen és közelien írt „az emberi kalandról.”

Lengyel László Hankiss Elemérrel készített életút-interjújából az is kiderült, hogy édesapja evangélikus – a debreceni evangélikus gyülekezet felügyelője –, édesanyja katolikus, és bár katolikus templomban keresztelték, de evangélikusnak nevelték. Egyházunk számára örömteli, hogy ez a fajta kötődés nemcsak írásokban, hanem személyes találkozásokban is megjelenhetett. Így a kismarosi Szélrózsa találkozón – ahol Csepregi Andrással, ifj. Cserháti Sándorral és Lénárt Viktor lelkészekkel folytatott beszélgetést – ugyanúgy megismerhettük gondolatait, mint az Asztali beszélgetések sorozat több alkalmán vagy a Budavári Evangélikus Szabadegyetemen. Fabiny Tamás evangélikus püspökön kívül beszélgetőtársa volt Szabó Lajos rektor, Bartha István evangélikus lelkész is. Ezekből talán a legfontosabb, hogy Hankiss Elemér úgy fejtette ki gondolatait, hogy azzal a tudományt, a teológiát, a társadalmi kérdéseket nem egy elzárt világba, egy „elefántcsonttoronyba” száműzte, hanem éppen ellenkezőleg: teret engedett a felszabadító kérdésekből következő gondolatoknak. Ezt nemcsak felszólalásai, előadásai, hanem civil-társadalmi aktivitása is mutatja. Szellemi csoportok, gondolkodókörök létrejöttében ugyanis nemcsak bízott, hanem aktív alakítója, generátora is volt ezeknek. Így szellemi atyja volt az Új Reformkor mozgalomnak ugyanúgy, mint a Találjuk ki Találjuk ki Magyarországot, illetve a Találjuk ki Közép-Európát kezdeményezésnek vagy a Savaria Nemzetközi Nyári Egyetemnek.

„Keresnünk kell az igazságot, de újra és újra kétségbe kell vonnunk saját, már-már biztosnak vélt igazságainkat” – fogalmazott Hankiss Elemér, aki mindezt nemcsak mondta, hanem cselekedte is. Általa megismerhettünk valamit a minket körülvevő világból, a nyitottság felszabadító erejéből, a kultúrák közötti párbeszéd lehetőségéből és legfőképpen magunkból.

Végezetül álljon itt egy elvarratlan, hozzánk intézett kérdés Hankiss Elemértől: „Ahogy most kinézek az ablakon, magányosan, méltóságteljesen, szárnyát kiterjesztve, hangtalanul köröz egy madár – a mélység felett. Képesek vagyunk-e mi is erre a csöndre, méltóságra, harmóniára az értelem és az értelmetlenség szakadéka, a Lét és a Nemlét mélysége fölött?
Talán.”

Életrajz:

Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, édesapja, Hankiss János irodalomtörténész volt.

Hankiss Elemér egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették.

Hankiss Elemér az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított az ELTE-n, a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen, vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen.

Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia. Írásai több tudományterületen is új utakat nyitottak. 

Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) és a Diagnózisok 2. (1986), valamint a Kelet-európai alternatívák (1989) című köteteiben a magyar társadalom helyzetével, jövőjével foglalkozott. Majd Új diagnózisok című tanulmánykötetében a rendszerváltozás tanulságait elemezte. A Nincsből a Van felé című 2012-es munkája az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozik.

Hankiss Elemér egyik kezdeményezője és szellemi atyja volt a Találjuk ki Magyarországot, illetve a Találjuk ki Közép-Európát projekteknek, és egyik alapító tagja a Szeretem Magyarországot Klubnak.

Hankiss Elemér munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az év könyve-jutalom díjat kapta, 1994-ben az objektív tájékoztatás érdekében kifejtett példamutató tevékenységük elismeréseként Gombár Csabával, a Magyar Rádió korábbi elnökével együtt átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett és Széchenyi-díjat kapott. 2007-ben a Prima Primissima Díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el.

Hankiss Elemér 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben.

Temetéséről családja később intézkedik.