„Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol” – mondja az erdélyi evangélikus költő, Reményik Sándor. Kinek-kinek talán más az „életprobléma-megoldási” sorrendje, de érdekes, hogy ritkán áll legelöl az imádság. Talán nagy bajban az az első, hogy fohászkodsz? Vagy még „...megfeszíted körömszakadtig maradék-erőd...”, mert úgy illő és arra vagy szocializálva, hogy mindent a saját erődből érj el?

Állj meg egy percre és gondold meg: mit jelent az ima számodra? Mennyire van jelen a mindennapjaidban?

– Lelki köldökzsinór vagy utolsó szalmaszál?
– Napi betevő falat vagy „nekem a kérés nagy szégyen”? (Nagy László)
– Elhagyhatatlan, mint egy fogmosás (bár az is elmarad olykor) vagy „feledhető”, mert annyi minden szövi át meg át a nap 24 óráját, hogy reggel rohanni kell, este meg félájultan ágyba zuhanva már nincs rá idő.

„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön segítségem.
Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet.
Nem engedi, hogy lábad inogjon, nem szunnyad a te őriződ.” (Zsoltárok könyve 121.)