Olvasd: 2 Korinthus 12,1–10.

„Elég neked az én kegyelmem...” (9. vers)

Ez az ige egy imádság története. ROGATE, az imádkozás vasárnapján azért foglalkozunk ezzel, mert az imádság legnehezebb problémájáról, az úgynevezett "meg nem hallgatott imádságról” szól. Olyan ember beszél ebben az igében, aki rendszeres imádkozó életet él, és azt a belső harcot, ami az úgynevezett meg nem hallgatott imádság kérdése körül minden imádkozó ember életében jelentkezik, saját maga harcolta meg. Pál apostol, a nagy imádkozó beszél ebben az igében egy imádságának a történetéről, melyre a világ azt mondaná: meg nem hallgatott imádság.

Pál apostol testében volt egy tövis. Nem halálos, de akadályozta őt munkájában. A Biblia tudósai azt mondják, hogy valószínűleg epilepsziás volt. Azt kéri Istentől, hogy gyógyítsa meg betegségéből, szabadítsa meg testének ettől a tövisétől. Emberi véleményünk szerint kedves lehet ez az imádság Isten előtt, hiszen Isten munkájáért imádkozik benne.

Kitartó ez az imádság, mert többször viszi ezt az ügyet, kitartóan a szabadító Úr elé. Nem is imádkozik, hanem könyörög, és Isten mégsem gyógyítja meg. Tehát Pálnak ez az imádsága meg nem hallgatott imádság? Nem! Isten meghallgatta, csak nem teljesítette. Nincs meg nem hallgatott imádság, csak nem teljesített imádság.

Hogyan felel Isten a nem teljesített imádságra? Vagy úgy, hogy nem felel reá. (Lázár haldoklása.) Vagy úgy, hogy: nem! (Mikor a tanítványok mennyei tüzet kérnek egy őket be nem fogadó samáriai falura.) Vagy úgy, hogy: most nem! (Kánai menyegző.)

Mivel magyarázza az Úr az imádságot meghallgató, de nem teljesítő magatartását? Maga Pál mondja: „Ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtelenség által végeztetik el.” Pál megértette ebből, hogy a tövis nélkül kiesne a kegyelemből, mert elbizakodnék. Isten nagy és drága ajándékot adott neki. Adott neki csodálatos kijelentéseket, amelyekről csak sejtelemszerűen tud beszélni. Nem tudja mi is az, ami vele történt. Csak azt tudja, hogy Isten csodálatos elragadtatásokkal ajándékozta meg őt. Olyan reális volt számára az Isten közelsége, a mennyeknek túláradó boldogsága, az a tény, hogy Isten szólt hozzá, hogy amikor elmúlt ez a látomása és hallomása, mindabból, ami vele történt, valami megfoghatatlan boldogság maradt.

Mindez veszedelmes kísértés volt Pál apostol számára: nehogy dicsekedővé és elbizakodottá tegye, mert azután kiesik a kegyelemből, hiszen úgy érzi, nem szorul Isten kegyelmére.

Ez a veszedelem fenyegette Pált munkája eredményeinek nagysága miatt is. Pál apostolban csodálatos missziói tűz égett. Ma a világ nyelvén szólva azt mondanánk, hatalmas "ambíció" fűtötte. Beutazta jóformán az akkor ismert egész világot. Hirdette az igét kis gyülekezetekben, templomokban, piacon, nagy tömegek előtt, méltóságban lévők előtt s amerre járt, lába nyomán mindenütt új gyülekezetek alakultak. Még börtönében is megtérésre jutottak emberek. És akármilyen sokat dolgozott, s akármilyen nagy eredményeket tudott is felmutatni, még mindig kevésnek érezte azt, amit csinált. Csontjaiban reszketett, tűzként égett benne a missziói láng és ez hajtotta őt mindig célegyenesen előre. Ezért imádkozott több erőért, a munkát akadályozó tövisének eltávolításáért. Isten nem teljesítette könyörgését, hogy ne feledje: nem ő munkálkodik, hanem Isten kegyelme.

Pál apostol belenyugvással fogadta Isten döntését. Lehet, hogy azelőtt betegségéről mint átkozott tövisről beszélt, de megtanulta, hogy áldott tövis volt testében, mert tudta, hogy az szükséges ahhoz, hogy benne maradjon a kegyelemben, és másokat is bevigyen a kegyelembe.

Meg nem hallgatott imádság? Isten minden imádságot meghallgat. Csak meg nem hallgatott isteni felelet van, de ez már a mi bűnünk!

Mennyei Édesatyánk! Aki közülünk imádkozó életet él, kénytelen megtapasztalni, hogy Te sokszor hallgatsz, mintha nem is hallanád, hogy kopogtatunk a kegyelem ajtaján. Kérünk, taníts meg minket imádkozni és válaszodat alázatosan elfogadni. Ámen.

Gondviselő jó Atyám, Ó, én édes Istenem,
Látom én, hogy minden elhagy E világon, csak Te nem.
Hozzád vágyom, benned élek. Üdvöt mástól nem remélek.

Gyenge vagyok, lankadoznak Buzgóságom szárnyai,
Bármely híven vágyakoznak Színed elé szállani;
Ó, adj erőt, hogy míg élek, Egyedül csak néked éljek. (38. ének 1. és 4. vers)