– Mikor és hogyan tudta meg, hogy idén ön az egyik díjazott?
– Októbert közepén kaptam a hírt e-mailben az Emberi Erőforrások Minisztériumának protokollosztályától.
– Evangélikus kollégái terjesztették fel, vagy a minisztérium döntése alapján adják a díjat?
– Ezt a folyamatot nem ismerem pontosan, erről Korányi Andrást, a Károli Gáspár-díj kuratóriumi tagját kellene megkérdezni. A jelölésemről először Gáncs Péter püspök úrtól értesültem, így gyaníthatóan egyházunk jelölt a díjra. A kuratórium terjeszti fel a jelölteket, a végső szót azonban mindig az Emmi minisztere mondja ki.
– Mit érzett, mikor átvette a kitüntetést?
– A felelősséget. Ez a díj tudományos munkáért járó elismerés. Arra kötelez, hogy legyőzve saját korlátait, igyekezzen a kutató kérdéseket feltenni, és próbáljon rájuk választ találni. A jubileumi évben, pá- pai gyökereimmel, otthonos és bensőséges volt az ünnepség.
– Miért fontos egy ilyen elismerés?
– Ebben a pillanatban számomra ez azért tűnik fontosnak, mert személyemen keresztül az egyházunkban és a gyűjteményeinkben folyó tudományos munkát ismerte el az állam. Nincs kétfajta tudomány, egyházi és világi. Szerencsére ez ma már nem kérdés. De a protestáns, evangélikus egyházi kutatásokat talán még jobban, mint világi társaink, igyekszünk előadásokban, népszerű formában vagy éppen különböző tudományos fórumokon megosztani mind a világi, mind az egyházi, gyülekezeti fórumokon. Ez a mi szolgálatunk.
– „A két díjazott fontos közszolgálatot, kiemelkedő egyháztörténeti munkát végez” – méltatta Balog Zoltán miniszter a tevékenységüket. Önnek melyik eredményét említette?
– Huszár Gállal és a gyülekezeti énekekkel kapcsolatos kutatásaimat emelte ki a miniszter úr.
– Eddigi pályáját tekintve melyik munkájára a legbüszkébb?
– Mindig másra és másra. Szegedi egyetemistaként Foktövi János váci református prédikátor kéziratos prédikációival indultam el a kutatói pályán. Ugyancsak Szegeden az 1600-ig írt magyar nyelvű versek repertóriumának készítése során – franciául jelent meg két kötetben – kezdtem el irodalomtörténeti szempontból foglalkozni a gyülekezeti énekekkel. Az Evangélikus Országos Könyvtárban dolgozva váltam könyv- és könyvtártörténésszé. Életre szóló élményt jelentett a Radvánszky-könyvtár történetével való foglalkozás. Hálás vagyok mind munkahelyemnek, mind Csepregi Zoltánnak, hogy támogatták kutatásaimat, részt vehettem pályázatokban. Így készült el legutóbbi munkám Ecsedi Zsuzsával és Vadai Istvánnal közösen, amelyben a 17. századi gyülekezeti énekeket adtuk ki. (Evangélikus és református gyülekezeti énekek, 1601–1700 címmel jelent meg a kötet a Régi Magyar Költők Tára XVII. század sorozat 17. köteteként. – A szerk.)
– Mostanában mivel foglalkozik, mi köti le az ideje nagy részét?
– A legnagyobb munka az idén február 1-jén alakult Evangélikus Országos Gyűjtemény mindennapjainak a megszervezése, működésének a biztosítása. De a 2017- es jubileumi év azért tartogatott mindig örömteli kihívásokat, előadásokat is, a tanulmányírás sem maradt el.
– Miként foglalná össze, mi adja a szakmája szépségét, különlegességét?
– A kutatás szabadsága. Ha elkapja a kutatót egy-egy kutatási téma, az nem engedi. A protestantizmusnak kiemelkedő szerepe van abban, hogy merünk kérdéseket feltenni. A horatiusi mondatot – „Sapere aude!”, vagyis: „Merj okos lenni, merj gondolkodni!” – koronként különbözőképpen értelmezték. A protestantizmusban ez a gondolat markánsan jelen van mind Melanchthon wittenbergi székfoglalójában (1518), mind Kantnál (1784). Bárhogy értelmezzük is, folytonos kihívásként találkozunk vele.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 45-46. számában jelent meg, 2017. november 19-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.