A mi korosztályunk már semmi emléket nem őrizhetett az egykori dunántúli egyházkerületről, így arról a gazdag teológiai munkáról, tevékenységről sem, amelyet az egyházkerület végzett. Nekünk pedig, akik eredetileg a Déli Egyházkerületből indultunk, s az Északiban szolgáltunk, a dunántúli identitás sem jelentett semmit. Csak akkor kezdtük megérteni, hogy nagy dolgok történnek velünk, amikor az egyházmegyében mi, lelkészek azért gyűltünk össze, hogy püspököt és felügyelőt jelöljünk a Dunántúli Egyházkerület élére. Püspöknek nagyon sok lelkész neve merült fel. Végül hosszas beszélgetés után két név maradt. A felügyelői tisztségre azonban nem volt javaslat. Ekkor mi, veszprémi aktív és nyugdíjas lelkészek javasoltuk Weltler Jánost. Nagy volt az örömünk, amikor az egyházkerület gyülekezetei őt választották meg felügyelőnek, Ittzés Jánost pedig a kerület püspökének. Ők kapták tehát azt a feladatot, hogy megszervezzék a kerületet, és újra olyan gazdag élettel töltsék meg, mint azelőtt volt.

A püspök- és felügyelőiktatás istentisztelete gyönyörűséges volt. A négyórás szertartás dugig tele templomban, rengeteg lelkész jelenlétében zajlott. A püspöki székfoglaló első mondatai döbbenetesen hangzottak: „Rettenetes éjszakáim voltak! Álmatlanul, nyitott szemmel meredtem az éjszakai sötétségbe! – Temettem!” Az új püspök az egykori Dunántúli Egyházkerület temetését átélő Kapi Béla püspök szavait idézte. Megértettük, micsoda erőszak állt egykor a kerület megszüntetésének hátterében, és milyen nagy vágy volt a már idősebb dunántúli testvérek szívében arra, hogy megéljék a kerület újjászületését.

Az ünnepi istentisztelet után hamarosan megindult az élet is az új kerületben. Az egykori kerületi újság, a Harangszó, amely anno a kerülettel együtt megszűnt, és amelyet Weltler Sándor lelkész a soproni gyülekezetben Dunántúli Harangszó címen újraindított, ismét a kerület gondozásába került. Az újság a tájékoztatás mellett a lutheránus-evangélikus identitás formálását is szolgálta: hosszú sorozatban ismertette egyházunk tanítását és a keresztyén etika legfontosabb kérdéseit. Az újság azóta is végzi tájékoztató, tanító szolgálatát. Teológiai pályázati felhívások születtek, amelyekben a lutheri teológiai örökség lényeges kérdései kerültek terítékre. A jól sikerült pályázatokat a kerület könyv formájában is kiadta. A pályázatok eredményhirdetése a kerületi napokon történt, amelyeken tulajdonképpen a kerület születésnapját ünnepeltük a zsinati döntéshez kötött időpontban.

Maradt azonban valami, ami a mai napig mutatja az egykori egyház és zsinat áporodott légkörét: egyházkerületünk neve. Vajon miért is lett „Nyugati”? Csak azért, mert egykor a Déli és az Északi Egyházkerület vezetőségei jogfolytonosak akartak maradni (pedig mindkét kerület és a nevük is az egyházellenes kommunista hatalom ránk erőszakolt kényszerűségét tükrözte, ami nem szolgálta az egyház javát), és ha már van Déli és Északi Egyházkerület, akkor ahhoz a Nyugati illik leginkább. Milyen szép lenne, ha ettől a Nyugati névtől egyszer végre megszabadulhatnánk, és maradna – zárójel nélkül – a Dunántúli Egyházkerület.

Az az Úristen, aki munkálta kerületünk újraindulását, aki egykor még Kapi Béla szívében elrejtette a feltámadás reményét, aki kiválasztott embereket, hogy a kerület elnöksége és egyéb tisztségviselői legyenek, aki munkásokat állított aratásába, megadhatja még ezt is nekünk. Azért, hogy egyházkerületünk újraindulhatott, övé a hála, a dicséret és a dicsőség most és mindörökké.

A cikk megjelent a Dunántúli Harangszó – a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, 2020. őszi számában, valamint az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 45–46. számában is, 2020. november 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.