Olvasd: Ézsaiás 65,17–18.

„Íme, új eget és új földet teremtek...” (17. vers)

Valahányszor Jubilate vasárnapján egyházi szolgálatot kell végeznem, mindig valami benső szorongás tölti el a szívemet arra a gondolatra, vajon nem tévedett-e az egyház, amikor ennek a vasárnapnak ezt a nevet adta: Jubilate — Örüljetek! Ez a felszólítás ugyanis parancsoló módban van írva, s az ember úgy gondolja, hogy lélektani lehetetlenség parancsra örülni. Az öröm bent van a szív mélyén és azt éppen úgy nem lehet megparancsolni, mint eltiltani.

Még nehezebbé válik ez a kérdés, amikor Ézsaiás így fogalmazza meg: „Örüljetek és örvendjetek ... mindörökké.” Lehet örülni bizonyos helyzetben, bizonyos körülmények között és lelkiállapotban, de hogy mindig lehessen örülni, az elképzelhetetlen. Pedig Pál apostol filippi levelében (4,4.) szintén így parancsolja: „Örüljetek az Úrban, mindenkor.”

Az igazság az, hogyha Isten és az én gondolatom szembekerül egymással, azt kell mondanom: amiképpen magasabb az ég a földnél, azonképpen magasabb Isten gondolata az én gondolatomnál. Mindig Istennek van igaza, mert Ő lehetetlent nem kíván tőlünk.

Nem tudom, kedves testvérem, hogy milyen lelkiállapotban olvasod ezt az üzenetet. Nem tudom, milyen tövisek sebezték meg szívedet, milyen sebek gennyednek lelkedben, milyen bűnök gyötörnek, csak egyet tudok, hogy ebben az igében neked szóló parancs is van.

Minek örüljünk? Isten teljes kegyelmének! Gondoljatok most arra, hogy ez az ige: „... íme új eget és új földet teremtek és a régiek ingyen sem említtetnek, észbe sem jutnak”, mit jelentett a fogságba jutott népnek. A fogságban élő nép számára nem politikai és gazdasági helyzete volt a legnagyobb teher, hanem az a gondolat: ennek én vagyok az oka. Elpártoltam Istentől, Isten is elpártolt tőlem. Elhagytam Istent, Isten is elhagyott engem! Jártam az Istentől való függetlenítés útján, most azt eszem, amit főztem. Magamat siratom, mert minden bűneim következménye.

Hát lehet ennek a csodálatos isteni kegyelemnek nem örülni?! Minek örüljünk? Isten teremtő erejének! Tudod, mit jelent az, hogy Isten teremtő Isten? Először is azt, hogy Ő a semmiből is tud teremteni, a zűrzavarból, a káoszból is tud rendet teremteni, új világot. Örülj annak, hogy Isten nem hagyta magára a teremtett világot, hanem azóta is vele van teremtő erejével, újrateremtő hatalmával. És ez mind énérettem van, az én örömömre teremtett mindent. Tudod, hogy mit jelent ez ma, most és itt? Hogy egyszer minden jóra fordul körülötted és benned. Új ég, új föld és rajta új ember lesz... örülj annak, hogy ezt hiheted!

Örülj annak, hogy van hited és reménységed. Tudom, hogy erre a biztatásra sokan így válaszolnak: de vajon mikor lesz az meg? Majd amikor Isten jónak látja, akkor! Akkor ezt az új világot el fogja hozni körülöttünk és bennünk is. De nékünk addig is van reménységünk és hitünk is. Ránk csak az tartozik, ami van. Miénk a hit, hogy mindez így lesz... hogy  „mind jó amit Isten tészen”. Még akkor is, ha nem látjuk, majd csak akkor, amikor hitünk látássá válik, s beigazolódik, hogy a hívőnek volt igaza, akinek hitét Isten igazolta.

Örülj annak, hogy van hited és reménységed. Pál apostol is azt mondotta: „a reménységben örvendezők legyetek”. Hol vagyunk mi még attól, hogy a fogságból teljesen kiszabaduljon a lelkünk? Hol vagyunk attól, hogy új ég és új föld legyen körülöttünk? Egyszer majd eljön, addig azonban gazdagok vagyunk, mert miénk a hit, a reménység, elvehetetlenül a miénk.

Örökkévaló Isten, légy hozzánk kegyelmes a Jézus Krisztusért, és ne emlékezzél meg bűneinkről. Szentelj meg, és vezess minket Szentlelkeddel, segíts, hogy igéd útmutatása szerint éljünk. Kérünk gyűjtsd egybe, erősítsd és oltalmazd a keresztyénséget igéd és szentségeid által. Támaszd fel Krisztus evangéliumának a fényét minden nép előtt, követeidet ruházd fel erővel és bizakodó reménységgel, oszlasd el a népek között a bizalmatlanságot és engedd, hogy békesség legyen a földön. Ámen.

Mily nagy az Úr kegyelmessége,
Van-e ember, kit meg nem hat?
Van-e szív, mely mindent feledve,
Az Istennek hálát nem ad?
Ó, jer őt áldja minden lélek,
Ki minket mindig szeretett.
Én őt imádom, míg csak élek,
Neki mondok dicséretet! (13. ének)