– Miért hagyta ott a gazdasági pályát, és lett lelkész?
– Szerettem a számok világát. Hatékonysággal, értékelemzéssel foglalkoztam. Időközben elkezdtem keresni az igazságot, az élet teljesebb értelmét, és az evangéliumok tanulmányozása közben felfedeztem Jézust. Az ő példája, szavai, stílusa nagy hatással voltak rám. Szerettem volna még többet tudni róla, ezért jelentkeztem az Evangélikus Teológiára. Egyre többet foglalkoztam ezzel, és egyre kevesebbet dolgoztam a cégnél. Lenyűgöző volt ez az út, tovább akartam adni a jézusi örömhírt, így végül felavattak lelkésznek.
Mivel Kiskunhalason üresedés volt, itt lettem a település lelkésze. Mindenki, munkatársaim, barátaim, szüleim is meglepődtek a váltásomon. Nem értették, hogy lehet egy ilyen jó állást ilyen bizonytalan egzisztenciára cserélni – hiszen a cégnél jóval többet kerestem, mint lelkészként. Aztán megbarátkoztak a gondolattal, sőt később meg is értették, hogy miért választottam ezt a hivatást.
– Hogy néz ki egy átlagos napja?
– Mivel sokrétű feladataim vannak, színesek a napjaim. Tanítok hittant evangélikus diákoknak, vannak tipikus lelkészi teendőim: istentiszteletek, temetések, keresztelők, közösségi foglalkozások, de a legfontosabbnak az emberi, személyes kapcsolatok ápolását tartom, ahogy ez Jézusnál is látható. 20 éve járok a kiskunhalasi kórházba, látogatom a betegeket, gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Ezt elsősorban mint lelki segítő végzem, tehát nem az a fontos, hogy ki milyen vallású, vagy vallásos-e egyáltalán. Szívesen beszélgetek mindenkivel, aki kéri, igényli. Ha szólnak, hogy az ötös ágyon van egy néni, nyugtalan, beszélgessek vele, akkor én megyek. A fiatalok örülnek egy-egy mélyebb, értelmes beszélgetésnek, a gyerekek a kedvességnek, odafigyelésnek. Néha haldoklókhoz küld a család, vagy olyasvalakihez küld a kórház, aki épp most tudta meg, hogy súlyos betegsége van.
– A 20 év alatt milyen tipikus helyzetekkel találkozott?
– Azt látom, hallom, hogy sok betegség lelki hátterű: családi problémák, konfliktusok, traumák okoznak megbetegedéseket felnőtteknél, gyerekeknél egyaránt. Sokkal többet kellene foglalkoznunk azzal, hogyan tudunk megküzdeni a veszteségekkel, hogyan tudjuk feldolgozni a gyászt, hogyan álljunk hozzá az élet nehézségeihez, megváltoztathatatlan helyzeteihez. Sok ember lesz szenvedélybeteg, vagy követ el öngyilkosságot, mert valami nincs rendben az életével és nem találja a kiutat, nem tud mit kezdeni problémáival.