Három gondolat nyugtalanít azóta egyszerre.

Az egyik, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem Evangélikus Teológus Otthonalakóiként hogyan segíthetnénk református teológustársainknak ebben a borzalmas helyzetben. Jöttek-mentek közösségünkben a telefonok, aggódó messengerüzenetek, és bár alig volt személyes kapcsolatom az ottaniakkal (néhány embert ismerek csak közülük, egyiket még láttam is pár napja a Ráday utcában), mégis rám nehezedett a fraternitás.

A második, kissé önző gondolat többnyire ebből a fraternitásból következik. Én is egy teológia kollégiumának sokadik emeletén lakom. Református családból származom, és ha nem az evangélikus egyház és teológia mellett köteleződöm el a gimnázium alatt, akkor lehet, hogy én is otthontalanul, komoly traumát átélve gubbasztanék most a Kálvin tér környékén, és lennék rábízva az emberek jóindulatára.

A harmadik gondolatot egy Facebook-hozzászólás ébresztette. Egy úr merő gúnnyal tette fel a kérdést: „Hol van ilyenkor az Istenetek?” Először megrökönyödtem: Hogy írhat le valaki ilyet ebben a helyzetben? Később rájöttem, hogy a szavak szintjén tulajdonképpen a helyes kérdést teszi fel.

A cikk a továbbiakban itt folytatódik.