eNémi zavart tapasztalunk napjainkban, amikor arra a kérdésre kívánunk választ adni: a hét első vagy utolsó napja-e a vasárnap? Ha az Újszövetség tudósításaiból indulunk ki, akkor egyértelműen olvashatunk arról, hogy az asszonyok a hét első napjának hajnalán elmentek a sírhoz, hogy megnézzék (vö. Mt 28,1). Vagyis a pihenés, a sabbát, a hetedik nap utáni első napon történt mindez, amelyet mi vasárnapnak nevezünk. (Érdekes módon az orosz nyelv őrzi ezt sajátos módon, mivel a vasárnap és a feltámadás jelölésére ugyanazt a szót – vaszkreszenyje – használja; írásban egyetlen különbség a két szó között az utolsó előtti i betű, illetve lágyságjel.)

Ünnepnap a hagyományban

A nehézség a magyar nyelvből adódik: a hétfő szó jelentéstartalma miatt – „a hét feje”, vagyis a hét kezdete – berögződött a gondolkodásunkba, hogy mi a vasárnapot követő napot tartjuk a hét kezdetének. Ezen aligha tudunk segíteni, de keresztényként rögzíthetjük, hogy Isten a hetedik napot rendelte a pihenésnek és az Isten-imádatnak, a Tóra tanulmányozásának napjául, amelyet hívő zsidó testvéreink napjainkban is örömmel betartanak, és a Teremtő egyik ajándékának tekintik. A Tízparancsolat harmadik előírása is ezt tartalmazza: „Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!” (2Móz 20,8)

Ez magában foglalja a munka tilalmát azzal a céllal, hogy Isten szolgája nyugodjék meg, mint ahogyan a Teremtő is tette, másfelől ez a lélek „helyreállítására” is szolgál. Lehetőség szerint ezen a szent napon a zsidók fegyvert sem fogtak, támadást nem indítottak, legfeljebb szükség esetén a védekező harcot vállalták kényszerűségből. Josephus Flavius törte netíró arról tesz említést, hogy a környező népek – látván a zsidók szombattiszteletét és megkapó ünneplését – maguk is felvették a zsidó vallást.

Az ünnep pénteken a naplementével kezdődik, amikor a családanya gyertyagyújtással indítja az együttlétet, a családfő pedig kidussal, áldásmondással köszönti a résztvevőket. A péntek esti istentisztelet előtt a ház népe tisztasági fürdőt vesz, és fehérneműt vált. Az étkezés is választékosabb a többi nap menüjéhez képest. A lényeg a nap megszentelésén és a Tóra tanulmányozásán van, egyéb előírások mellett (például a megengedett gyaloglás távolsága is behatárolt). A zsidó vallásban is többféle irányzat található, s ennek megfelelően az előírások is különbözhetnek egymástól. De a szombat Istennel való együtt ünneplésének szép jele a köszönés is: „Sabbát salom!”, azaz a szombat teljék békességben a Teremtővel és az embertárssal!

Kereszténység: új tartalom

Jézus feltámadása a hét első napján tö tént, amelyet a keresztények kezdettől fogva a szombat helyett ünnepeltek. Ily módon a vasárnap volt az első keresztény ünnep, a hét első napja. Néhány nyelv és kultúra ezt őrzi, ahol a vasárnappal kezdődik a hét (például ez az angolszász tradíció), de hazai egyházaink liturgikus rendje és ünnepei is mindig vasárnappal kezdődnek, és ahhoz igazodnak a hét egyéb ünnepi eseményei.

Ma miért nem megy?

Méltán vetődik fel a kérdés: miért nem tudnak korunk emberei, köztük mi is, igazán Isten szerint ünnepelni?

Sokaknál egybeolvad hétköznap és vasárnap. Környékünkön is látok embereket az utcán, akik mindig ugyanabban a megszokott ruhában, unalmas, fád arccal járnak-kelnek, megveszik a maguk cigarettáját, megisszák a maguk kávéját, mindegy, hogy hétfő van vagy vasárnap, aztán hazaballagnak. Bizonnyal leülnek a tévé, esetleg a számítógép elé, s múlatják a napot.

Sokan vannak, akiknek az első a kikapcsolódás, a wellnessélmény. Idegőrlő munkából kilépve talán meg is lehet érteni, hogy töltekezni akarnak. Elég ehhez a pihenés, a szauna vagy a kellemes, lágy meleg víz? Vajon nem több az ember, mint testi pihenést jogosan igénylő pária?

Másoknál az anyagiak féktelen gyűjtése kísért, ezért minden időt, ünnepet és vasárnapot is erre használnak. Mintha csak kenyérrel élne az ember, s személyiségének értéke, tekintélye a felhalmozott materiális javak mennyiségétől függne? A korszellem kísért...

Vannak köztünk munkamániások is. Ez már betegségnek is nevezhető. M lyen elgondolkoztatók Túrmezei Erzsébet verssorai: „...nem teszek semmit sem, / csak engedem, hogy szeressen az Isten.” (Ha nem teszek semmit sem...)

Ünnepelni, de hogyan?

Az ünnep, a vasárnap alkalmas idő, hogy együtt legyen a család apraja és nagyja. Átéljék az összetartozás örömét, az egy vérből teremtettség különös adottságát. Vagy ha szükséges, rendezzék kapcsolataikat, mert a Teremtő egymásra bízta őket.

