A délelőtti istentiszteletről videós összefoglalót adunk közre az evangelikus.hu oldalán:

Délután már messziről lehetett látni és hallani a templom környékén: itt valami nagyszerű készül. Sok-sok autó, mosolygós emberek mentek a lakótelep közepén egy dombon álló pesterzsébeti templom felé, ahonnan a kórus próbáinak hangjai szűrődtek ki. Győri János Sámuel lelkész hihetetlen energiával vezényelte a körülötte állókat. Mindenkinek megvolt a feladata a stábban, volt, aki a hangosítást, a kivetítést, a felvételet készítette és persze a zenészek, énekesek is tudták a dolgukat, összeszokott csapatként.

Nagy nap volt ez, nem csak az együttes, hanem egyházunk életében is. Az együttes ugyanis abban a korszakban jött létre, amikor nem hogy a könnyűzenét, de az egyházi ifjúsági zenét különösen is tiltották. De minden tiltás ellenére, mégis csak voltak olyan szolgálók, akik fontosnak tartották azt, hogy a fiatalokhoz eljusson ilyen módon is az ige üzenete, kockára téve ezért sok mindent. Ám az áldást nem lehetett levenni a szolgálatról, bármennyit is ellenezték, akadályozták, irtották is ezt az irányt. Egyedülálló az a dalmennyiség, amely megszületett, egyedülálló az a sok-sok áldott, Istent dicsérő alkalom, amely lezajlott az évek alatt, és egyedülálló az is, hogy azóta immáron a sokadik generáció nő fel, akik vagy hallgatóként, vagy résztvevőként hozzátettek ehhez valamit. 

Az emlékezős alkalom zenei szolgálatát a Hermons régi tagjai kezdték, számos dalukat adták elő, majd folyamatosan frissült a felállás, újabb tagok jöttek, régiek cserélődtek. A dalok között emlékezések voltak, régi anekdoták, történetek elevenedtek meg.

Levetítésre került az együttes első éveit bemutató, Győri János Timótheus által készített film is:

Az Oratorium Anastasis tételei után Gáncs Péter püspök állt a mikrofonhoz, hogy az együttes nevét adó 133. Zsoltár alapján, áhítatában felhívja a figyelmet arra a sokféle áldásra, amely a Hermons 50 éves szolgálatából fakadt. Az alkalom aztán - a sok-sok ének után  - a gyülekezeti teremben, terített asztaloknál folytatódott, kedélyes beszélgetéssel.

A Hermons a 150. Zsoltárral indult - emlékezett vissza Győri János Sámuel lelkész abban a füzetben, amelyet az alkalomra készítettek:
„Dicsérjétek az Urat!; Dicsérjétek Istent az ő szent helyén; dicsérjétek őt az ő hatalmának boltozatán! Dicsérjétek őt hősi tetteiért, dicsérjétek őt nagyságának gazdagsága szerint! Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és citerán; Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, dicsérjétek őt harsogó cimbalommal. Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” 
Az ötven éves jubileumon pedig álljon itt a füzet elején mai zenei hitvallásként ez a pár mondat:
„Isten a zenéknek és a muzsikáknak, a hangnemeknek és az ütemvonalaknak, a kereszteknek és a „b” -éknek az Ura. Ő teremtette a háromnegyedet és a négynegyedet. Ő az Alfa és az ómega, a nyitány és a záró kórus. Ő alkotta szimfóniát és a disszonanciát. Ő a tonika és Ő a domináns. Lelke vezényli a tempót, és szeretete a pianót. Ő maga a fortissimo, Fia pedig a piano! Övé a transzponálás hatalma, Ő tesz le és emel fel. Övé legyen az avizó most és mindörökké.”

„A Hermons indulása főleg a sokat éneklő, muzsikáló családi háttérnek köszönhető - írta a továbbiakban visszaemlékező soraiban Győri János Sámuel. - Édesanyám a nagytarcsai gyülekezet kántora volt és vezette az énekkart. Nagyanyám a délutáni vecsernyéken orgonált. Édesapám szeretett énekelni és énekeltetni. Az esti áhítatokon mindig többszólamú kórussá váltunk.

Nagyon szerettem a muzsikát, a hangszereket. 12 évesen a zongoraiskola mellett beírattak a nyári kántorképző tanfolyamra. Közben a faluban alakult egy szlovák népi tánccsoport, melynek egyedüli zenészeként a tangóharmonikása lettem. A 120 basszusos hangszer kiváló előképzés volt a kvintkör alapos elsajátításához, vagyis a gitározáshoz. Egy nagyhétre tervezett turné miatt magam léptem ki a csoportból, mondván: „Jézus szenvedése emlékhetében én nem fogok talp alá húzni senkinek!”

