A halál végső esemény, ugye? Az élet vége. A meghalni készülő tudja, hogy minden félbeszakad, ami addig az életét jelentette. Ezért félelmetes a halál. Ha valaki pedig vágyik a halálra, az arra számít, hogy elviselhetetlen szenvedéseinek majd véget vet a halál. Tudom, hogy többeknek is azok közül, akik életük során valaha nagy bajba kerültek, és perceken múlt az életük, különös élményben volt részük. Hosszú alagúton mentek keresztül, amelynek a végén nagy fényesség várta őket, amiből szeretet áradt. Ez azért eléggé megváltoztathatja az ember életét, nem? Ez volna a második születés? Lehet, hogy a halál nem is olyan borzalmas? Van, aki azt gondolja. Ettől azonban még meg kell halni. Márpedig ha meg kell halni, akkor ez épp elég félelmetes. Persze a honvédő katonák hősiessége felülmúlja a halálfélelmüket. Állítólag. A hősi halottakat erről már nem kérdezhetjük meg. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a halálfélelem, sőt még az életösztön is legyőzhető. A halál viszont nem. Ezért jó megünnepelni, hogy te, Uram, visszatértél a halálból. De nem úgy, ahogyan a klinikai halál állapotából visszatért emberek, akik továbbra is halandók maradtak. Te győztesként kerültél ki ebből a küzdelemből. Úr lettél a halál felett is. Van hatalmad, hogy újra életre szólítsd azokat, akiket elnyelt ez a szörnyű ellenség. Te ezt mondod: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Már értem ezt a mondatodat. Mivel lesz dolgom a halállal, ezért szükségem van rád. Persze nem csak ezért, de köszönöm, hogy ezen is elgondolkodhattam.

Feltámadott