Hangsúlyok

Amikor megnyitjuk ezt a tanévet, érdemes arra gondolnunk, mennyire nem véletlenszerű, ahogyan az egyházi élet gyors változásai mindig új és új hangsúlyokat eredményeznek egyetemünk életében.

• Volt időszak, amikor a levelező teológiai képzés újdonsága kapcsán a diakónus lelkészek oktatása került előtérbe.

• Volt, amikor a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzés kérdései jelentkeztek aktuálisan izgalmas kihívásként.

• Majd a rendszerváltozás éveiben a robbanásszerűen megnövekedett teológushallgatói létszámmal foglalkoztunk ma már elképzelhetetlenül magas létszámú évfolyamok tanításával.

• Szép volt az az időszak is, amikor az énekkar, fúvós együttes és elkötelezett kántorszakosok jelenléte hozott új, pezsdítő színeket az életünkbe.

• A mesterképzés elindulásának lendülete, vagy a pedagógus továbbképzés szakmai kihívása, a doktori képzés új lehetőségei is ott vannak a változások sorában.

Ezek a tevékenységek az adott időpontban mindig többlet odafigyelést és energiát igényeltek, de egy nem vonható kétségbe: intézményünk életét éppen ezek a változások fejlesztették és újították meg. Igazi motivációk. Munkakedv teremtő lépések.

Mai hangsúlyok

Örülhetünk most a kampuszunkat legendásan és „masszívan” körülvevő szürke kerítés állandósága mellett az új, szép és vidám hangulatot árasztó sportpályának, a fekete indexek nyugdíjazásának, ezzel a szintén legendás, nagy aláírásgyűjtő akciók végének és az e-index indulásának. Örülhetünk a kollégium felújítás újabb eredményeinek, de ebben az évben a könyvtár állományának erőteljes növekedése is nagy öröm számunkra. Több új munkatársnak is örülünk. Azonban az igazi elmozdulás a hallgatói összetétel nagymértékű változása és az a tény, hogy a kollégiumunkba bekerülő „külsős” evangélikus egyetemisták majdnem annyian lesznek, mint a mi „belsős” hallgatóink.

A reformáció kezdetének félévszázados, ünnepi időszakában, a most induló 2016/17-os tanévben pedig egyértelműen a hittanárképzés kerül reflektorfénybe. Jó arra gondolnunk ma, hogy a valláspedagógiai képzési feladatokra nem véletlenül koncentráltunk az elmúlt években kiemelten, és nem hiába indítottunk le minőségi változásokat. Nem volt hiábavaló az előkészületi munka. Ma a hallgatói összlétszámot nézve, képzéseink keretében körülbelül ugyanannyian készülnek lelkésznek, mint hittanárnak, hitoktatónak. Izgalmas kihívás mindenképpen a hittantanárképzés új fejezete. Ez óriási lehetőség és nagy ajándék az egyetemnek és az evangélikus egyházunknak egyaránt. Ez a változás visszajelzi azt, hogy vonzóak a hittanárok az iskolákban, és sok fiatal fantáziát lát ennek a hívatásnak a jövőjében. Nyilván a pillanatnyi fejlesztés irányát nálunk ez nagyban meghatározza ebben a tanévben is. Egyre aktívabb valláspedagógiai munka, egy működő kutatócsoport kiváló megerősödési terület intézményünk számára.

Öröm, hogy egy nagyon ígéretes nappali tagozatos csapat indul erre a hivatásra éppen most, de természetesen a lelkészi pályára készülőknek ugyanúgy fontos ez az aktuális, naprakész képzési irány annak érdekében, hogy a hitoktatáshoz szükséges megfelelő felkészültséggel rendelkezzenek majd ők is.

Fókuszban a hitoktatás

Örök kérdések és változatlan igazságú, klasszikus feleletek mellett fel kell vértezni magunkat a váratlan, teljesen új kérdésekre és az új feleletekre egyaránt. A tanítás módszertanának megújulása és hihetetlen gyorsaságú változásai mellett elengedhetetlen megismerni a legmodernebb eszközöket, technikákat a tartalom eredményes közvetítése miatt.

Olyan hittanárokra és lelkészekre van szükség ma az egyházban, akik szeretik és ismerik a gyerekek világát és abban kiválóan kommunikálnak. A média által a napokban többféle csatornán is közreadott, a hitoktatással kapcsolatos hír nekünk önmagában is szakmai kihívás, akár arra gondolunk, hogy mennyire megnövekedett az egyházi fenntartású oktatási intézményekben tanulók száma hazánkban, akár arra, hogy az iskolai hitoktatás „veszélyezteti”, vagy éppen elsorvasztja a plébániai, gyülekezeti gyermek- és ifjúsági munkát. Bár ehhez a hírhez én hozzátenném, lehet, hogy éppen ez a hangsúlyeltolódás menti meg a jövőt, talán ez nyeri meg a fiatal nemzedékeket mégis az egyházi közösségek számára, csak teljesen másképp, mint ahogyan eddig történt. Jó hittanórán keresztül is vezet út a felnőttkori templomlátogató keresztény életbe! De ezek a körülmények nem változtatnak a teológiai felelősségen, hogy tartalomban és minőségben a lehető legjobbat adjuk át a következő generációnak.

Egy valláspedagógus útmutatása

A nagy összefüggést nézve könnyen azonosulni tudok egy kortárs augsburgi katolikus valláspedagógus, Georg Langenhorst művében közreadott gondolataival. Már a könyv címe magában foglalja a lényeget: A gyerekeknek szükségük van a vallásra.

