A minap egy online megbeszélés végeztével az egyik résztvevő, már a búcsúzás alkalmával, néhány szóban figyelmeztetett minket, hogy ezeknél az online megbeszéléseknél figyeljünk oda a megjelenésünk mellett a környezetünkre is. Egészen pontosan a háttérre, amely előtt helyet foglalunk. Mi vesz körül, mi van mögöttem?

Tény és való, amióta életünk részévé vált az online találkozás, én magam is számtalan, leginkább derűs, néha keserű élményét őrzöm különböző háttereknek, a szoba sarkában békésen olvasgató lelkészfeleség látványától a kamerába beleintegető kisgyermek nevetésén át a véletlenül a szobába toppanó nagymama zavaráig. Őrzöm meghitten berendezett szobák otthonosságát ugyanúgy, mint a beszélő körül az egész képernyőt kitöltő üres fal vakító fehérségét. És azóta foglalkoztat engem ez a háttérgondolat. Hogy a hátterem is én vagyok. Hozzám tartozik. Felelős is vagyok érte.

Ugyanakkor van adottságuk, megváltoztathatatlanságuk is a háttereknek. Mert a háttér már nem csak az enyém. Nem csak az én hátterem, másé is. Máshoz is tartozik, akár otthon, akár munkahelyen, akár a gyülekezetben. Más is alakítja. És akkor még nem beszéltem arról, hogyan vagyunk jelen egymás életének háttereként, illetve hátterében. Az enyémben ott vagy te, a tiédben ott vagyok én.

Mielőtt végképp belebonyolódnék ebbe a többszörösen összetett háttérkérdésbe, gyorsan kimondom a lényeget: én úgy is tekintek az idei után a 2021. év Útmutató-beli igéi alapján készült, Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára címmel megjelent második áhítatoskötetre, benne a százhuszonkét szerzőre, az igék, a gondolatok, imák, dallamok, a felvillanó történetek sokféleségére, mint arra a háttérre, amely előtt ülök és élek. Hogy vajon szép-e, tetszik-e?

Ez igazából nekem nem is kérdés. Én nem látom, vagy hogy is mondjam, hiszen én benne ülök, mögöttem, körülöttem van, nekem a hátterem. Részem és része vagyok. Alattunk a zöldséges, ő igen, ő talán meg tudja ítélni, ő kívülről lát: „Á, evangélikus! Azok olyan… jó fejek!” – mondja. Rám néz, és lát mögöttem, körülöttem valamilyen hátteret, és mond róla valamit.

Az óta a bizonyos online figyelmeztetés óta a hátteret illetően azon vettem észre magam, hogy megbeszélés közben figyelem – hiszen magamat is látom –, mi van körülöttem. Milyen a hátterem. Mert az is én vagyok, hozzám tartozik. Valami ilyesmi lehet az is, amikor Isten igéje megérint, megszólít valakit. Felfigyelni valamire. Észrevenni valamit. Amit eddig nem vettem észre, vagy nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Felfedezni a takaróba burkolózó békességet, a beintegető vidámságot, a diszkréten maga után ajtót csukó bölcsességet, az otthonos meghittséget vagy az első pillantásra fájó, de egyben az újat kezdés lehetőségét is kínáló üres fehérséget.

Legyen sokak számára ilyen háttérré, a háttérben az isteni jelenlétet, megújulást, erőforrást, vigasztalást jelentő részletek hordozójává ez az újabb áhítatoskötet. (Előzménye Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára címmel jelent meg 2019-ben, ugyancsak a Luther Kiadónál. – A szerk.) És igen, annak felismerését is segítse bennünk, hogy a hátterünk is része az identitásunknak mindenféle értelemben, legyen az az otthonunk, a család, egy vallási felekezet vagy a bennünket körülvevő természeti környezet.

A szerző evangélikus lelkész, a gyülekezeti és missziói osztály vezetője.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 47–48. számában jelent meg 2020. december 6-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.