Ebben a próbás helyzetben most nem csupán a kegyes kevesek osztályrésze a szembenézés, a baljós képek elkerülésére tett kísérletek, a távolságtartás bizonyos megszokott dolgoktól, a jó rendhez alkalmazkodó új ritmus felvétele, hanem ez szinte mindenki számára kikényszerített alaphelyzet. E kihívásban egyaránt érintettek a hit közösségeihez tartozók és a rítusok-hitek-hagyományok világában tájékozatlan többség. A hitüket elevenen gyakorlók számára leginkább abban áll e kihívás lényege, hogy a lelki többletet jelentő közösségektől elszakítva, részben az online terekbe transzformálva kell átmenteniük azt, amit máskor az akolmeleg templomi együttlétek megtartó erőként tudnak közvetíteni. Ezek közül talán a legfájdalmasabb veszteség az élő szó hiánya. Otthonunk ajtaján ki sem lépve magamban és enyéimmel kell templommá lennem a gyógyító istenkapcsolat számára!

Karantén idején: Hiszek, segíts a hitetlenségemen! Mindenki átél valami ehhez hasonló belső segélykiáltást. A középkor rémes pestisjárványainak idején Velencében fundálták ki a quaranta giorni, azaz a negyven napra elrendelt vesztegzár intézményét 1370 körül. Az olasz kifejezésből ered a karantén szó, amelyet óvintézkedésként a város kikötőjéhez közeledő minden gyanús hajóra – utasaikra és rakományukra is – alkalmaztak. Hogy a közeli lagúna védettségében kiépült Szent Lázár-szigeti veszteglésben hányaknak jutott eszébe Márk evangélista nem csupán a Szent Márk kultuszát éltető vallásosságban, hanem a legtömörebb és legősibb kanonikus evangélium üzenetével és annak a hitre, a hit hiányára, a hit mélyén húzódó kételyekre vonatkozó mondataival együtt, arról kevés fogalmunk lehet. Hozzánk ma úgy szól e történet kulcsmondata, hogy az evangéliumi fejezet egészéből a teljesebb élethez ragaszkodó, ahhoz utat kereső apa mozdulatait és különös stratégiáját látjuk közben megelevenedni. Nem lombozzák le a tanítványokkal átélt kudarcok, akik démonűző kísérletükkel csődöt mondtak: krónikus beteg gyermekét továbbviszi a Mesterhez, akinél a gyógyulás forrását reméli.

A pragmatikus mozdulatok, a remélt megoldás felé nyújtózó őszinte szándékok ma is összekapcsolnak hívőt és hitetlent, olyanokat, akik magukat akár az egyház hajóján, akár azon kívül tudva kívánnak végül mégiscsak az élők partján kikötni… Valamikor húsvét után, szabadon.

Húsvéti előhang: Hiszek, segíts a hitetlenségemen! Az újszövetségi hit (gör. pistis) egyik sajátossága, hogy kifejezésre jut benne Jézus halálának és feltámadásának mint végső üdveseménynek az elfogadása. Különösen is jellemző ez a tartalmi hangsúly az apostoli kor missziói gyülekezeteire és a páli kifejezésmódra (1Thessz 4,14; Róm 6,8). A hitről azonban más összefüggésben is hallhatunk, mégpedig magától Jézustól. Márk evangéliumában Jézus rögtön az első megszólalásában hitre hív: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) Ez a hit felelet az ő hívására, akiben megjelent a jó hír Isten országáról, amelynek látható jelei között épül a tanítványi kör és az a szélesre nyitott bizalmi háló, amelyben mindenki számára van bejárat az Istenben gyógyuló életre. A hit, amelyben a tökéletlen találkozik a tökéletessel. Amíg az első megközelítés a hit igazságtartalmát hangsúlyozza, addig e másikban a bizalmi ráhagyatkozás, és annak ereje nyilvánul meg. A hit tehát már húsvét előtt is értelmet nyer, a mindig érkező Jézus közelében éleződik ki. Láthatjuk, hogy Jézus sosem a hit tökéletességét kéri számon. A bizalom jegyében van ereje kapcsolódni a gyenge hithez vagy magához a hitetlenséghez. A frissen érkezőkéhez éppúgy, mint egykori és mai tanítványai hitetlenségéhez.

