Olvasd: János 20,24–31.

„Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (29. vers)

Szőnyi Benjámin, 414. számú egyházi énekünkben, a harmadik versben azt a szomorú tényt állapítja meg: „Hitem pedig, mint a változó hold, hamar elfogy, tölte alig, hogy volt...” A holdnak a változó jellege azonban természetes dolog, és benne van Isten teremtési rendjében, de ha a hitünk olyan, mint a változó hold, az már nem természetes dolog, hanem bűn! Isten azt akarja, hogy aki egyszer döntött mellette, érezze, hogy ez a döntés egy életre szól. És még sem így van! Hitünk nem ingatlan birtok, mely elidegeníthetetlenül tulajdonunk marad. Hitünk megmaradásáért harcolni kell. Pál apostol is úgy látta, hogy a hitnek harcát meg kell harcolnunk!

Az Írás tanúsága szerint a hit története azt mutatja, hogy vannak hitre jutott emberek, akik a hit dolgában hajótörést szenvedtek. Mert a hitnek ingadozó élete van. Ha ez a figyelmeztetés: „Aki áll, vagy azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék" — valahol és valamire vonatkozik, akkor különösképpen a hitre kell gondolnunk. Pedig a hit ingadozásának szigorú ítélete van.

Hitünk ingadozására igen sok mentséget tudunk felhozni. Pedig ilyenkor engem is, téged is úgy ítél meg az Úr, mint Tamást: „Ne légy hitetlen, hanem hívő.”  Jézus a hitetlenséget megbélyegzi, de a hitetlent szeretettel gondjaiba veszi. Tamás csak annyit tesz meg a hitre jutás útján, hogy elmegy a tanítványi körbe. Jézus azonban eléje megy. Nem várja be, hogy Tamás tárja fel szívét és mondja el szégyenkezve kételkedését. Eléje megy, megszólítja őt, azt mondja: jer ide és nézd meg, hogy én vagyok — és szétvonja ruháját, megmutatja oldalát: itt van a dárda helye, nyúlj csak belé, és győződj meg a magad szemével, hogy én vagyok.

Milyen csodálatos dolog, hogy az Úr így tud különbséget tenni a hitetlenség és a hitetlen ember között! Érzitek-e mit jelent a mi számunkra az, hogy hitünknek ezt az ingadozását szabad nékünk az Úr Jézus Krisztus elé vinni? Nem kell elbujdokolni előle, hanem mint a hitetlen Tamás, mehetünk Hozzá és elmondhatjuk leggyötrőbb kérdéseinket. Csak HOZZÁ kell menni, mert van hitetlenség, amely elvisz Jézus Krisztustól, és van, amely odavisz Őhozzá. Aki az utóbbi utat választja, az találkozni fog az irgalmas és hitre segítő Krisztussal.

Ezzel kapcsolatban egy másik kérdés is felvetődik: hogyan lesz a hívő hitetlenné?  Hogyan lett Tamás hitetlenné?

Rossz sorrendet alkalmazott. Előbb látni akart s azután hinni. Pedig nem ez a helyes sorrend. Az Úr fordított sorrendet akar. Mindig előlegezett hitet követel az övéitől, s ennek adja ajándékba azután a látást. Nem hajlandó bebizonyítani hatalmát és kegyelmét nekünk, hanem előlegezett hitet kér. Szerinte a boldog sorrend ez: akik nem látnak, hisznek; azután majd látnak is.

Hogyan lesz a hitetlen újra hívővé?

Amíg hitben vagyunk, az csodálatos boldogságot ad nekünk. Aki rátér a hitetlenség útjára, az kezdetben nyugtalan lesz és lelkiismerete boldogtalan. De később ez a nyugtalanság gyöngül és egyre veszedelmesebb lesz. Azért addig menj vissza, amíg ez a békétlenség gyötör, mert később nehezebb lesz a visszatérés. Keresd a lelki testvéreket. Ne szégyelld a visszatérést. Nem volt könnyű Tamásnak sem visszamenni a tanítványok körébe. A hit hitből-hitbe épül. Isten ajándéka a hit, de addig ég bennünk, amíg a testvéri közösség tűzhelyén a többinek égő hite tartja bennünk a hitet.

Fogadd alázatosan Jézus szemrehányását. Tamás sem mentegeti magát, csak leborul Jézus előtt és ezt rebegi: „Én Uram és én Istenem!” És mivel elfogadja Jézus szemrehányását, övé lett Jézus vigasztalása és ígérete: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek!”

Köszönjük Néked Urunk, hogy a Biblia nem az idealizált embereknek a meséskönyve, hanem a való élet lép elénk lapjairól. Köszönjük, hogy benne van Tamás hitetlenségének története is. Köszönjük, hogy beszélsz nekünk esendő voltunkról és áldunk Téged, hogy nem azért mondod el mindezeket, hogy nekünk mentségünk legyen, mikor mi is ilyen állapotba kerülünk. Urunk, alázattal könyörgünk, nézz a hitetlen hitére és hitetlenségére és könyörülj rajtunk. Te magad őrizd meg hitünket, mert mi nem tudjuk megőrizni. Add, hogy minden hitetlenségünkkel Hozzád menjünk, úgy ahogy vagyunk. Te újra lehajolsz hozzánk, és eljön az idő, amikor boldogan tudunk újra leborulni Előtted és elrebegni fohászunkat: Én Uram és én Istenem! Ámen.

Áldd meg, édes Üdvözítőm,
Földi vándorlásomat,
Fájdalmamban légy enyhítőm,
Meggyógyulok általad.
Légy erőm a küszködésben,
Folyton fénylő példaképem,
Áraszd rám Szentlelkedet,
Taníts szenvednem veled. (420. ének 4. vers)