A hatvanas évek elején a beat őrület mellett a néger lelki énekek hatottak rám. A gyülekezetben Hafenscher Károly tartott illusztrált előadást a feketék amerikai keresztyén énekeiből. Ehhez már csak az kellett, hogy 1964-ben az NDK-ban töltöttünk nővéreimmel egy hónapot német fiatalok között, akik gitáros énekekkel tartották a nyári tábort Hirschlukban. Erich Pfuhl ifjúsági lelkésztől, aki látta lelkesedésemet, kaptam egy dobgitárt, mellyel indult a Hermons.

Eleinte a Halleluja dalait gitárosítottuk meg, majd 1965. adventjére az „Ó, mennyi szív vár” és az Új reménység című énekkel szolgáltunk. Ez utóbbinak, a Bábel tornya cíművel együtt édesanyám, Győri Jánosné írta a szövegét. Nem véletlen, hogy a zenekar elnevezése is rokontól, pontosabban a nevelésünkben sokat segítő nagymamánk, özvegy Gáncs Aladárné gondolataiból pattant ki, miután sokat ostromoltuk a kéréssel, adjon nevet a bandának. Ő választotta aztán a 133. Zsoltárban szereplő Hermon nevet. („Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.)

Hangszereinket és a hangfalainkat magunk készítettük. A hathúros gitárt Horváth Miska, a basszust jómagam terveztem és raktam össze. Ki is alakult a csapat: Fényes János (Fényó) dob (eleinte fadobozon műanyag kuglibabákkal), Győri János Sámuel basszusgitár, Győri Péter Dániel hegedű és dobgitár, Horváth Miska szólógitár, Kovalcsik Pista eredeti, gyári „Jolana” névre hallgató gitárral lépett közénk. Az összeállás az ifjúsági körös kapcsolatokból eredt.

Az együttes eleinte kizárólag a templomi istentiszteleteken szolgált. Jól látszik ez a szerzemények témájából. Ezért van köztük adventi, karácsonyi, böjti, de még a húsvét utáni vasárnapokra, mint például Exaudi napjára írt ének. Ifjúsági munkával foglalkozó lelkészek közül páran voltak olyan bátrak, hogy meghívtak bennünket szolgálatra. Ez a bátorság kettős volt. Egyrészt az új stílus megemésztetése a hallgatósággal, másrészt a politikai kellemetlenség, mely a felelősségre vonás miatt volt várható. 1966-ban Pesterzsébeten, 1968-ban Kelenföldön, (Megjegyzendő, hogy mindkét helyen Bence Imre bácsi volt a lelkész), 1969-ben a Deák téren szolgálhattunk a nagyteremben, mely zsúfoltságig megtelt. Emlékszem a Hafenscher és Keken lelkészek által szervezett alkalom után Káldy püspök úr terpeszállásban, karba tett kézzel és szúrós tekintetekkel nézte a kivonuló fiatalságot.

Az énekeknek általában nagyon egyszerű szövege van. Voltak ugyanakkor olyan témák, melyek már gyermekkori élményként vártak a megzenésítésre. Ilyen az Ezékiel című szerzemény. Nem véletlen, hogy az első film klipünket éppen erről a dalról készítettük a hetvenes évek elején!

1967-ben ismét Fóton kötöttem ki, ahol egy életre elköteleztem magamat az Úr Jézus mellett. Érdekes, vagy természetes, hogy a Biblia énekeskönyvéből, a Zsoltárok könyvéből (119,9) való a megtérési igém. Ettől kezdve sokat változtak a szövegek.

Ebben az évben alakult egy másik evangélikus gitáros zenekar, a fóti ifiből Demján Sanyi vezetésével. 1969-ben Trajtler Gábor bácsi gyanakodva nézte a gitár megjelenését a kántorképzős orgona mellett. Volt egy olyan félelme, hogy az ifjúság hanyagolja majd az eredeti célt. Biztosítottam afelől, hogy aki a gitárért otthagyja az orgonát, az egyébként sem vinné sokra az orgonapadon. Magam is átéltem ezt, hiszen a Vágyódom a Golgotára énekünk kántorképzős bemutatója évében napi több órát gyakoroltam orgonát. 1972-ben megszereztem a kántori oklevelet. Vizsgadarabom a Wachet auf ruft uns die Simme korálelőjáték volt. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a mű modern földolgozásomban a pesterzsébeti fiatalokkal az 1990-es évek egyik ökumenikus nagygyűlésén a koreográfia alapzenéje lesz. A táncot feleségem, Manyika komponálta.