Történetünk a húsvét előtt feltáruló hit természetére mutat rá elementáris erejű mondatával. A Márknál lejegyzett történet szinoptikus párhuzamát a Máté írása szerinti evangéliumban is megtaláljuk (Mt 17,14–21), ahol a felismerhető egyezések mellett jelentős eltérésekre lehetünk figyelmesek. A történet szempontjából megkerülhetetlen hitetlenség fókusza például máshová esik. Amíg Márknál az apa hitre való képtelensége kell hogy bizalomra forduljon, addig a mátéi változatban a tanítványok kishitűsége jelenik meg egy egész „hitetlen és elfajult nemzedék” (Mt 17,17) görbe tükreként.

Önismereti hang: Hiszek, segíts a hitetlenségemen! „Hiszek hitetlenül Istenben” –Ady a beteg fiú apjának felkiáltásával rokon indíttatású versében elvezet az önmaga körüli titkok nagyságától az Istenben kapható titkok fölismeréséig. A vers kezdő sorainak paradox hitvallása valójában úgy szól Istenről, hogy közben önmagára tekint: „Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok, / Mert sohse volt úgy rászorulva / Sem élő, sem halott.” Végül megérkezik a hitet támogató új önismeretig: „Isten, Krisztus, Erény és sorban / Minden, mit áhitok / S mért áhitok? – ez magamnál is, / Óh, jaj, nagyobb titok.” Hasonló önismereti utat jár be a beteg fiú apja is. Kezdő kérésében a fiával sorsközösséget vállaló alapállás jut Jézus elé: „De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!” A puhato­lózó kérésre Jézus visszakérdezve és provokáló mondattal felel: „Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz.” Jézusnak ki kell mozdítania a tapintattal esedező szülőt saját személyes hiányainak belátására. Talán altruizmusa leple mögül előlépve kell kiállnia a gyógyító találkozás próbáját. Hatalmas energiával tör fel belőle az Újszövetség egyik leg­gyógyítóbb mondata a kapcsolás öröme feletti meglepettség kiáltásával: Hiszek, segíts a hitetlenségemen! Ezen a ponton válik számára ajándékká a jézusi hit, amelyet ráadásként kísér a gyógyulás öröme. A hangsúly mégsem egy szörnyű betegség kiűzendő, néma démonaira, hanem az elnémult bizalom oldására, a hitben való kapcsolódásra kerül.

Ami árt és ami nem: Hiszek, segíts a hitetlenségemen! Mindeközben az is kiderül, hogy hitünk hiányosságai nem jelentenek akadályt Jézus számára. Nem is árt, ha tisztában vagyunk vele, hisz jól tudja Mesterünk, hogy a hit természete szerint milyen sérülékeny: kiegészítésre szorul tökéletlensége miatt, növekedésre szorul kicsinysége és éretlensége miatt, megerősítésre szorul gyengesége miatt. A vágyott, hegyeket mozgató hit pedig a tanítványi lét olyan kényes állapota, amely éppoly könnyen hull szét a magabiztosság miatt (Mk 11,22–24; Mt 17,20), mint ahogy képes magát lenullázni a szeretetben megfogyatkozva (1Kor 13,2).

Nem árthat tehát a hitetlenség megvallása sem a belső szoba csendjében, sem közösségeink fogyatkozását látva. Az újszövetségi hitet kikezdő lelki pandémia kezdete talán ma is épp annak a hitnek a továbbadása, amely nem akar számot adni a hitetlenség világát érintő kapcsolópontjairól. Éppen ezért, miközben annyi mindent szeretnénk megúszni – biztosítva egyúttal épségünket –, aközben kár lenne megkerülni a „karanténlelkiség” napjaiban a hitre hívó jézusi szót, amely nem vezethető le általános igazságokból, esztétikai vagy erkölcsi tájékozódásból, sőt szépen formált hitigazságokból sem. Csak egy olyan vakmerő és kockázatos ugrásból, amelynek támasztópontja a nagypénteki sötétség, saját létünk baljós árnyainak sötétje, ám ahol Jézussal mozdulva mégis maga az élet kezdődhet új, bátorító fejleményekkel: a hit erejével és gyengélkedéseivel. Együtt lelkendezve, azonosulva, a betegségtől sújtott gyermekéért aggódó apával, saját imánkká formálva segélykiáltását: Hiszek, segíts a hitetlenségemen!

Aradi György a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség lelkésze.