„Családnevünk eredetileg Horeczky volt – kezdi az emlékezést a püspök –, őseim között az 1650-es években Wittenberget megjárt lelkész is volt. Apám 1900. március 21-én Tiszaföldváron született Horeczky Béla evangélikus kántortanító fiaként. Amikor nagyapa első felesége meghalt, az özvegy öt gyermekkel maradt magára. Hamarosan Brozik Etelka személyében talált egy fiatalasszonyt, aki segített a gyerekek ellátásában. Egy idő után ös - szeházasodtak, és nekik is született öt gyermekük, közöttük az apám, aki első keresztnevét édesapja után, a másodikat Luther iránti tiszteletből kapta” – idézi föl a családtörténetet a Déli Egyházkerület nyugalmazott lelkészi vezetője.
A kántortanító nagypapát az 1910-es években a maroknyi debreceni gyülekezet hívta meg, így gyerekei közül Béla a tiszántúli cívisvárosban fejezte be gimnáziumi tanulmányait, majd az első világháború utolsó évében a tizennyolc éves fiatalember egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített a debreceni 3-as honvéd gyalogezredben, illetve tiszti iskolát is végzett.
Nemcsak a kántortanító és lelkész ősök családi hagyományát követve, hanem Isten elhívását személyesen is megtapasztalva kezdett teológiai tanulmányokba. 1924-ben Kapi Béla püspök Szombathelyen avatta lelkésszé Horeczky Bélát.
Frontról hazahívott focista
„Édesapám kiváló sportoló volt – meséli Harmati püspök. – Szertorna, korcsolyázás, úszás, kerékpározás, futball, mindezekben jeleskedett. A debreceni első osztályú futballcsapatnak, a Debreceni Vasutas Sport Clubnak a balösszekötője volt. A Magyar Labdarúgó-szövetség az első világháború idején hadibajnokságokat hirdetett, és mivel a balösszekötőre szükség volt, elkérték őt a frontról” – tudhatjuk meg a családi legendárium egyik érdekességét.
Kiváló fizikai állapotát a fiatalember a későbbiekben is megőrizte. „1927-ben, miután befejezte kétéves angliai, illetve skóciai teológiai tanulmányait, és a Manchesteri Városi Misszióban töltött nyári evangelizációs szolgálata is véget ért, apám fölpattant az Angliában vásárolt biciklijére, és Manchesterből hazakerekezett Debrecenbe…”
Horeczky lelkész jó nyelvérzékkel megáldott, több nyelven beszélő ember volt. 1921–1923 között Németországban végzett teológiai tanulmányai során anyanyelvi szintre fejlesztette némettudását. Angolul a már említett cambridge-i, glasgow-i és manchesteri hónapok során tanult meg tökéletesen. Az orosz nyelvet a háromévnyi szovjet hadifogságban sajátította el, merthogy a második világháború idején is behívták katonai szolgálatra.
Szlovákul viszont gyülekezeti hatásra tanult meg egy év alatt. Amikor ugyanis 1932-ben testvérbátyja után őt választotta lelkészéül az ősagárdi gyülekezet, a Tranoscius nyelvét is használó ősagárdiak feltételül kötötték ki, hogy tíz-egynéhány hónap múlva – elődjéhez hasonlóan – ő is tartson tótul istentiszteleteket. „Apám teljesítette is ezt – meséli a püspök –, néhány hónap alatt kiválóan megtanulta az irodalmi szlovákot, amivel azonban a gyülekezet tagjainak gyűlt meg a baja. Ezért aztán kétségbeesetten kérték őt: »Tisztelendő úr, legalább a hirdetést mondja magyarul, hogy legalább azt értsük.«”
Bibliát bőröndből
Id. Harmati Béla a magyarországi ébredési mozgalom hatására egészen fiatalon egy konferencián fogadta el Krisztust a személyes Megváltójának. Később pedig lelkészként élete végéig lankadatlan tűzzel állt az evangélium terjesztésének és hirdetésének a szolgálatában. Tagja volt például az evangelizációs Baráti Mozgalomnak, amelynek soraiba Túróczy Zoltán püspök vagy Tekus Ottó lelkész is tartozott.
Egyéves mezőberényi segédlelkészi és vallástanári szolgálata után öt évig a Brit és Külföldi Bibliatársulat iratterjesztője lett. Az ügy iránti elkötelezettségét és karakánságát mi sem bizonyítja jobban, mint a következő történet.
„Apám a biciklijére egy nagy bőröndöt szerelt, telepakolta Bibliákkal, és településről településre járt. Az üzletekbe is bement, hogy rábeszélje az embereket, vegyenek Szentírást. Az egyik ilyen alkalommal azt mondta neki az eladó:
– Ez engem nem érint, mert én zsidó vagyok.
Mire apám azt felelte:
– Drága uram! Van nálam egy Újszövetség, amelyben egy zsidókhoz írt levél is található. Ha maga kap egy levelet, nem olvassa el?