Az ünnep alkalmas idő a kultúra, a keresztény kultúra kincsestárába való betekintésre: böjt idején Bach passióinak hallgatására vagy festménymeditációra Munkácsy Mihály remekei előtt. A magyar irodalom is bőséges kínálattal siet segítségünkre.

Az ünnep alkalmas idő a gyülekezet közösségével való találkozásra. Hány magányos testvérünk egyetlen emberi kapcsolatápolási esélye éppen az egyház! De minden testvérnek szüksége van az ige és a szentségek gyűjtőhelyének gyógyító átélésére.

Az ünnep alkalmas idő az Istennel, az Örökkévalóval való beszélgetésre. Részint ő szól hozzánk az igehirdetésben, részint mi tárjuk fel kéréseinket előtte. Tapasztalat arról, hogy nem csupán ok- okozati tényezők mozgatják a világot, lendítik előre – vagy olykor hátrafelé – életünket, hanem valaki más is, aki képes a rosszból jót előhozni, a sötétségből világosságot teremteni. Ezért benne hinni nem naivitás, hanem gazdagodás. Több és más lehetek általa.

Ezt kínálja az ünnep, a vasárnap, a húsvét különösen. Éljünk vele! Érdemes az agyunkba, a teendőink közé véglegesen belevésni.

A vasárnap üzenete

De meg kell kérdeznünk magunkat: jól, korszerűen, érthető módon végzi-e az egyház a vasárnap, az ünnep szolgálatát? Enged-e annak az individualizáló gondolkodásnak, amely az önmegvalósításban véli meglelni a boldogságát, elfeledvén, hogy csak a másikkal, az embertárssal együtt bontakozhat ki saját igazi énünk, s valósulhat meg boldogságunk? Enged-e felszínes, divatos értékeknek, tudomásul veszi-e, hogy a ma emberének tájidegen a vallásos szemlélet és az erkölcsi útmutatás? Tudomásul veszi-e, vagy kész konfrontálódni azért, mert sokak gondolkozását a jólét és az egyén mindenáron való érvényesülésének széles útjára tereli a korszellem, ez vezérli döntéseiket?

„A kereszténység hatékony hozzájárulása a multikulturális társadalom ünnepnap kultúrájához az, hogy engedi felviláglani a keresztény vasárnap autentikus tartalmát, amiből minden más keresztény ünnep is él. Ez nem mást jelent, mint azt, hogy [...] az egyháznak is meg kell tanulnia azt a művészetet, hogyan tud a posztmodern feltételek közepette istentiszteletet ünnepelni.” (Albrecht Grözinger)

Minden vasárnap sajátos üzenetet hordoz: aki halott volt, legyőzte a halált. Meghalt, de feltámadt és él. Élhet bennem s köztünk. Ezt lehet az igehirdetésben megszólaltatni és aktuális következményeit újrafogalmazni. Énekben és zenében őt dicsőíteni, imáságunkban áldani. Ennek lehet hírértéke és belső energiahordozó ereje. Megújulásra késztető és újrakezdésre képes ajándék.

Fogadjuk el Urunk minden vasárnapi közeledését, közösségét velünk, és értékeit, amelyet felkínál mindnyájunknak!

A feltámadás ünnepe, a vasárnap a korai kereszténységben legalább olyan szigorúan megszentelt nap volt, mint a zsidó vallási hagyományban a szombat. Kezdettől fogva együtt imádkoztak, énekeltek, és közösen ünnepelték az eucharisztiát, az úrvacsorát ilyenkor, emlékezve a Jézussal együtt elfogyasztott pászkavacsorára, amelyen Jézus az ő jelenlétét ígérte övéinek. Ezt a hagyományt legerőteljesebben éppen a római katolikus és az ortodox egyház őrzi, de protestáns egyházainkban is egyre gyakoribb az úrvacsora közösséget teremtő ünneplése az igehirdetés mellett.

Joggal mondhatjuk, hogy a részint zsidó háttérű első keresztyén gyülekezetek a sabbát, a szombat törvényi előírását komolyan véve, a zsidó hagyományból megőrizve a pihenés és a lelki megújulás gondolatát, megszentelték a vasárnapot. Ugyanakkor vallották, hogy a feltámadás, Jézus megjelenései felülírták a Tóra szigorú és olykor torz előírásait, és az ünnepet új tartalommal töltötték meg.

Jézus a földi életének idején is többször tesz említést a Tóra szerinte helyes értelmezéséről és a szombatnap ünnepléséről. Szombatnap szabad gyógyítani, mert a Tóra, Isten törvénye az emberért adatott, szabad jót tenni, ha a szükség ezt kívánja. Nem a törvény, a szombatnap formális betartására esik hangsúly, hanem az embertárs szükségletére. Emiatt ugyan a zsidók legvallásosabb rétegének tagjai, a farizeusok gyakran támadták Jézust, de ő minden esetben igyekezett meggyőzni őket arról, hogy a vallás nem a külső előírások szigorú gyűjteménye, s lényege nem a formális törvénybetartás, hanem az embertárson való segítés, az a lelkület, amely felszabadítja az embert minden élethelyzetben a jó cselekvésére, a segítőkészségre és a megbocsátásra. Más szóval: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27–28)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2019. április 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.