1970. Az első oratóriumom karácsonyi témakörben, melyet a Nagytarcsai Evangélikus Vegyes Karral együtt adtunk elő. Íme, az új zene többnyire népviseletes asszonyok lányok szolgálatával. Jóval megelőztük a veresegyházi Z’ZI Labort! Mint ahogy elsők voltunk az 1965-ös kezdéssel is a Magyarországon induló keresztyén könnyűzenében.

1972-ben hallottam először a Jesus Christ Superstar–ról. Elhatároztam, hogy a föltámadás témában rockoperát írok. A bemutató 1973. április 8-án volt a nagytarcsai templomban, egyelőre koreográfia nélkül, de nagyszabású díszletekkel. Ekkor már billentyűsként zenéltem és Győri Gábor Ádám lett a basszusgitáros. Fényó katonasága alatt a dobolást Győri András Timótheus vette át, aki egyébként kiválóan gitározott is.

1973. Mivel Kiskőrösre kerültem segédlelkésznek, lezáródott a Hermons első szakasza. Nagyszabású búcsú koncertet rendeztünk a zsúfoltságig telt nagytarcsai templomban. Bár kihirdettük, hogy inkább fiatalok jöjjenek, mert szeretnénk felszabadultan játszani, a kezdés előtt negyed órával már vagy ötven idős néni ott ült a hatalmas hangszórók előtt. – Ki fogja verni a szemüket a hangerő – mondtam ijedten a fiúknak, de ők lelkesen végighallgatták a kívánság műsor miatt 4 órásra nyúlt alkalmat.

1973 augusztusában kezdtem Kiskőrösön a lelkészi szolgálatot. Már előttem megérkezett Káldy püspök úrnak az igazgató lelkészhez intézett levele. Ebben megtiltja a „jazz-zenélést” a segédlelkész számára, mondván: esetleg más is kedvet kap hozzá és az problémát jelentene.

Jazz nélkül is rövidre szabódott a Kiskőrösi aranyélet. Jött a viharsarok, Békéscsaba. Tilos volt ifjúsági órára mennem. Mekis esperes úr azonban „átjátszotta” a kezemre az énekkart. Így 1978-79- ben indultak az Oratorium Incarnationis, a karácsonyi oratóriumom próbái. 1979-ben már az Anastasisban énekelt Táborszky László püspök helyettes úr többek közt Jézus szólókat. Új jelenség a mintegy 50-60 fős ökumenikus (viharsarki) ifi és a passiózás és oratóriumozás. Újkígyósi, békési baptista fiatalok, mezőberényi pünkösdisták, orosházi nazarénusok – mind-mind együtt szolgáltak.

1980-ban meghívtuk az Új Hermons zenekart Fényes Misi és Fábián Misi és Pityu vezetésével Békéscsabára. Jó volt látni a folytatást, az új nemzedéket.

Ősagárdon a Hermons munkája 4 ágra oszlott. Klasszikus harmónium, furulya, rézfúvós és gitáros ágra.

Győri Pál segítségével Dobos Péter (+1990) dob, Kiss János szólógitár, Tóth Zsolt basszus gitár, Babka László, Fűke Szabolcs akusztikus gitár, Fűke Vera, Csapó Márta, Klenk Zsuzsa énekkel vettek részt a mozgalommá vált Hermonsban. 1984-től a felsőpetényi baptistákkal jártuk az országot az oratóriumokkal. Szilágyiné Mátyus Elvira diplomás karvezető nemcsak a klasszikus zenében művész, de abban is, hogy merészelt ökumenikusan gondolkodni és megfért a szívében a két stílus. Együtt léptünk föl az LVSZ VII. gyűlésével kapcsolatos ifjúsági elő konferencián, (PAYG) Budapesten az Oratorium Anastásis előadásával.

1985. A Hermons 30 éves. Ebből az alkalomból született a Pentékoszté című oratóriumom. Büszke vagyok arra, hogy talán egyedüliként - a könnyűzenében alkalmaztam a régi B, A, C, H, négy hangra épülő zenei témát a Credo tételben. Ősbemutatója az ősagárdiak testvérgyülekezetében, Pestszentlőrincen volt Havasi Kálmán lelkész úr meghívására. Ekkor még Elviráékkal együtt léptünk föl, de már megjelent az új karnagyunk Fűke Vera személyében, aki a kilencvenes évek turnéin, köztük két németországi úton vezette a csapatot.

