Az augusztus végi hőséget jó tizenöt fokos enyhülés követte. Míg augusztusban ragyogó napsütésben, szeptemberben már szürke felhők alatt beszélgettünk az istentiszteletet követő szeretetvendégségen, ahol a gyümölcsökkel teli asztal is az őszt idézte már.

Augusztus utolsó vasárnapján Benkő Vilmos igehirdetésében a farizeus és a vámszedő példázatán keresztül mutatott rá annak a fontosságára, hogy az Úrért tegyünk meg dolgokat, ne az elismerésekért. Ha eltűnik belőlünk az alázat, úgy járhatunk, mint a tudósok, akik elmentek Istenhez, és megmondták neki, hogy most már ők is mindent meg tudnak alkotni, nincs többé szükségük rá, aztán rájöttek, hogy mindent, amiből alkotni akartak, Ő teremtett. Ha pedig már megvan bennünk az alázat, és elköteleztük magunkat egy hiteles élet mellett, akkor tudjuk majd olyan helyzetbe hozni magunkat, hogy másoknak is beszélni merjünk Istenről, és akár gyülekezetet építsünk. Ez egy hosszabb tanulási folyamat, de kitartással legyőzhetjük a félelmünket, túlléphetünk a kezdeti kudarcokon, és meglehet bennünk a merészség, hogy másokkal is megosszuk, miért jó, ha mindig Isten az első, akire gondolunk.

A bátorság a szeptember 10-i igehirdetésben is központi szerepet kapott. Lénárt Viktor egy másik jól ismert példázatról beszélt. Az irgalmas szamaritánus történetének szereplői is kitalált alakok voltak, nem is róluk szólt igazából a példázat, hanem arról, hogy mi magunk hogyan cselekednénk hasonló helyzetben. Segítenénk-e, vagy mint a pap és a lévita, továbbmennénk? A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek többsége a „sajátjainak” segít, az idegeneknek, főleg ha szegényes öltözetűek, nem igazán. A szamaritánus, noha egy ellenséges, lenézett népcsoport tagja volt, vette a fáradságot, hogy segítsen, ráadásul vállalta a kockázatot, hogy a közelben ólálkodó rablók őt is kifoszthatják. Honnan vette a bátorságot?

A példázat tulajdonképpen nem arról szól, hogyan kell segíteni másoknak, hanem arról, milyen a kapcsolatunk Istennel. Mi játszódott le a szamaritánusban? Mi játszódik le bennünk, amikor segítünk? Itt nem az ember bátorságáról van szó, hanem arról, hogy az Úristen rajtunk keresztül cselekszik. Rendkívül felszabadító érzés, hogy nekünk valójában semmit sem kell tennünk.

A fő kérdés ugyanúgy, mint az előző Megállón, ez alkalommal is az volt, hogyan tud ráállni az agyunk arra, hogy előhozzuk és felismerjük ezeket a helyzeteket. A válasz itt is hasonló: meg kell szabadulnunk az önigazolásoktól, kifogáskeresésektől, tehát az emberi okoskodástól, és Istenre kell bíznunk a döntést.

Legközelebb október 8-án várunk titeket sok szeretettel a Józsefvárosi Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Házban.

***

Honlapunk a www.koszi.net oldalon érhető el, ahol az érdeklődők tájékozódhatnak az aktuális programjainkról is.

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Kedveld a KÖSZI-t a Facebookon: https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) által szervezett 64. és 65. KÖSZI Megálló istentisztelet a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezettel együttműködésben valósult meg.