Meg is vette tőle a boltos a Bibliát…” – idézi fel nevetve a nyugalmazott püspök.
Az 1932-es év a majdnem krisztusi korban lévő lelkész számára komoly változásokat hozott. Tiszaföldvári segédlelkészként megismerkedett leendő feleségével, Macsuga Margittal. A következő évben megesküdtek, házasságukból egy fiú, Béla és három leány, Margit, Éva és Lídia született. Ezenkívül 1932-ben vette át a már említett ősagárdi gyülekezet lelkipásztorbotját Aladár nevű bátyjától.
A hívek életében sok szempontból kihívást jelentett a lelkészváltás. A gyülekezet hatodik, húsz éven át szolgáló, közben iskolát építő, orgonát vásároló, templomot renováló lelkipásztora, Horeczky Aladár a kántortanító-család sarjaként kiváló zenei vénával volt megáldva. Ráadásul egyházi szolgálatán kívül mással is szívesen foglalkozott. Remekül hegedült, s hangszertudását – falubeli zenésztársaival – olykor esti, ablak alatti szerenádokban, máskor a váci főtér elegáns éttermében a cigányzenészek prímásától elkért hangszeren csillogtatta meg.
Amikor tőle pietista lelkületű öccse, Béla vette át az ősagárdi evangélikusok pásztorolását, a hívek hamarosan a gyülekezet felügyelőjéhez, vitéz jószási Purgly Lajoshoz, Horthy Miklós kormányzó közeli rokonához mentek panaszra, mivel ő mindig a szívén viselte a gyülekezet ügyét. „Felügyelő úr, ez az új pap állandóan imádkozik! Túl sokat kíván tőlünk, hívőktől, azt szeretné, ha mi is így tennénk” – tárták elé a sajátos problémát. „Purgly felügyelő akkor összehívta a presbitériumot, ahol rövidre zárta a problémát, mert azt mondta, hogy azért lelkész az új lelkész, hogy imádkozzon” – fejezi be a történetet Harmati püspök.
Tollforgatóként is evangelizálva
Az ősagárdi lelkészt nemcsak a saját gyülekezete „hit- és erkölcsi színvonalának emelése” hajtotta, hanem az evangélium tisztaságának és féltőn szeretett egyházának védelme is. Álljon itt – a teljesség igénye nélkül – néhány kiadvány címe, amelyet id. Harmati Béla (ekkor már ezt a nevet használta) a széles közönségnek írt: Isten tíz parancsolata – Népies magyarázat Luther Kis kátéja nyomán (Győr, 1937); Olvasod-e a Bibliát? – Nélkülözhetetlen tudnivalók a könyvek könyvéről (Ősagárd, 1939); A Miatyánk – Népies magyarázat Luther Kis kátéja nyomán (Győr, 1938).
Ezenkívül több gyermekmissziós témájú traktátust, illetve színdarabot is papírra vetett. Vallásos költeményei nyomtatásban is megjelentek, 1938-ban, a második világháború közeledtével pedig visszament Németországba, hogy meglátogassa barátait. Hazatérvén Mit láttam Németországban? – A német egyházi állapotok hű rajza címmel megírta és saját kiadásban megjelentette tapasztalatait.
Talán legnagyobb visszhangot kiváltó irata 1943-ban látott napvilágot A lélek halhatatlansága – Biblia-teologiai értekezés a halálutáni életről – A lélek haláláról szóló tévtan cáfolata címmel. Ebben egy németországi teológiai irányzat hazai képviselőivel – élükön Karner Károly professzorral – szállt vitába a lélek halál utáni halhatatlanságának védelmében. A vitában – amelynek folytatásaként 1944-ben megjelentette A lélek halhatatlanságának védelme – A Szentírás tanítása a lélekről című könyvét – bibliai igehelyekkel alátámasztott érvekkel állt ki igaza mellett.
Evangelizációs elkötelezettségét 1963. évi nyugdíjba vonulása után sem adta fel. Rendszeresek voltak például a kezdeményezésére teológushallgatók számára megszervezett bibliaversenyek – a legjobbak díjazásához ő maga is hozzájárult.
Az ige hirdetését utolsó leheletéig feladatának tekintette – szó szerint. Életének kilencvennegyedik évében, 1994. február 2-án a fővárosi Üllői úti evangélikus szeretetotthonból bibliaórai szolgálatra indult. Egy forgalmi akadály miatt azonban az utasoknak le kellett szállniuk a járműről, csak gyalog mehettek tovább. Alelkipásztor idős szervezete a gyaloglást már nem bírta, az utcán esett össze. Az Ige akkor őt a földről a mennybe emelte – ahogy az Ének a Bibliáról című versének utolsó előtti versszakában írta:
Mikor eljő végső órám,
S porsátorom leteszem,
Elszakadnak mind a szálak,
S végső búcsúmat veszem…
Akkor sem hágy el nyugalmam,
Mert az Ige bizodalmam,
A földről mennybe emel.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2020. november 22-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.