Időnként elkapok egy-egy beszélgetést, mely a főként idősebb, tehát az aktívan templomba járó korosztály főként női tagjai között zajlik. Ezek gyakran szólnak ilyen-olyan egészségügyi problémákról. Kezeléseket, orvosokat ajánlgatnak egymásnak, de a beszélgetés egy pontján gyakran előkerül valamilyen – általam eddig még soha nem hallott – ezoterikus gyógymód is.

Legutóbb a bioenergia-átadás áldásos hatásairól hallgattam végig egy ilyen kedves beszélgetést egy bizonyos „mestert” emlegetve, akihez a beszélgetés egyik résztvevője – lévén, hogy már ingyen utazhat a vasúton – gyakran „feljár” Budapestre. Bennem rögtön rengeteg kérdés fogalmazódott meg: mégis hogy van az, hogy egy-egy ilyen alkalomért akár több száz kilométert is utazik valaki, miközben a helyben lévő templomok gyakran konganak az ürességtől? Hogy a legteljesebb természetességgel nevezik mesterüknek azt, aki ezeket az alkalmakat vezeti? Ez az elnevezés nyilván nem problémás egy cipészmesternél vagy egyéb, szaktudást átadó személy esetében, de aggályos, ha spirituális gyakorlatot átadó „mesterről” van szó, hiszen ezen a téren aligha lehetne más mesterünk Jézusnál.

Mégis mi az, amit mi nem teszünk meg, hogy vonzóbbá tegyük az üzenetet, azt az „életet adó energiát”, „gyógyító jelenlétet” és hasonló, az ezoterikus kezelések által kisajátított kifejezést, és miért nem tudjuk átadni azt, ami szerintünk a valódi üzenet?

A cikk itt folytatódik.