Ki tudja közülünk igazán, „mit hoz még ránk a múlt...”? – Nagy Gáspár költő

Emlékezünk, alig hisszük el a történteket, pedig sokan hivatalosan vagy magánszorgalommal kutatják a szocialista-kommunista évtizedeket, és most hozzá kívánok ehhez járulni a magam részletes és dokumentálható, személyes, hivatásfüggő munkám bejelentésével.

Évek óta írom már életrajzi beszámolókönyvemet, itt-ott egyes részeket a legutóbbi húsz évben meg is jelentetve az egyházi és világi sajtóban, mert bőven volt érdekes anyagom 1966 és 2006 között a genfi Lutheránus Világszövetség osztályain meg egyházamban és az ökumenikus világban dolgozva vagy azzal kapcsolatban tevékenykedve. Ma már ismert a múltat feltárni igyekező, ha néha nem is teljesen szakszerű irodalomból az úgynevezett világméretű „Vörös Polip”, a marxizmus–szocializmus–maoizmus magatartása a velük ellenséges szervezett erő, a kereszténység és a vallások ellen. Ehhez minden lehetőséget kihasználtak, igy az „ügynökbeszervezést” is, melyhez sajnos hasonló magyar előzmények voltak a kuruc–labanc és az 1848–49-es szabadságharc, később a nyilas zsidóüldözés évei, mindig egy-egy háborús feszültséghez kapcsolódva. Különösen 1948 (egyházi iskolák államosítása stb.) után próbált az államhatalom embereket beszervezni az egyházakból, papokat is, hogy az ő utasításaikat szolgálják ki mint ügynökeik. 1959. július 19-én kapott ordinációm óta a mai napig igyekszem Uramat, Jézus Krisztust és egyházamat, a kereszténységet ökumenikus testvéri szeretettel, teljes erővel szolgálni, és gazdagon megáldott az Úr eredményekkel, váratlan munkasikerekkel, és ezekért alázatosan hálát adok, mert életem példája annak a szép korálénekünknek, hogy „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van...”

Vállalom éveimet, tetteimet, bűneim-mulasztásaim, haragos hivatali döntéseim sorát, őszinte bűnvallással és azzal a háttérrel, ahogyan Jézus tanította: „...Gyümölcseikről ismeritek meg őket...” (Mt 7,15–20) Életem, munkám „jó és hibás, férges és éretlen” gyümölcsei tevékenységemben mind dokumentálhatók írásaim, könyveim, levelezésem alapján.

Leírtam az úgynevezett „beszervezés” történetét: 1963. június 20-a, házkutatással, rendőrségi kihallgatásokkal stb., és a következő éveket is. Svájci ösztöndíjra a televíziónkban irodalmi verseny megnyerése után (1965. december 5.) kerültem ki először, majd nemzetközi pályázat nyerteseként lettem tanulmányi osztálytitkár a Lutheránus Világszövetségnél Genfben. Mint minden, hivatalosan külföldre munkába állt akkori magyarnak, kiküldő munkahelyünk vezetőjének – nálam a püspöknek – rendszeres írásbeli beszámolót voltam köteles küldeni, és ezt le kellett adnom mint úgynevezett „helyzetjelentést/beszámolót” a III/III-as állami osztálynak is, de személyekről nem jelentettem. Akkor készült a világszövetség arra, hogy szocialista országban (az NDK-ban vagy hazánkban) tartsák meg az 1984-es evangélikus világgyűlést. Ehhez jelentős hozzájárulásom volt, és sikerült is jól lobbizni. Püspökünket elnökké választották. Végül Káldy püspök halála után, 1987-ben püspöknek hívtak haza, ami nem volt egyszerű döntés. Jó volt tapasztalnom, hogy a rendszerváltoztatási kísérletek eredményeként megszűnt az országban az egyházi ügynökszolgálat! 

Hogyan tudom elszámolni mindezt? – volt a kérdés. Hasonlattal élve, ez úgy volt nálam, mint a közlekedés általában: jövünk-megyünk járművökön, sokszor gyorsabban, mint a megengedett, de tudnunk kell, hogy a hatóságok figyelnek minket, „ellenőrzés alatt” közlekedünk, megy ki-ki a maga útján, a munkájában, de „ellenőrzés, megfigyelés” alatt vagyunk (radar, rendőr stb.). Ezekben a nehéz évtizedekben, 1959-től 1992-ig végeztem egyházi hivatásomat, de politikai-egyházi megfigyelés alatt. 2006-ig volt szabad nemzetközi megbízásom (Genf–Vatikán dialógusbizottság, wittenbergi Luther-központ titkársága stb.).

Most, nyolcvankét évesen nagyon megértem az ószövetségi figyelmeztető tanítást, amikor izgalmas múltamat elemzem: „És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek külcsönös irigysége kísér!” (Préd 4,4)

Legyen Urunké a hálaadás, aki kéréseimen felül megáldott engem és munkámat! Soli Deo Gloria!