1986-ban az ökumenikus tanács Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója (KIMM) pályázatot hirdetett, ahol a Megjártam a széles utat című énekünkkel nyertünk. Nagyobb nyereség volt azonban a címlistához való hozzáférés, mellyel zenekarokat érhettem el országszerte. Ekkor már a Continental Singers járta Magyarországot. Jött az álom és megvalósult 1987-ben: az ŐSÖK találkozó. (ŐSagárdi Ökumenikus Könnyűzenei). Az igen népszerű szabadtéri koncertek 1991-ig nyaranta kerültek megrendezésre.

1991. Pesterzsébetre kerülvén Blázy Árpád barátom fölvetette egy Gödöllőn rendezendő ÖSÖK folytatás gondolatát. Gémesi György polgármester támogatásával 15 évig rendezte a Hermons a JUBÁL fesztivált.

1990-ben meghalt a Hermons 3. generációjának dobosa Dobos Péter. Ekkor szántam rá magam a midi play back-es fölállásokra. Alaposan megismertem a midi technikát olyannyira, hogy még a 24 fényszórós lámpaparkot is midi program vezérelte több turné alkalmával is. Vera testvére Fűke Szabolcs nemcsak segítette a zenélést, szólókat énekelt, de nagyszerű számokat szerzett, melyet később az általa szervezett és vezetett Large Room zenekarban folytatott.

Ma már országszerte virágoznak a könnyűzenét játszó keresztyén csapatok. A Hermonshoz kötődően alakult ifj. Blatniczky János vezette szűgyi csoport, akik a 40 éves évfordulóra több Hermons éneket dolgoztak föl. Győri Gábor Ádám Orosházán, majd Pestszentlőrincen szervezett zenekart. A Semper Reformari című művükkel az országos ifjúsági találkozón való szerepléshez is eljutottak.

Fűke Szabolcs Győri Benjáminnal és Keczkó Pállal megalapították az imént említett Large Room-ot, mellyel az 40-es évfordulón Hermons földolgozással is fölléptek. Szabolcs a 3 Hermons oratórium mellé megírta az Ádvent címűt.

Pesterzsébeten az ifjúság körében Drenyovszky Péter és Zsarnay Krisztián zongorás kíséretei mellett énekeltünk az istentiszteleteken. Ebbe a szolgálatba bekapcsolódott Kinga, Péter felesége, Bachorecz Mátyás, Horváth Kornél, Karsai Ildikó, Kozicsek Ferenc, majd Balog Tibor is. Győri Benjámin vezetésével megalakult a Pegy.huband, akik havonta egyszer az úgynevezett családi istentiszteleten a liturgiában is szolgálnak.

Hatvanadik születésnapomra kaptam egy Hammond E 100-as orgonát Leslie hangfalakkal. (Ez is ötven éves, mert 1965-ben gyártották Dániában, tehát jogosult a Hermons Hammond névre!) Elhatároztam, hogy minél több helyre elviszem szolgálni ezt a 200 kilós hangszert. Így került ki 2015. májusában Brassó mellé, Négyfaluba. A legfrissebb Hermons szám - egy népdalátira - is ekkor keletkezett: még népitáncos koromban megtetszett a „Learatták már a búzát” kezdetű dal, melynek kicsit bibliásítottam a szövegén. Erdélyben a főleg férfiakból álló gyülekezet többször is elénekelte velünk, annyira tetszett nekik.

A Hermons 50 éve alatt körülbelül háromszáz ember szolgált hangszerrel vagy énekkel az együttesben. 

A Hermons 50 éves évfordulóján az „öreg fiúk” ismét együtt zenéltek és későbbi Hermons generációk képviselői is muzsikáltak. Márkus Jánosné Johanna szervezésében és karvezetésével az ünnepségen bemutatásra került az Oratorium Anastasis pár tétele. Énekkel és szólóénekkel, hangszerrel közreműködtek: Becsjanszkyné Judit, Blatniczky János és Ifj. Blatniczky János, Győri Benjámin György, Győri Sachiko, Győri Dorka, Győri Pál, Győri Péter Dániel, Helfrich Eszter Anna, Helfrich Gábor, Herkelyné Melinda, Hvizsgyalka Zsuzsa, Koczur Tibor, Kristófné Kinga, Laczkovszky Győző és neje Bartos Edit, dr. Márkus János, Koleszáné Judit, Milyanné Mária, Sághy Andrea Sípos Csaba, Síposné Noémi, Sohan László.

50 év... Időtálló-e a könnyűzene? Talán az, de az Isten dicsőítése bármilyen hangszerrel, bármilyen stílusban örökkévaló, mert „Ott a városban, a nagy templomban” is lesz Hermons!

Videó a délutáni alkalomról: