Olvasd: Jelenések 15,3–4.

„... Nagyok és csodálatosak a te dolgaid mindenható Úr Isten...”

A mai vasárnap ősegyházi neve: Cantate – Énekeljetek! Jó, ha már időközben arra gondolunk, milyen nagy ajándéka az Istennek, hogy énekelni tudunk és szabad énekelni. Hogy szívünk is zengheti Isten dicsőségét: Jer, dicsérjük Istent szívvel, szájjal, énekkel!

A Jelenések könyvében azt olvassuk (15,3): „És énekelték Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét eképpen: Nagyok, csodálatosak a Te dolgaid mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a Te utaid, óh népek Királya.”

Mózes és a Bárány éneke között sok ezer esztendő van, tehát nem egyidejű, két különböző ének, de mindkettőt egy ítélet váltotta ki. Mózes énekét az az ítélet, amit Isten az Ő népét üldöző egyiptomi seregen hajtott végre, a másik pedig az utolsó ítéleten, az Isten haragjától megmentett emberiség éneke. Két ének — egy szöveg! Mi az, ami egyformán énekre indítja Mózest és a megváltottak seregét?

Nagy az Isten! Nem könnyű ilyen nagynak látni Istent, mert mi emberek magunkat tartjuk igen nagynak. Magunk előtt mi vagyunk a legnagyobbak, leghatalmasabbak!

Mondd, testvérem, látsz-e valamit Isten nagyságából és eltörpülsz-e mellette? Jelent-e számodra imádatot parancsoló érzést, és tudod-e énekelni dicsőítéssel Isten elmondhatatlan nagyságát?!

Csodálatos az Isten! Csodálatos azért, mert utait, dolgait nem értjük. Nem látjuk, hogy mit és miért csinál. Miért úgy és nem másképpen, mint ahogyan csinálja? Miért nem magyarázza meg, hogy mit miért csinál? Miért fizet ki minket azzal, amivel Pétert fizette ki a lábmosásnál: „Te ezt most nem érted, de majd azután megérted?” Miért azután, mikor én most akarom megérteni?

Az ilyen helyzetből kétféle magatartás szokott születni: bosszankodás, bírálat, vagy csodálat és imádat. Mózes és a Bárány éneke arra szeretne minket megtanítani, hogy ne kritikával illessük Istent, mert nincs jogunk Istentől magyarázatot követelni. Tanuljunk meg csodálkozni rajta és ebből a nagy csodálkozásból egyszer megszületik a titok megértése is.

Mindenható az Úr Isten! Ez is sokszor probléma számunkra. Hányszor hisszük, hogy rettentően tétlen az Isten. Hányszor mondjuk is: ha van Isten, miért tűri a bűnök sorozatát, növekedését, szabadon való garázdálkodását?! Miért nem parancsol csendet a szenvedélyek hullámainak az egyes ember szívében, a társadalomban és az egész világon?

Bizony van úgy, hogy Isten nem él mindenható erejével, mikor szeretnénk és sokszor él vele, mikor nem szeretnénk. Nekünk mindig hinni kell abban, hogy Ő uralkodik a világ felett és nem a Sátán.

Isten igazságos a beszédben! Hisszük-e és valljuk-e, hogy Istennek mindig igaza van, akkor is, amikor megítél bennünket? Igaznak tartjuk-e a bűnbánatra késztető isteni beszédet? Igaznak tartjuk-e, mikor azt üzeni Isten: „megbocsáttattak neked bűneid”?

Isten igazságos utaiban! Már az ótestamentumban is nehéz küzdelmet jelentett ez a probléma, hogy miért van a gonosznak jó szerencséje a világban és miért van az istenfélő embernek rossz dolga? Meg kell tanulnunk: a világtörténelem az üdvösség története. Vagyis, ami történik a világon, az mind az én üdvösségemért történt és megfordítva is, hogy ami nem történik, az is az én üdvösségemért nem történik. Ha Isten üdvösségemre nézve veszedelmesnek tartja azt, hogy tenyerén hordozzon engem, akkor kezébe veszi a korbácsot és megver engem. Ha úgy látja, hogy megérdemelném ugyan a korbácsot, de az nem szolgálná üdvösségemet, mert megkeményítené a szívemet, akkor leteszi a korbácsot és megsimogat engem... Minden az én üdvösségemre történik.

Két emberről szólt az ige. Mózes éneke csak három napig tartott, mert ugyanaz a nép, amely a Vörös-tenger partjain a szabadulás győzelmi himnuszát énekelte, három nap múlva zúgolódott Isten ellen, mert a pusztában nem volt víz. Mózes éneke csak egy ideig tartott, a Bárány éneke örökké tart.

Meddig tart nálad Mózes éneke? Csak addig, amíg a templomban vagy, azután a hétköznapi gondok elfújják belőled, mintha ott sem lett volna?

Nekünk meg kell tanulnunk zengeni már itt a földön, hogy egykor majd odafent is zenghessük a mennyei sereggel!

Dicsérd, én lelkem, a dicsőség örök királyát,
Szállj fel trónja elé, mondván neki buzgó hálát.
Zúgó harang,
Ének és orgonahang
Mind csak az ő nevét áldják.

Dicsérd az Urat, ki mindent oly bölcsen intézett,
Aki hatalmának szárnyain hordozott, védett.
Nagy irgalmát
Árasztja minden nap rád —
Áldását mindenütt érzed. (10. ének)