A hitoktatás fejlesztéséről és újszerű megoldásokról nem mondhat le sem a teológia, sem az egyház, mert küldetésünknek fontos eleme ez. A legkisebb gyermeknek is hatalmas erőt adhat az, ha keresztény légkörben és helyszíneken kerül közösségi életbe. Nem véletlen a legkisebbek közötti egyházi foglalkozások és istentiszteletek sikere és népszerűsége ma. Ha körültekintünk ma Magyarországon, akkor nagyon hamar beláthatjuk, mennyire igaz az az alapállás, hogy a hit tanítása, közvetítése és bemutatása rengeteg erőt, stabilitást és reménységet ébreszthet ott, ahol ez bizony nagyon erősen hiánycikk. Életkedvet sugározhatnak, empátiát fejleszthetnek, toleranciát taníthatnak, rámutathatnak egymásra utaltságunkra és nem utolsó sorban bátorságot adhatnak ezek az alkalmak. Ha olyanok, hogy mindenki jól érzi magát ott, szívesen hallja és éli át a bibliai történetek kiapadhatatlan forrásának csodálatos világát.

Hogy ez megtörténhessen, ahhoz programkínálat kell és fantázia. Kezdeményezőkészség és kreativitás. Ami kincsünk van, azt át kell adnunk az utánunk jövő nemzedéknek. Annyi lesz a mi értékünk, amit sikerül odaadnunk a fiataloknak, gyermekeknek. (Kinder brauchen Religion, Herder Verlag, Freiburg 2014.)

Langenhorst szerint három centrális feladata van a hitoktatásnak, ezek pedig a következők:

• Az egyház hitéről szóló alapismeretek strukturált és életre mutató közvetítése (tudás)

• A megélt hit formáiban való megbízható eligazodás segítése (érdeklődés)

• Képessé tétel a vallási párbeszédre, illetve ítéletalkotásra (kapcsolatépítés)

Rövidebben: azt kellene átadni a hittanórákon, amire leginkább szükségük lesz a tanulóknak a későbbiekben. Megfelelő tudást, kiváló tájékozódási képességet és nyitottságot a vallási és hitbeli kérdésében. A mai európai helyzetben nincsen olyan megfontolt gondolkodású ember, aki ennek a fontosságát ne látná be. A higgadt szeretet gyakorlásának éppen ez a három képesség a biztos alapja. Megragadó lépcsőzetességgel ezt Langenhorst így fejezi ki:

1. A gyerekeknek szükségük van Istenre.

2. A gyerekeknek szükségük van Jézusra.

3. A gyerekeknek szükségük van a Lélekre és a lelkesedésre.

4. A gyerekeknek szükségük van közösségre

5. A gyerekeknek szükségük van a hit tanulására.

Megújító Valláspedagógiai lépések

Önmagában is érdekes az, hogy hogyan jutottunk el eddig a megfogalmazásig: „A gyerekeknek szükségük van a vallásra”.

• A nagy politikai átrendeződés évei előtt Karl-Ernst Nipkow még így fogalmazta meg a valláspedagógiai helyzet alapkérdését: Lehet felnőtté válni Isten nélkül? 1987.

• Majd pár évvel később Jürgen Hoeren és Karl Heinz Schmitt módosította a kérdést: A mi gyerekeink is keresztények lesznek még? 1990.

• Albert Biesinger pedig 1994-ben már így alakítja ezt: Ne csapjuk be a gyermekeinket Istennel kapcsolatban!

• 2000-ben a híres heidelbergi professzor, Friedrich Schweitzer ismét más hangsúllyal szólal meg: A gyermekeknek joga van a valláshoz.

• Ferenc pápa pedig 2012-ben egyszerűen ennyit mond: „Ha az iskolák világában nem nyitjuk meg a kapukat egy vallásos világlátás számára, akkor veszélyeztetjük a gyermekek harmonikus fejlődését.”

Lehetne ezt a felsorolást bővíteni és szélesíteni, de ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk, milyen hangsúlyeltolódás érzékelhető ma rövid idő alatt is a valláspedagógiai kérdések összefüggésében Európában.

Az elhangzottakkal azt szeretném megerősíteni, hogy nem eltévedés és nem is valamiféle kitérő a hittan tanításának középpontba kerülése most a teológiai munkánkban, hanem nagyszerű esély és lehetőség.

Ha életszerűbb, aktuálisabb és mélyebb lelkületű lesz a tanításunk az osztálytermekben, a gyermekek között, akkor a felnőttek számára is könnyebb lesz majd minőségi tartalommal és megújult módszertannal közvetíteni a hitet.

A lutheri reformációt is akkor tudjuk méltó módon megünnepelni, ha egyszerűsítünk, mélyítünk, és mindenek előtt lelkesítünk sokakat körülöttünk.

Erre nagyszerű lehetőség a mai gondolkodó és felelősségvállaló keresztény fiatalok találkozása itt az épületeinkben, az egyetemen és a kollégiumban egyaránt. Ebben a megélt sokszínűségben születhet meg közöttünk egy igazi evangélikus harmónia az új tanévben.

Ezért merjünk bátran most újat kezdeni. Új összetételben, új hangsúlyokkal életképes közösséggé formálódni lelkészképzésben, hittanárképzésben, kántor szakon, vagy éppen a születendő szakkollégiumban.

Bízzunk abban, hogy lesz egyetemünknek kisugárzása ennek a színes és közös alkotásnak a megvalósulásával sokak felé a jövőben!